Hamilton defektes bal elsővel nyerte meg a Brit Nagydíjat

Hamilton defektes bal elsővel nyerte meg a Brit Nagydíjat

Defektek tarkították a Forma 1-es Brit Nagydíj vasárnapi futamát. A Mercedesek uralmát várta mindenki, ám a „papucsok” megtréfálták mind Lewis Hamiltont, mind Valtteri Bottast.

A verseny első kiesése már a rajt előtt megtörtént: a koronavírusos Sergio Pérezt helyettesítő Nico Hülkenberg autóján a rajtrácsra induláskor „súlyos problémák” jelentkeztek, a Racing Point a végzetes hibát a Twitteren jelentette be.

Az 52 körös futam első 50 köre tulajdonképpen a szokásos „unalmat” hozta: a két Mercedes Hamilton, Bottas sorrendben simán verte a mezőnyt. Az egyetlen izgalmat Danyiil Kvijat bal hátsó defektje jelentette, ami miatt a biztonsági autót is be kellett küldeni.

Két és fél körrel a vége előtt azonban az alig 4 másodperces hátránnyal a második helyen autózó Valtteri Bottas bal elsője kapott defektet, és – szegény embert az ág is húzza – majdnem egy teljes kört kellett „három lábon sántikálnia”, ami miatt a 12. helyre csúszott vissza.

Bottas defektje után csapattársa, Hamilton abroncsai a számítógép adatai szerint ilyen állapotban voltak az utolsó előtti körben:

A defekt – Bottashoz hasonlóan – Hamilton bal elsőjénél is bekövetkezett. A világbajnok 35 másodperccel vezetett a második helyezett Max Verstappen előtt, ami rohamosan fogyott. Ám a Mercedes kitartott a végéig, Hamilton három keréken is megtartott az előnyéből 5,8 másodpercet, így megszerezte a győzelmet (összességében a hetedik Brit Nagydíj-győzelme), míg csapattársa pontot sem tudott szerezni.

A versenyt tehát Hamilton nyerte Verstappen előtt, a harmadik helyre Charles Leclerc ért be a Ferrari volánjánál.

Silverstone

A világbajnoki sorozat a jövő héten ugyancsak Silvestone-ban folytatódik, azonban a Pirelli akkorra még lágyabb keverékű gumikat fog szállítani.