A lakosság zöme szerint az uniós pénzek nagy része magánzsebbe vándorol

euro
Portfolio

Ugyan a kormány szerint nem érheti kritika őket az Európai Unióból érkező pénzek felhasználásával kapcsolatban, a társadalom nagyobb részénél mégis láthatóan hatástalan a propaganda. A magyar lakosság többsége úgy véli, a hazánkba érkező uniós fejlesztési támogatások jelentős része korrupciós csatornákon keresztül magánzsebekben kerül, derült ki a Publicus Intézet felméréséből. Ettől már csak az izgalmasabb, hogy a kutatás szerint még a Fidesz-KDNP szavazóinak 70 százaléka is úgy vélekedik, az EU-támogatások egy részét nem megfelelően használják fel, így azokból magánvagyon keletkezik. A kormánypártiak ötöde szerint jelentős összegek tűnnek el.

Publicus/NÉPSZAVA-grafika

Legyen szigorúbb az ellenőrzés!

A kormánynak tehát még saját szavazótáborát sem sikerült meggyőznie arról, tisztességesen használja fel a fejlesztési támogatásokat, csak az igazi keménymag hiszi, hogy minden forint megfelelően hasznosult, s a hatalom ezzel tételesen el is tud számolni. 

A négy legnagyobb ellenzéki párt – Momentum, DK, MSZP-P, Jobbik – képviselői közül senki sem hisz abban, hogy a támogatások esetén minden forint megfelelően lenne felhasználva. Náluk inkább az elmismásolt pénz nagysága a kérdés. A DK-sok 95 százaléka, a jobbikosok háromnegyede véli úgy, hogy a korrupciós csatornákon jelentős összegek vándorolnak magánzsebekbe. 

Publicus/NÉPSZAVA-grafika

Lakóhely szerint is van különbség:  a legkritikusabbak a budapestiek, mindössze egy százalékuk hisz a kormány ártatlanságában, a megyeszékhelyeken élők közül azonban minden hetedik embernél sikeresnek mondható a kormánypropaganda. 

A lakosság 87 százaléka gondolja úgy, az uniónak sokkal szigorúbban kellene ellenőriznie a pénzek felhasználását. Valószínűsíthető, hogy a nagy többség emiatt támogatja azt, hogy hazánk csatlakozzon az európai ügyészséghez.