Gyanúsítottakat vettek őrizetbe az érdi gyilkosság ügyében

Gyanúsítottakat vettek őrizetbe az érdi gyilkosság ügyében

A rendőrök őrizetbe vettek két gyanúsítottat az érdi emberölés ügyében, amelynek áldozatára szombaton találtak a szomszédok, mindkét gyanúsított beismerte tettét - írja a rendőrség honlapja. 

A police.hu szerint egy érdi ház tetőtéri szobájában mozdulatlanul fekvő férfiről szombaton nem sokkal 12 óra után érkezett bejelentés a rendőrségre.

A 47 éves férfin több késszúrás nyomait találták, a helyszíni és a halottszemle megerősítette, hogy bűncselekmény történt, az áldozat pénteken késő este halhatott meg.

A holttestet megtalálók és a környéken élők információi alapján a rendőrök látókörébe két, csavargó életmódot folytató férfi került, akiknek bár csak a keresztnevét ismerték, megtudták, hogy egy fővárosi kórház melléképületében szoktak megbújni

- áll a közleményben.

A tájékoztatás szerint a 26 éves, budapesti Cs. Sándort és a 20 éves tárnoki V. Kálmánt vasárnap hajnali egy óra után nem sokkal fogták el.     

Gyanúsításuk ellen panaszt nem tettek, mindketten beismerték a bűncselekmény elkövetését, amelyre személyes sérelmüket hozták fel indokként.

Azt mondták: az áldozat korábbi, számukra nemtetsző viselkedését akarták "lerendezni". Cs. Sándor ököllel ütötte az ágyában fekvő sértettet, miközben V. Kálmán egy késsel többször megszurkálta, néhány perccel később pedig sorsára hagyták, elszaladtak a helyszínről.

A két férfi ellen őrizetbe vételük mellett emberölés megalapozott gyanúja miatt folyik eljárás, és kezdeményezik letartóztatásukat - közölte a rendőrség.

(MTI nyomán)