Minden évben veszteségesen működik a felcsúti kisvasút

Kisvasút
Máthé Zoltán/MTI

Mint minden évben, idén is veszteségesen működött a felcsúti kisvasút, derül ki az Átlátszó adatigényléséből.

A lap szerint az elmúlt egy évben 6,3 millió forintos veszteséget termelt a 600 millió forintos EU-támogatásból épült kisvasút, ami a felcsúti stadion és az alcsúti arborétum között közlekedik.

Ezzel 2016-os indulása óta összesen már 23,3 millió forint mínuszt hozott össze.

A hivatalos nevén Vál-völgyi kisvasutat üzemeltető Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítványtól (FUNA) kapott adatok alapján a 2019. július 1. és 2020. augusztus 30. közötti jegyértékesítésből 12,9 millió forint bevételük származott, viszont a kisvasút üzemeltetése 19,2 millió forintba került. Vagyis 6,3 millió forint veszteséget produkált.

Az alapítvány szerint

“Általánosságban megállapítható, hogy a kisvasúti személyszállítás nem tartozik a legnyereségesebb ágazatokhoz”.

Bár a veszteséges üzemeltetés nem ezen múlik, az igazsághoz mégis hozzátartozik, hogy a koronavírus-járvány miatt március 9. és május 29. között nem közlekedett a kisvasút.

2019. július 1. és 2020. augusztus 31. között egyébként összesen 21.920 jegyet adtak el, de feltűnő érdekesség, hogy a legtöbb naptári napon 0-ra végződtek az eladott jegyek számai. Egy alkalommal volt tényleg 0 az utasok száma, 2019. szeptember 30-án egyetlen ember sem akart felülni a kisvasútra.