Rendesen megbénította a koronavírus a világkereskedelmet, továbbra is jelentős visszaesés várható

kereskedelem
Kép: humandevelopment.va

A csütörtöki Magyar Nemzetben megjelent cikk azt írja,

az idei második negyedévben 19 százalékkal esett vissza a világkereskedelem a Covid-19-járvány hatására az ENSZ Kereskedelmi és Fejlesztési Konferenciája (UNCTAD) szerint.

A harmadik negyedévben azért valamivel javult a helyzet, ekkor már csak 4,5 százalékos visszaesés volt a múlt év azonos időszakához képest. Ez úgy jött ki, hogy sok szektorban, így például autóiparban és az energiaszektorban folytatódott a visszaesés, ugyanakkor az egészségügyi felszerelések és az otthoni munkavégzéshez szükséges eszközök forgalma növekedett.

A negyedik negyedéves adatok becslése jelenleg nagyon bizonytalan, hiszen nem tudni, hogy a jelenleg még felfutóban lévő második hullám milyen hatással lesz a kereskedelemre, ennek függvényében 7 és 9 százalék közötti egész éves visszaesés várható.

Az UNCTAD szerint a világ egyetlen része nem mentesült a kereskedelmi visszaeséstől az első hat hónapban, Kína viszont a második fél évben már különleges helyzetben van, miután ott a járvány gyakorlatilag teljesen megszűnt, és szinte mindenfajta korlátozást feloldottak.

A kínai export ennek megfelelően a harmadik negyedévben már tízszázalékos növekedést mutatott, amivel sikeresen kompenzálta a korábbi visszaesést, így az első kilenc hónap adata nagyjából megegyezik a 2019-es hasonló időszakival. Importja szintén növekedett a harmadik negyedévben, a nagyobb gazdaságok közül egyedülálló módon.

A Világkereskedelmi Szervezet (WTO) is kiadott egy becslést: ők 9,2 százalékos visszaesést valószínűsítenek idén a világkereskedelem egészét nézve.

Szerintük ráadásul a második hullám hatásai jócskán áthúzódhatnak 2021-re.