A lengyel egyház mostanra élte fel az összes erkölcsi tőkéjét

lengyelország

(Figyelem! Ez egy véleménycikk! A leírtak nem feltétlenül tükrözik a teljes szerkesztőség álláspontját, de fontosnak tartjuk, hogy helyt adjunk a kulturált és logikusan érvelő, vitaindító véleményeknek is.)

Az abortusz szigorítása ellen tüntetnek Lengyelországban, és a tüntetők kisebb csoportjai szentmiséket is – esetenként trágár kiáltásokkal – megzavarnak. Ilyenkor egy katolikusnak magától értetődően szembe kellene helyezkednie a tüntetésekkel. Csakhogy az, ami most Lengyelországban zajlik, messze nem egyszerűsíthető le annyival, mint ahogy én azt az első mondatban felvázoltam. Ideje tabut dönteni abortusz kérdésében, mielőtt a nagy „életpárti” nemzetközi szövetség szervezőiként Magyarországon is szigorításba fogna az állam(párt).

Mondhatnak egyes tüntetők bármit, fel lehet nagyítani a mérsékelt többség helyett egy mindig radikálisabb kisebbség véleményét a végtelenségig, ettől függetlenül az, aki a biztonságos abortusz jogáért tüntet, nem magzatok elpusztításáért tüntet. Az, hogy jogot akarok formálni valamire, nem jelenti azt, hogy meg is akarom azt tenni. Ezt azért tartom nagyon-nagyon fontosnak leszögezni, mert hazugság és csúsztatás minden lengyel tüntetőt életellenesnek kikiáltani. Mi szörnyűbb van az életellenességnél? Semmi! Ez a legszörnyűbb jelző, amit ember emberre ragaszthat.

Attól tartok, hogy a magyar katolikus közegben – akárcsak a lengyelben, hiszen hasonlóan konzervatív vallásosságról van szó – az állításom megütközést kelt, de erről addig érdemes vitát folytatni, amíg nem dönti be kapuinkat a kérdés egy pártpolitikai csatározás formájában. Meg kell tanulnunk nekünk, magyar katolikusoknak és keresztényeknek – van lehetőségünk most mások példáján –, hogy a polgári törvények nem azonosak az egyházi törvényekkel. Attól még, hogy valamit a polgári törvények nem tiltanak, attól azt még nem engedi meg az egyház. Attól még, hogy valamit a polgári törvények megengednek, még mindazokat nem engedi meg az egyház. És ez így van jól. Az állam és az egyház szétválasztása a modern, polgári állam egy sarokköve, amelynek legtöbbször – a közhiedelemmel ellentétben – éppen az egyház a legnagyobb haszonélvezője. Nem szól be ugyanis hétköznapjaiba a pártpolitika, például olyan formában, hogy csak akkor kap támogatást, ha lojális a hatalomhoz.

Nem istentelen egy állam attól, hogy a törvényei törésvonalai máshol húzódnak az egyházi törvényekénél. Egész egyszerűen más logika szerint működik egy polgári állam. Nem lehet a hitet törvénybe iktatni! Valójában az egyházi parancsok betartása sem a hit, csak a keret, egy mankó. Az egyháznak soha nem lehet az a feladata, hogy saját parancsait betartassa. Az önmagában – jószándék ide vagy oda – nem több, mint farizeizmus. Képmutatás. Az egyháznak az a feladata, hogy a híveket és a keresőket Istenhez vezesse, a legszentebb feladata pedig az, hogy az egyház Isten (és vele együtt minden ember) otthona legyen a földön. Bűnösök otthona. Mert azok vagyunk mindannyian, az érsekek, a politikusok, a tüntetők, a bankárok, a hajléktalanok, a menekültek, bevándorlók és régebben bevándorlók, mindannyian. Nem vagyunk egymásnál különbek, és nem taszíthatjuk ki a bűnösöket, mert akkor a híveknek sem lehet maradásuk!

A második vatikáni zsinat az emberi méltóságból vezeti le a vallásszabadság eszméjét. A polgári törvények az egyházinál eltérőbb és lazább szabályozása ezt a szabadságot intézményesíti. Mert lehet kényszerből vallásosan cselekedni, de akkor az ember méltóságát roppantjuk meg. Csak is szabadon választhatja egy polgár az egyház tanítását. Minden korban az egyház más-más tanításai válnak kérdésessé a kor közvéleménye számára. Azt gondolom, egyértelmű fejlődés van civilizációnkban azt illetően, hogy szűkül az olló. A világi norma egyre inkább közeledik a keresztény normához. Ki gondolta volna Jézus korában, hogy a világ szuperhatalmai emberi jogi egyezményeket fogalmaznak majd meg, és ahhoz kívánják kötni magukat? Számba fogják venni a hadifoglyok, a menekültek jogait? Kimondják az emberi történelem egyik legmagasztosabb eszméjét, az emberek egyenrangúságának eszméjét. Csodálatos! Ide a tanúságtevők forró szeretete által, Jézus 2000 év után is élő és ható példája által, a keresztény köntös és díszletek helyett a keresztény élet hatása által jutottunk el, nem pedig a hitben megkopott „keresztény” propaganda által. XV. Gergely pápa, amikor a katolikus hit terjesztésére megalkotta az emberi civilizáció számára a propaganda szavunkat, valószínű nem arra gondolt, hogy a hazugságok terjesztésére fogják majd ezt a szót használni, mégis fájóan rávilágít arra, hogy mivé torzulhat a legszentebb igazság is mély, belső meggyőződés és hozzá illő alázat nélkül.

Nem a tüntetők buknak meg Isten előtt ma Lengyelországban, hanem azok az egyházi intézményvezetők, akik politikai alkuvá degradálják az egyházi tanítást. A Jog és Igazságosság Párt támogatásáért cserébe az egyház világnézeti szabályozások polgári törvényekbe iktatását kéri. Ez hallatlan, ez vállalhatatlan, ez keresztényietlen! A miniszterelnök megfontolásai is komoly kérdéseket vetnek fel, ha igaz az, hogy a koronavírus-válsággal kapcsolatos elégedetlenségről akarta csupán elterelni a figyelmet – mondjuk ez nem sikerült egészen jól - egy ilyen fajsúlyos és életeket érintő intézkedéssel, vagy csak radikálisabb vetélytársa vitorlájából akarhatta kifogni a szelet. A körülmények önmagában megkérdőjelezik a döntés isteni ihletettségét, ahogy a döntéshozók felelősségére a Jagelló Egyetem vezetése is rámutatott. Nem lett volna szabad ugyanis egy ilyen nyilvánvalóan indulatokat korbácsoló döntést egy járvány kellős közepén meghozni. Nem a tüntetőké a felelősség, hogy jogaikért kiállnak, hanem azoké, akik ezeket az indulatokat járvány idején szítják.

A lengyel katolikus egyház a magyarral ellentétben autonóm tudott maradni a pártállami időszakban, nem törték meg a gerincét. Nagyon sokat jelentett az egyház szerepvállalása a rendszerváltás folyamatában is. Ezt az erkölcsi tőkét játszották mára el a lengyel katolikus egyházi vezetők. Akkor fognak tudni valamit is megmenteni tekintélyükből, ha most az indulatok szítói helyett béketeremtőkként lépnek föl. Ha dörgedelmes kiátkozások és ítéletek szórása helyett kezet nyújtanak ellenzőiknek. Ha rádöbbennek arra, hogy a tüntetők nem a koldus názáreti ács ellen tüntetnek, aki a hazaáruló vámosok és a bűnös nők barátja volt, hanem csak és kizárólag az intézmény emberi visszásságai ellen.