Miként látják a hazai fiatalok a közéletet? Erre keresi a választ a Vlogitika tehetségkutató műsora

vlogitika

A Második Reformkor Alapítvány szervezésében hamarosan elindul a Vlogitika névre keresztelt YouTube-os tehetségkutató, melyre olyan fiatalok jelentkezését várják, akik unják már a beauty tippeket, a főzős videókat, valamint a trasht, és helyettük inkább a közélet iránt érdeklődnek.

A versenyre nevezett videókat három fordulóban, egy hat főből álló zsűritag fogja értékelni, akik Dévényi István újságíró- műsorvezetőből; Péterfi Judit műsorvezetőből; Molnár Áron ’noÁr’ színművészből, Nagy Márton "FanMadeMaker", Boldog István Dávid "Progesszor", valamint Vona Gábor vloggerből áll össze.

Egy ember, egy telefon, egy ország. Mit lehet ebből kihozni?

A Vlogitikát egy érdekes kísérletnek is szánják a készítők, hogy kiderüljön a fiatalok miként látják a hazai közéletet, a magyar valóságot, olyan kérdésekre keresve a választ, mint a "mi az ami foglalkoztatja őket, mi az, amit érdemesnek tartanak arra, hogy megmutassák a közönségnek".

Akárhogy is nézzük a YouTube-on nem a közélet a legnépszerűbb téma, éppen ezért ehhez a műfajhoz egy jó nagy adag küldetéstudatra van szükség. Ez adja a Vlogitika kihívását. Én kíváncsian várom, hogy a vlogger világ találkozása a közélettel milyen produkciókat fog eredményezni.

- nyilatkozta lapunknak Dévényi István, aki a beérkezett videók elbírálásánál, mint egyszerű néző fogja értékelni őket:

Videós szempontból én vagyok a legamatőrebb. Ezért megengedem majd magamnak azt a hatalmas luxust, hogy én, nézőként fogom megtekinteni a videókat, ami pedig megfog, nálam az lesz a befutó.

Nagy Márton, alias "FanMadeMaker" hozzátette, hogy a Vlogitika fő célja, hogy az emberek gondolkodása a közéleti témákkal kapcsolatban megnyilvánuljanak. Szerinte manapság egyre több az olyan videó, melyből kivész a tartalom, így csak a máz marad, a tehetségkutató esetében viszont mindez pont fordítva lesz. "Bár közélet a téma, az nagyon tetszik, hogy egy diskurzus kialakítása a cél és mivel internetes tartalomgyártásról beszélünk az is fontos szempont, hogy a nevezők belerakják a saját stílusukat, személyiségüket. Ezért nézői és tartalomkészítői szemmel is próbálom majd értékelni a pályaműveket" - tette hozzá.

Sokszor a hatalom arroganciájának a megoldása, hogy ki tudjuk nevetni

De az is megeshet, hogy a Vlogitika utóélete magára a YouTube-ra és a magyar internetes tartalomgyártó kultúrára is jó hatással lesz, hiszen megvan rá a lehetőség, hogy ezáltal a vlogger közeg felfrissül Boldog István Dávid, vagyis "Progesszor" szerint. A zsűritag egyébként nagy hangsúlyt fektet majd a videók képi megoldásaira, adott esetben a hangtechnikára.

Természetesen nem az a lényeg, hogy kinek milyen minőségű eszköze van otthon, hanem milyen ötletességgel oldja meg a feladatot. Jó lenne, ha olyan gondolatok is felszínre kerülnének, amik nem csak a Magyarországon jól ismert közéleti szereplők gondolataiból vannak összeollózva, hanem adott esetben saját megfejtéseket is tartalmaz a mindnyájunkat érintő problémákra. 

Péterfi Judit műsorveztő is egyetért azzal, hogy a vloggerek világára ráférne a frissítés, hiszen mindez Magyarországon még gyerekcipőben jár.

A gagyi és a középszer uralkodik, jó lenne már ezt lesöpörni!

Éppen ezért számára az üzenet és tartalom lesz a kulcs a beérkező anyagok kapcsán, amiknek fontos eleme kell, hogy legyen a hangulat, hiszen enélkül mit sem ér a belbecs.

Az öncélú, magamutogató vloggereket azonnal likvidálom ma is, és így lesz ez az értékelésnél is. Fontos, hogy ki, milyen eszközzel nyúl a témához és ezzel miként gyakorol hatást a nézőkre. Hasson rám. Ez a legfontosabb. Érjen el hozzám az üzenet. Hiszek az értékteremtésben, még ha ez manapság nem dívik. A munkámmal eddig is célom volt formálni a közízlést, erre pedig egy ilyen tehetségkutató szintén fontos és jó eszköz. 

Molnár Áron, művésznevén "noÁr" szerint amiért igazán fontos a Vlogitika, hogy maga a politika, a közélettel való foglalkozás végre teret kapjon az online platformon.

Számomra a felkészültség és a progresszió lesz a kulcs a videók esetében. Boldog leszek, ha mindezt humorral kombinálják, mert ez nagyon hiányzik a közéletből. Sokszor a hatalom arroganciájának a megoldása, hogy ki tudjuk nevetni.

 

A közéleti témára is felhúzható egy YouTuber-karrier?

A tehetségkutató verseny koncepciója tehát a közéletet helyezi a középpontba, ami nem nevezhető népszerű témának a leghíresebb videómegosztó portálon. Legalábbis, ha megnézzük a Star Network által listázott 2019-es hazai netes szörfölők által legnézettebb csatornák listáját, egyből világossá válik, hogy a YouTube-ra látogatók leginkább a kikapcsolódás miatt néznek fel a platformra. Az első helyen ugyanis a R3D ONE Official csatorna áll, amely tánckoreográfiákat mutat be, ezt követik a paródiavideókkal befutott Pamkutya, a Videománia, vagy a szinkronparódiákkal hírnévre szert tevő Radics Peti oldalai.

A közélet számára a top 100-as listában olyannyira mostoha a sorsa, hogy egyetlen csatorna sem szerepel rajta, ami kimondottan politikai vonalon mozogna. 

Péterfy szerint ezen nincs mit csodálkozni, hiszen a közélethez kevesen mernek manapság hozzányúlni. Csendben maradni biztonságosabb, kevésbé kockázatos.  Ráadásul ezt jól megfogni, szintén nagy meló, egy egy ilyen tehetségkutatóhoz pedig kreativitásba csomagolt tudásra van szükség.

Mindez talán abból is fakad, hogy a politika megítélése a fiatalok, sőt az egész társadalom körében nagyon negatív - tette hozzá Vona Gábor, aki azzal folytatta, hogy megkülönböztetné a politikai tartalmakat a közéleti tartalmaktól. A tehetségkutatóban sem politikai, sokkal inkább közéleti tartalmakat várnak, ami nagyobb mozgásteret ad és talán izgalmasabb lehetőség is a fiatalok számára.

Nem azt fogom keresni az anyagokban, hogy ki tudja jobban szidni a pártokat, hanem ki az, aki olyan társadalmi ügyeket, témákat tud érdekesen megfogni, amire még nem volt példa.

 

Adott tehát a kérdés, hogy egy politikával foglalkozó tehetségkutató és egy ebből kifejlődő közéleti témákra építő YouTuber építhet-e olyan sikeres videós karriert, mint a fent említett résztvevők. Ahogy azt sem érdemes szem elől téveszteni, hogy az online műsor közönsége, a fiatalok mennyire fogékonyak egy ilyen ötletre?

Vona úgy látja, hogy a helyzet közel sem rózsás és a videós tartalomgyártásnak ezen a téren Magyarországon még nincs kultúrája.

De a zsűritagokkal bízunk abban, hogy a közéleti-politikai vitákban egy olyan kulturális forradalmat indíthat el a Vlogitika, ami az egész közéletre pozitív hatást gyakorol majd.

Vona arra is kitért, hogy ha valaki a tehetségkutatótól várja, hogy majd ebből anyagilag is nagyon komoly karriert tud építeni rövid időn belül, akkor csalódni fog. Szerinte a kereskedelmi célú influencerkedéssel gazdaságilag ez nem tud versenyre kelni, viszont ha valaki arra vágyik, hogy fiatalon, valami értékes dolgot gyártson, amire később is büszkén tud visszatekinteni, akkor mindenképpen nevezzen egy videóval.

Dévényi István ilyen szempontból felemásnak érzi a helyzetet:

ha ránézel a YouTube toplistájára, akkor akár el is keseredhetnél, de azt nem szabad elfelejteni, hogy ez a felület egy gyors szórakozást nyújtó platform, ugyanakkor ha megnézzük mi történik körülöttünk, akkor azt látjuk, hogy a fiatalság a motorja rengeteg dolognak, elég csak az SZFE egyetemfoglalóira gondolni. Sokkal jobban is be lehetne vonni a fiatalokat a közéletbe, erre receptem nincs, de ilyen szempontból is érdekes kísérlet lesz a Vlogitika.

Péterfi Judit derűlátóbb a fiatalokat illetően, akiket érzékenyebbnek, merészebbnek és felelősségteljesebbnek tart. Ráadásul óvják és védik a szabadságukat, vannak elveik, amelyekért kiállnak.

Láthatjuk épp most, hogy ennek hangot is adnak. Nem félnek, nem ijednek meg a hatalomtól. Őket nem lehet ilyen módon manipulálni. Talán a SZFE hallgatói és általuk sok ezer fiatal tette most világossá, hogy van súlyuk, van hangjuk, van beleszólásuk. Hogy vannak! Rajtuk nem lehet csak úgy átlépni. Ez az esemény most felrázta a fiatalok közéleti témákkal kapcsolatos véleménynyilvánítását. Ha valamikor, akkor most ennek a tehetségkutatónak nagyon is helye van. A fiatalokon szemlélete és kiállása mutathatja sokunknak az irányt, olyanoknak is, akiket a fásultság már felemésztett.

Molnár Áron, aki a noÁrt mindig távol tartotta a pártpolitikától úgy vélekedik, hogy igenis van arra kíváncsiság az emberekben, hogyha megjelenik a platformon egy jófajta közlési forma, nyitottsággal a közélet kapcsán, akkor meg lehet-e élni a közéleti videók gyártásából. Ahogy mondja, "ha ez a tartalom jó ,szórakoztató, progresszív, izgalmas, informatív és felkelti az érdeklődésemet, akkor én és mások is nézni fogjuk".

A közbeszédet mi határozzuk meg. Ennek nem fordítva kell történnie. A minőség múlik azon, hogy van-e szándék arra, hogy legyen más tartalom. Ha a társadalomnak ilyenfajta üzenetre van igénye, akkor igenis tudunk emelni a nívón.