Jó az, ha az Unió szorongatja a Fideszt?

Orbán Viktor

Mentsen meg minket az Európai Unió, Brüsszel és az Európai Néppárt (EPP) önmagunktól! Létezik ez a fajta hozzáállás az ellenzék soraiban. Ám aki kritizálja az Európai Unió vagy az Európai Néppárt Fidesszel szembeni Janus-arcú politikáját, azok nem mind azért teszik, mert mástól várnák sorsunk jobbra fordulását. Nem. Ráadásul ez becsületbeli ügy is, lesülne a bőr a képemről, ha a nagy NER-dilemmát hamarabb oldaná meg az EU, mint mi, magyarok, akik ezt előidéztük. Kereszténydemokrataként viszont a kereszténydemokrata ihletettségű EU és a szintén kereszténydemokrata elveket valló néppártért aggódom, és vagyok rá dühös. Ugyanúgy, ahogy önmagamra is, mert az EU és a néppárt is mi vagyunk.

Bizonyára sokan tekintenek olyan várakozással minden egyes EPP kongresszusra és európai tanácsi ülésre, hogy hátha majd most, most végre megmutatják a Fidesznek! Emögött nem feltétlenül az önfelmentő logika áll, hogy majd valaki megoldja helyettünk a problémáinkat. Sokkal inkább az a kínzóan keserű tapasztalat csordogál sokunk ereiben itt, a Kárpát-medencében, hogy minden igyekezetünk ellenére, egyszerűen gyengék vagyunk a megoldáshoz. Gyengék az ellenzéki pártjaink, már túl erős a Fidesz, már túlzottan belesüppedt társadalmunk ebbe a langymeleggé olvasztott demokráciába, magunkban már nem bízhatunk. A reménytelenség nem gyengeség, de a reménytelenség megbénít a hatékony cselekvéstől. Valóban ne az EU-tól, ne valamelyik intézményétől, pártjától vagy politikusától várjuk azt, hogy élhető országgá formálja Magyarországot! Ez egyedül a mi feladatunk, magyar állampolgároké.

Ezt fontosnak tartottam leszögezni. Ez az önkritikus és saját felelősségünket hangsúlyozó álláspont azonban nem jelenti azt, hogy ne lehetnénk éppen így kritikusak az EU-val is. Mert az EU mi is vagyunk. Ha önkritikusak vagyunk, az EU-t is tudnunk kell kritikusan szemlélni. Az pedig teljesen természetes, hogy bólintunk azokra a megszólalásokra, amelyekkel egyetértünk. Amelyek erősítik azt a munkát, amit mi itthon végzünk. Donald Tusk, az Európai Néppárt elnöke rendre megörvendeztet minket ilyen megszólalásokkal. Az ő szavainak sem azért örülök, mert jól odamondott az Orbánnak, hanem mert őrzi (vagy talán visszaszerzi) a becsületét a kereszténydemokrata névnek. Aggasztó azt látni, hogy pusztán szavazatokért és pár székért a frakcióban, milyen játszi könnyedséggel mond le az Európai Néppárt vállalt és vallott értékeiről. Ha én ostorozom idehaza a Fideszt, hogy méltatlan a kereszténydemokrata jelzőre, akkor úgy vagyok következetes, ha ezért ostorozom a néppártot is. Cinkos az, aki néma, és hiába nem művelnek olyan ámokfutást hazájuk politikai életében a néppárti pártcsalád más pártjai, mint itthon a Fidesz, asszisztálnak ahhoz, legitimálják azt.

Ezt a képet árnyalta szeptember végi beszédében Donald Tusk. Szemben az egyes országok pártjaival, az Európai Néppárt esetében az elnöki pozíció nem a tényleges vezető tisztség, a kormányzás inkább a néppárti frakció elnökénél van. Donald Tusk szerepe és megszólalásai már inkább szimbolikusak, de még így sem következmények nélküliek, és egy jó sáfár a szimbolikus pozícióból is tud eredményeket elérni (akárcsak a pápa hadosztályok nélkül).

Azontúl, hogy Tusk szépen oktatta a miniszterelnökünket kereszténységről és kereszténydemokráciáról, ami valóban ráfér a mi Orbán Viktorunkra, őszinte aggodalmait is megosztotta saját pártcsaládját illetően. Nem mellesleg ezzel is példát adott keresztényi politikából, amit őszinte szavak nélkül végtelenségig folytatni nem lehet. Tusk megvallotta, hogy nincs egységes álláspont az EPP tagpártjai körében a Fidesz kizárását illetően.

Megmelengeti a szívem, hogy Tusk hozzám hasonlóan legszívesebben kizárná a Fideszt a Néppártból, de megértem, és elgondolkodtatnak a kizárást kerülni igyekvők dilemmája. Bár a lengyel politikus nem nevezett meg pártokat az álláspontok mögött, feltételezhetjük, hogy a hatalmas CDU tömb az utóbbiak közé tartozik. Azok közé, akik bár látják, hogy a Fidesz méltatlan Adenauer, de Gasperi vagy Schuman örökségéhez, mégis vonakodnak a kizárás gondolatától. Mi lehet ennek az oka? Sok. Valóban közrejátszhat az a teljesen profán, önző szempont is, hogy a Fidesz elvesztésével csökken a frakció létszáma, így ereje. Vagy egész egyszerűen a közöny is közrejátszhat. Mit érdekli őket, mi zajlik Magyarországon, amíg gyáraikhoz igazítjuk gazdaságpolitikánkat, és különben sem ér annyit egy végeláthatatlan vita egy renitens tagállammal, amely cserében megbéníthatja az Unió működését. Egyértelműen ez érződik azon is, ahogy az EU soros német elnöksége felpuhította azt a bizottsági javaslatot, amely jogállami feltételekhez szabná a támogatások kifizetését. Ezt a felpuhítást szigorította vissza az Európai Tanács, az Európai Bizottság és az Európai Parlament tárgyalódelegációi, amelyben Cseh Katalin momentumos EP-képviselő is részt vett.

A magyar vezetéssel szembeni felemás uniós vagy néppárt bánásmódnak nem feltétlenül csak az önző, elvtelen pártpolitikai érdek vagy csak a gazdasági haszont kereső elvi közöny az oka. Árnyaltabb és mélyebb vonatkozásai is vannak ennek a dilemmának. Akár annak, hogy a Néppárt kizárja soraiból a Fideszt, akár annak, hogy a jogállami kritériumokkal elzárják Mészáros Lőrinc uniós pénzcsapjait. Komolyan vett jogállami mércét a magyar kormány jogrendje és működése biztos nem ugrana meg. Ezt a kormány is tudja (ezért is tartja fenn a propagandát), ezért azon lesz, hogy küzdjön ellene. Varga Juditék cserébe azzal fenyegetik az Uniót, hogy nem szavazzák meg a 750 millió eurós segélycsomagot, amit azon államok kapnának, akiket a koronavírus járvány a leginkább sújtott. A mentőcsomag megfúrása pedig egyet jelentene a költségvetés megtorpedózásával. Hogyan moccanjon tovább akkor költségvetés nélkül az EU?

Ugyanígy a néppárti kizárással kapcsolatban is felmerülnek aggasztó kérdések. A kizárás következményei. Biztos, hogy jót tesznek a Néppárttal, ha kizárják az egyik markáns tagját? Vajon túl éli-e ezt egyáltalán a Néppárt? És jó lesz-e ez az EU-nak? Egy kizárás visszaszorítja az antidemokratikus, avagy illiberális és (manipulatív) populista trendeket az EU-n belül? Vagy mártírrá válik a Fidesz, és népszerűsége majd tovább nő? Talán pár politikusban az is felmerül, hogy jól lesz-e ez Magyarországnak? Biztos ettől a döntéstől válunk újra erős demokráciává? Ugyanez igaz a pénzcsapok elzárására is.

Kínzó kérdések. Amelyekre egyértelmű válaszok nincsenek. Nekem sincs. A hitemből tudok felelni, és mivel itt mégiscsak keresztény elvekről és kereszténydemokráciáról van szó, megengedem magamnak, hogy pártpolitikai síkon is megfogalmazzam hitemet. Soha nem születik jó abból, ha megalkuszunk a rosszal. Egy keresztény nyugodt lelkiismerettel nem képviselheti azt a politikát, hogy „hazudjuk magunkat át a rosszon át a jóig”! Nincs ilyen! Nem lehet az EU-t védeni azzal, ha engedjük az EU aláásását. Valóban, nem attól lesz erősebb jogállam Magyarország, és nem attól virágzik ki a demokrácia az Unió intézményein belül, ha valahonnan kizárnak egy pártot, vagy nem kapunk pályázati lehetőségeket. Ezt nem is ezért kell megtenni, hanem azért, hogy komolyan vegyük magunkat, értékeinket, intézményeinket, a törvényt, és ne hagyjuk a jogsértést és a bűnt következmények nélkül. Újraalapítja az Európai Uniót és az Európai Néppártot az, aki a dilemmák ellenére megálljt parancsol a Fidesz opportunizmusának és ámokfutásának.