Trumpék bíróságon támadták meg az elnökválasztás eredményét

Trumpék bíróságon támadták meg az elnökválasztás eredményét

Donald Trump amerikai elnök jogászcsapata benyújtotta hétfőn a perkeresetet a pennsylvaniai választások miatt. A keresetet a pennsylvaniai szövetségi bíróságon nyújtották be, annak gyanújával, hogy a tagállam levélszavazási rendszere „nélkülözött minden átláthatóságot és ellenőrizhetőséget, amely a személyes szavazások esetében biztosított volt”.

A 20 elektort adó Pennsylvaniában a szavazatok 99 százalékát dolgozták fel eddig, de az amerikai AP hírügynökség és a republikánusokhoz közel álló Fox televízió, majd nyomukban a többi nagy médium is azt jelentette már szombaton, hogy a demokrata jelölt, Joe Biden elnyerte a pennsylvaniai elektorok támogatását is, és így a megválasztásához szükséges 270 elektornál is többet tudhat magáénak. Biden ennek tudatában mondott beszédet szombaton éjjel, majd ő és alelnökjelöltje, Kamala Harris vasárnap győzelmi beszédet is tartott Wilmingtonban. Az amerikai elnök jogászainak perkeresete azt kérte, hogy a tagállam hatóságai azonnal állítsák le Biden győzelmének igazolását Pennsylvaniában.

A szavazóknak Pennsylvaniában különböző szabályokhoz kellett tartaniuk magukat, attól függően, hogy melyik szavazási formát választották. Véleményünk szerint ez a kettős választási rendszer azt eredményezte, hogy megfelelő azonosítás és ellenőrzés hiányában potenciálisan jogellenesen leadott vagy hamis szavazatokat is beleszámoltak az eredménybe

– fogalmazott a beadvány, amelyet Matt Morgan, Donald Trump 2020-as kampányának jogi főtanácsadója írt alá.

Közben változatlanul tart a szavazatszámlálás a 15 elektort adó Észak-Karolinában, a 16 elektorral rendelkező Georgiában és Arizonában, amely 11 elektort küld az amerikai elnököt megválasztó elektori testületbe. A Reuters hírügynökség hétfő esti jelentése szerint Arizonában - a szavazatok 98 százalékos feldolgozottsága mellett - apad Joe Biden támogatottsága. Hétfőn este a demokrata párti politikus a voksok 49,4 százalékát, míg Donald Trump a szavazatok 49 százalékát tudhatta magáénak. A Breitbart című jobboldali lap hétfőn este egy kiszivárogtatóra hivatkozva a nevadai Clark megyében történtekről írt. Ezek szerint még a választások előtti napokban szavazatszámlálók jogszerűtlen szavazócédulákat dolgoztak fel, a szavazatszámlálók és a szavazatszámlálásban részt nem vevők pedig egyaránt „falat alkottak” egy Biden–Harris feliratú busz mellett, ahol a kiszivárogtató szerint szavazócédulákat töltöttek ki. Az informátor, aki maga is szavazatszámlálóként dolgozott, november 8-án a kézírásával ellátott feljegyzésben részletezte „aggodalmait a szavazóknak a választási helyiségekben tapasztalt megfélemlítéséről és a választási csalásokról”. Breitbart részletezte, hogy a feljegyzésben foglaltak szerint a szavazóhelyiségben dolgozó csoport vezetője és két munkatársa azt tanácsolta a személyazonosságukat igazolni nem tudó és ezért nem szavazóknak, hogy kérjenek időpontot az illetékes gépjárműhivatalban, majd az előjegyzéssel térjenek vissza a szavazóhelyiségbe, ezt az előjegyzést személyazonosítóként elfogadják, és ennek birtokában szavazhatnak is. Az Egyesült Államokban az illetékes gépjárműhivataloknál (DMV) adják ki a jogosítványt, amely személyazonosító igazolványként is használatos.

A Clark megyei választási iroda vezetője, Joe Gloria bejelentette: valóban több bejelentést is kaptak választási csalás gyanújáról, de ezeket majd csak a választások után vizsgálják ki. Joe Gloria a múlt héten, közvetlenül a választás napja után még azt állította, hogy nem volt tudomása jogszerűtlen, de feldolgozott, azaz az eredménybe beszámított választási cédulákról. William Barr, a Trump-kormányzat igazságügyi minisztere hétfőn éjjel bejelentette: zöld jelzést adott a november 3-i elnökválasztáson történt, feltételezett szabálytalanságok ügyészi kivizsgálására.

(MTI)