A németek javaslataira vár a lengyel és a magyar kormányfő

A németek javaslataira vár a lengyel és a magyar kormányfő

Mateusz Morawiecki lengyel és Orbán Viktor magyarminiszterelnök nyitott az új javaslatokra, meg vannak győződve arról, hogy meg lehet egyezni a vitában akkor, ha az összhangban van az uniós alapszerződéssel és a júliusi EU-csúcs zárónyilatkozatával – írja a Portfolio a Reuters brit hírügynökség tudósítására hivatkozva. A PAP lengyel hírügynökség szerint két vezető hétfő esti megbeszélése után Piotr Müller lengyel kormányzóvivő nyilatkozott, aki szerint

egy lehetséges megoldás többfajta variációját is megvitatták, de továbbra is várnak a német elnökségre, hogy mutassa be a javaslatait ezen a téren.

A híradások szerint mindkét tagállam megpróbálja meggyőzni az uniós partnereket arról, hogy veszélyes lenne az európai integráció szempontjából „ilyen önkényes kritériumok alapján vizsgálni más államok jogállamisági helyzetét”, és ténylegesen az EU dezintegrációjához vezetne a jövőben, amit senki sem akar.

Hétfőn Angela Merkel német kancellár határozottan cáfolta azt a hónapok óta hangsúlyozott magyar és lengyel kormányzati narratívát, miszerint eltértek volna a júliusi megállapodástól, hiszen már akkor is egy ilyen jogállamisági kritériumrendszerről állapodtak meg, igaz egy homályos szöveget fogalmaztak meg róla kifelé.

Az uniós nagykövetek szerdán ülnek le ismét tárgyalni a 2021-2027-es költségvetésről, illetve a helyreállítási alapról, továbbá a pénzügyi jogállamisági rendelettervezetről. Az első két kérdésben a lengyel és magyar vétó miatt vélhetően továbbra sem születik megállapodás, így az a december 10-11-i európai tanácsi ülésre tolódik.