Siklós fideszes polgármestere hétszeresére növelte az éves parkolás díját

Siklós fideszes polgármestere hétszeresére növelte az éves parkolás díját

Siklós kormánypárti polgármestere, Riegl Gábor jócskán megemelte az éves parkolási bérlet árát. Minderről egyedül döntött csütörtökön, miután a veszélyhelyzet alatt a polgármesterek egyedül gyakorolják a képviselő-testület feladatait - írja a Telex.

Az áremelés ráadásul nem kevés: idén 1400 forintot kellett fizetniük a helyieknek a parkolásért, jövőre viszont már 10 ezer forintra nő ez az összeg, vagyis hétszeresével drágul.

Szalai Ottó független önkormányzati képviselő korábban nyílt levélben arra kérte a polgármestert, hogy "ne hozzon egy személyben felelőtlen, teljesen szakmaiatlan döntést, tanúsítson önmérsékletet, ne sarcolja meg a nehéz helyzetben lévő siklósi családokat", ugyanis a kormány által megvont 21 millió forintos gépjárműadót, az államilag elrendelt ingyenes parkolás miatti bevételek kiesését és az idegenforgalmi adó elmaradását nem a helyi lakosokkal kellene megfizettetni.

Riegl a helyi lapnak azt nyilatkozta, hogy "a közlekedés és a parkolás terén káoszt és fenntarthatatlan állapotot örököltek 2019 őszén", most viszont hosszútávú közlekedési koncepciót alakítottak ki, amellyel élhetőbbé tennék a várost.