Brutális mennyiségű ukrán és román szemét jön a Tiszán, a Jobbik feljelentése után nyomoznak

Brutális mennyiségű ukrán és román szemét jön a Tiszán, a Jobbik feljelentése után nyomoznak

Újabb, jelentős környezetszennyezést okozott az ukrán és román hulladékgazdálkodás, legalábbis erre enged következtetni, hogy az áradó Tiszán és mellékfolyóin jelentős mennyiségű szemét érkezik az országba. Eközben jobbikos képviselők közös feljelentése nyomán a tiszai rendőrség vizsgálja az ügyet, miután a Legfőbb Ügyészség és a Nemzeti Nyomozó Iroda sem érezte magáénak a feladatot.

A képsorok döbbenetes mértékű szennyezést örökítettek meg, elsősorban műanyagpalackok, flakonok, dobozok kerültek a folyóba, és ezek több méter szélesen borítják be a partot.

A 2004 óta rendszeresen megismétlődő szennyezés oka, hogy a lakossági hulladékot a vízfolyások hullámterén rakják le, amelyet az árvizek magukkal ragadnak és hazánkba szállítanak. A probléma az Ukrajnában eredő Tiszán a legerőteljesebb, de Romániából is érkezik uszadék a Szamos folyón. A szennyezés intenzitását a szakemberek az adott szelvényen percenként áthaladó palackok számával határozzák meg, a csúcsértékek elérik a 300-500 palack/percet is, amiből könnyedén kiszámolható, hogy ilyenkor 24 óra alatt 720 ezer palack úszhat be a vizeken.

Az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) szóvivője, Siklós Gabriella pénteken közölte, hogy elkezdték a szemét begyűjtését, miután az elmúlt napok esőzései hatására áradás indult el a folyókon, ezzel együtt kommunálishulladék-szennyezés is érkezett a Felső-Tiszára. A kameraképek és gátőrök szerint péntek reggel az ukrajnai Rahónál percenként 1-2, a magyarországi határszelvényben Tiszabecsnél percenként 30-40 kommunális hulladék érkezett, míg a Szamos folyón Csengernél már percenként 60-80 szemét jött. Mindez azt jelenti, hogy az OVF már most 292 m3 vegyes hulladékot távolított el a vízből.

A nagy mennyiségű kommunális hulladék miatt a Felső-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság csütörtök délben harmadfokú vízminőségi kárelhárítási készültséget rendelt el.

A Tisza vízszintje várhatóan elsőfokú készültségi szint alatt marad, de a vízszintemelkedés helyenként többméteres lesz. Ha a vízállás Vásárosnaménynál eléri a 6 métert, akkor a géplánc továbbra is képes kiterelni a hullámtérre az érkező uszadékot, de annak kiszedésére és elszállítására csak apadáskor lesz lehetőség - közölte az OVF-szóvivő.

Megszületett a feljelentés

Hosszú évek hiába való kormányzati kérlelése után a Jobbik úgy döntött, jogi útra tereli az ügyet. Az ellenzéki párt három politikusa, Adorján Béla Szabolcs megyei közgyűlési képviselő, valamint Gyüre Csaba és Nunkovics Tibor országgyűlési képviselők tavaly nyár végén feljelentést tettek környezetkárosítás bűntette miatt. Emellett kérték, hogy az ukrán és román társszervek bevonásával ezekben az országokban is kezdeményezzenek feljelentést.

Információink szerint a feljelentést a Polt Péter vezette Legfőbb Ügyészségnek nyújtották be, ahonnan azt továbbították a Nemzeti Nyomozó Irodának. Ez elég hamar megállapította, hogy nincs hatásköre a vonatkozó ügyben, így azt a Tiszai Vízirendészeti Rendőrkapitánysághoz irányították, akik jelenleg is nyomoznak az ügyben - tudtuk meg az ügyre vonatkozó iratokból.

Adorján Béla lapunknak azt mondta, Ukrajna és Románia a Tiszán, a Szamoson és a Krasznán keresztül döbbenetes mennyiségű hulladékot juttat hazánkba, és Ukrajnában feltételezhető az is, hogy

szándékosan a Tisza vizébe szórják a szemetet, majd leúsztatják azt az esőzések után. 

Az ellenzéki politikus arról számolt be, hogy február 5-én reggel már a - Tisza-tó melletti - kiskörei Tisza-híd lábához temérdek mennyiségű uszadékszemét érkezett. A megyei képviselő aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy meddig bírják még el a hulladékgyűjtők azt a terhelést, amit az idehömpölygő szemétrengeteg okoz.

Adorján felhívta rá a figyelmet, hogy ha továbbra is kiszolgáltatott marad a Tisza abból a szempontból, hogy mekkora a vízállása, akkor például Vásárosnaménynál 500 centiméteres vízmagasság felett elég nehéz, 600 centiméter felett pedig már csaknem lehetetlen lesz begyűjteni ezt a szemétmennyiséget, mert végül a mezőgazdasági területeket és az erdőket is iszonyatos károkkal sújtva fogja beborítani a szemét.

Civilek harcolnak a szennyezés ellen, a kár hatalmas

Azonban vannak, akik önszervező módon, civilekként próbálnak tenni valamit a hulladékmentes Tisza elérése érdekében: a PET Kupások társadalmi szervezetként működnek, ahogy Adorján fogalmaz, afféle "partizáncsoport" jelleggel gyűjtik össze a szemetet egészen Kisköréig, s időnként más, a profiljukba illeszkedő akciókat is szerveznek.

Kiemelte, hogy az ezidáig idesodródott hulladékáradat - az NNI számításait is figyelembe véve - tavalyig 

mintegy 2 milliárd forintot megközelítő kárt okozott, de ha hozzávesszük a természeti környezetet érintő mérhetetlen károsítást is, akkor a végösszeg felbecsülhetetlen 

- jegyezte meg.

Adorján elmondta, az ügyet nemzetközi vizekre terelnék és valós, érdemi nyomozást sürgetnek. Álláspontjuk szerint már nem elfogadható a magyar kormány által képviselt diplomáciai udvariaskodás, a folyamatos szennyezések miatt kemény fellépésre van szükség.