Kerítők ellen emeltek vádat

Kerítők ellen emeltek vádat

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség bűnszövetségben elkövetett emberkereskedelem, kerítés és prostitúció elősegítése miatt hét elkövetővel szemben, akik 2011 és 2017 között az Egyesült Királyságban 26 nő kizsákmányolásával 40 millió forintra tettek szert.

A főügyészség hétfőn az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: egy a Békés megyei Tarhoson élő család három tagja 2011-ben és 2012-ben Londonba költözött, majd a közösségi médiában feladott hirdetésekkel Magyarországról nőket toborzott prostitúcióra. Megszervezték számukra a kiutazást, a szállást, a napi ellátást.

Kezdetben a bérelt lakásuk egyik szobáját használták szexuális célra, majd ingatlanokat béreltek Londonban és más angliai nagyvárosokban egy békéscsabai születésű, de szintén ott élő társuk segítségével.

Két férfi és egy nő, a bűnbanda vezetői folyamatosan frissítették a nőkről készült, internetes oldalakon elhelyezett profilokat. Három másik bűntárs pedig „recepciósként” fogadta a hívásokat, egyeztette a helyszínt és a tarifát a kuncsaftokkal.

A prostitúcióra kényszerített nők közül tizenöten kilátástalan életkörülményeik miatt döntöttek a tevékenység mellett, így sérelmükre a banda bűnszövetségben, üzletszerűen elkövetett emberkereskedelem bűntettét követte el. További tizenegy nő esetében az üzletszerű kerítés és a prostitúció elősegítése róható a vádlottak terhére.

A sértettek a bevételük felét adták oda kizsákmányolóiknak, akik így hat év alatt legalább 40 millió forint illegális jövedelmet szereztek.

A Békés Megyei Főügyészség a bűnszövetség vezetőivel és a lakást bérlő társukkal szemben végrehajtandó szabadságvesztést, továbbá a megszerzett vagyon elkobzását indítványozza a vádiratban. A „recepciósokkal” szemben felfüggesztett szabadságvesztés kiszabását javasolják.

Az ügy felderítésében a Nemzeti Nyomozó Iroda és a londoni Metropolitan Police is részt vett. A bizonyítékokat a magyar hatóság részére az Eurojust koordinálásával létrejött együttműködés keretében adták át gyorsabban és hatékonyabban, mint amit a hagyományos jogsegély-ügyintézés lehetővé tesz – közölték.

(MTI)