„Budapest kész segíteni a kormánynak” – Karácsony Gergely közzétette a főváros oltási tervét

„Budapest kész segíteni a kormánynak” – Karácsony Gergely közzétette a főváros oltási tervét

Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere csütörtökön mutatja be a Miniszterelnökség számára a főváros oltási tervét, számolt be róla Facebook-bejegyzésében.

Karácsony úgy véli, az embereknek csak akkor lesz igazán bizalmuk, s csak akkor növekedik az oltási kedvük,

ha világosan beszélünk, kiszámíthatóan cselekszünk. Jelenleg pedig nagyon sok múlik azon, bíznak-e az emberek az oltásban vagy sem. Budapest vezetése kész arra, hogy segítse a kormányt, hogy gyorsabban és gördülékenyebben haladhassunk az oltással. Mindannyiunk érdeke, hogy minél hamarabb, minél több ember megkaphassa a vakcinát. Ez a megoldás arra, hogy végre kiszabaduljunk a rabságunkból, hogy végre együtt lehessünk, hogy színházba, moziba vagy étterembe mehessünk, hogy kezet foghassunk és megölelhessük egymást.

 

A főváros oltási tervének hat pontja a következő:

  • A háziorvosi rendelők mellett a kerületekkel közösen javasolják dedikált oltópontok kialakítását, ezzel is gyorsítva az eljárást. Összesen 30 darab oltópontot tudnak létrehozni, helyszínenként pedig egy nap alatt 3000 főt lehetséges beoltani.
  • Vállalják, hogy a fővárosi és kerületi fenntartású intézményekben dolgozókat vagy újonnan beköltözőket (idősotthonok, hajléktalanellátók), és a főváros kritikus infrastruktúráinak személyzetét (BKK, FKF és egyéb cégek munkatársait) orvosok bevonásával ők maguk átoltják.
  • Felajánlják a lakossági szűrés során már bevált időpontfoglaló rendszerüket az önkormányzati és a kormányzati oltópontokhoz is.
  • Az oltóközpontok helyszíneinek biztosítása mellett önkéntesekkel és rendészekkel is tudják segíteni az oltások lebonyolítását.
  • Tájékoztatási kampányba kezdenek az oltási hajlandóság növelése érdekében. Nagyon fontos, hogy az emberek bizalommal legyenek a vakcinák iránt.
  • Oltást adni jelenleg csak szigorú körülmények között, orvosi rendelőben lehetséges beadni, ezért átmeneti kormányzati felmentés szükséges a tömeges oltások megkezdéséhez. Leginkább sport és kulturális intézmények lehetnek alkalmasak, ahol mosható fertőtleníthető paravánokkal az oltóhelyek leválasztása könnyen megoldható. Londonban még koncertek is vannak a nagy oltópontokban, így kötik össze kellemeset hasznossal. Miért ne lehetne ilyen Budapesten is?