Afrikában bujkálhat Orbán miniszterének körözött exférje

Afrikában bujkálhat Orbán miniszterének körözött exférje

A Blikk szerint Balogh Sándort, Mager Andrea nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter korábbi férjét Dubaj után Afrikában látták. A férfit, aki az egekbe szökött költségű 2017-es vizes vb-t szervező cégnek is a gazdasági vezetője volt, azért körözik, mert

érintettje egy németországi piramisjátéknak, amely több ezer embernek összesen 90 millió euró, vagyis közel 33 milliárd forint kárt okozott.

A bulvárlap emlékeztet, Balogh 2019 őszén szökött meg a felelősségre vonás elől, majd 2020 elején – a rendőrség tájékoztatása szerint adminisztrációs hibából – eltűntek a vállalkozóval szemben kiadott körözések, köztük a költségvetési csalás és befolyás vásárlása miatt elrendelt nemzetközi elfogatóparancsok is a rendőrség honlapjáról. A férfi azonban nem szerepel az Interpol körözési listáján.

Bártfai-Mager Andrea miniszterről (aki legutóbbi vagyonnyilatkozata szerint – valószínűleg válás miatt – elhagyta legutóbbi férje nevét is) kinevezése után derült ki, lakásán Baloghnak gyakorlatilag egy cégtemetője van, az akkori sajtóhírek szerint az Őzgida utcai lakásba 65 vállalkozás volt bejelentve, melynek jó része felszámolás vagy kényszertörlés alatt állt.

Cégtemető Orbán miniszterének lakásán

A rózsadombi Őzgida utcában álló sorházi lakás Orbán Viktor új miniszter asszonyának, Bártfai-Mager Andrea nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszternek tulajdonában áll. Az ide bejegyzett cégek döntő többsége zavaros körülmények között megszűnt vagy elköltözött az elmúlt egy-két évben - derítette ki a G7 gazdasági szakportál.

A Balogh családnak nem Sándor az egyetlen fekete báránya. Testvéréről, Péterről ugyancsak Mager Andrea kinevezése után nem sokkal derült ki, egy áfacsalással gyanúsított hálózat központi figurája volt.

A miniszter sógora az áfacsaló hálózat közepén

Bártfai-Mager Andrea volt férjének, a vizes vb-t szervező nonprofit kft. gazdasági igazgatójának, Balogh Sándornak a testvére, a szerencsi Balogh Péter állt annak az áfacsaló hálózatnak a közepén, melyet a hetekben kapcsolt le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) - írja tényfeltáró cikkében a G7.