Sikolt az acél, izzanak, hullanak a fémforgácsok – „Meós munkaasztalon” a Zorall legutóbbi albuma

fooldal Zorall Femforgacsok
kiadói archívum


Még őszi termés a Fémforgácsok album, de mivel egy hangulatos és nem mellesleg nagyon erős – valamint, az előző Presszó Metál-hoz hasonlóan fémben gazdag – anyagról van szó, bőven megérdemli, hogy ne csak az év eleji Top 25-ös listaszereplésért járó néhány mondattal kapjon helyet a portálon. Az elkövető az a Zorall zenekar, akik júniusban robbantottak egy hatalmas meglepetésbombát azzal a hírrel, hogy Szendrey Zsolt énekes távozik a csapat éléről. Ezt követően nyilvános castingot hirdettek, amire több mint 120-an jelentkeztek. Az új frontember kilétét aztán az augusztusban publikált Jég dupla whiskeyvel videóban fedték fel - a korábban az Omen, P.Box, és Szfinx, újabban a Kori zenekar éléről ismert Koroknai Árpád lett a befutó.

 

 A Gróf Balázs alkotta dizájnnal felvértezett 11 tételes kiadvány a zseniálisan kivitelezett mash-upok mellett három saját szerzeményt, illetve Petőfi Sándor Füstbe ment terv című versének megzenésítését tartalmazza. (Egyébként, a lemezanyag az év elején már Szaszával elkészült, de Kori érkezését követően – értelemszerűen – a dalokat az ő hangkarakteréhez kellett igazítani, neki pedig újra fel kellett énekelni mindent.)

 

 Hangya az album munkálatairól:
„A Zorall profilja mindig is az örökzöld dalok és az ismert rockhimnuszok háziasítása volt, ebből most sem szeretnénk engedni, azonban születtek saját nóták is. Az irányt Kori hangja is teljesen új mederbe terelte, de a dalválasztás terén is masszívan metalos úton haladtunk, hiszen a műfaj legnépszerűbb előadóinak ismert dalait Zorallosítottuk.”

 Kori a csatlakozásról:
„Engem Fejes Tomi (Tankcsapda) hívott fel, hogy mit szólnék hozzá, ha ajánlana Hangyának, mikor elkezdtek a Zorall-lal énekest keresni. Hosszú ideje ismerjük egymást, még a Szfinxes korszakból. Kis gondolkodás után igent mondtam, majd alaposan átbeszéltük a lehetőségeket, korlátokat, és hamar sikerült konszenzusra jutni. Én csupán annyit kértem a végső igen előtt, hogy egy próbán még próbáljuk ki egymást, hogy mennyire passzol a hangom, habitusom a zenekarhoz, illetve hogy ők mennyire illenek hozzám. (nevet) Szerencsére ez tökéletesen sikerült, már az első próbától kezdve látszott, hogy remekül fog működni a kapcsolat!”

cikkbe Femforgacsok front

 A fentiek ismeretében nézzük, halljuk először a „háziasított” dalokat!

 Engem már a nyitó Most kéne abbahagyni Helloween/Kovács Kati „keverék” levett a lábamról, egyrészt, a német speed/power/heavy legenda Kiske-korszaka hatalmas kedvencem, másrészt, az egyik legegyedibb hangú, és legsokoldalúbb hazai énekesnőnk repertoárja sem (stílus)idegen számomra, sőt...! Még a Művésznő számainál maradva: a Nem leszek a játékszered is terítékre került, az angol rock/gothic rock (ebben az esetben annyira nem egyértelmű választás) The Sisters Of Mercy Vision Thing-jével boronálta össze a banda.

A hetvenes évekre (vissza) kanyarodva – már ami a hazai „alapanyagok” eredeti megjelenéseit illeti –, a lemez legnagyobb dobásaként Szécsi Pál Távollét című slágerének és a Slayer mindig letaglózó Raining Blood-jának papíron teljesen valószínűtlen, előadva viszont brutális adrenalin-löketet adó párosítását lehet (őrülten headbangelve) feljegyezni.

 További fúzióként a saját casting-jukat kifigurázó (!?) – rengeteg barát, népszerű, közismert zenész és énekes, valamint sok-sok érdekes karakter szereplésével rögzített – klippel is megtámogatott Def Leppard/LGT ötvözet Ringasd el magad is a korongra került.

A zenekar a dalról, forgatásáról:
„Nem véletlen a zeneválasztás, a dal mondanivalója jelenleg és mindig aktuális: Ringasd el magad. Bárkivel megtörténhet bármi, nem kell megijedni, nem kell félni, bárki vagy, fogadd el magad. Talán ezekre a gondolatokra, az elfogadásra, a türelemre a jelenlegi járványhelyzetben még inkább szükségünk van. A forgatás fergeteges hangulatban telt… a zenekarhoz tucatnyi jó barát jött el, akikkel nagyon régen találkoztunk, régi sztorizásokban, heccelésben, nevetésben nem volt hiány.”

És még mindig ebben az évtizedben maradva, szinte berobban az Iron Maiden/Omega hibrid Ezüst eső, ami minden elemében egy nagyon jól eltalált, és megszólaló darab. Mondjuk, a Vasszűz (jó érzékkel kiválasztott) dalai mindig is kimondottan jól álltak a csapatnak.

 Barbaró a lemezzel kapcsolatos munkáról:
„Az előző lemez irányvonalát folytattuk, maradtunk a metalosabb hangzásnál! Korival nagy öröm volt együtt dolgozni, nagyon gördülékenyen és profin vette az akadályokat, hiszen néhány próba után már a stúdióban voltunk, a végeredmény pedig magáért beszél!”

A nyolcvanas éveket ezúttal Komár László Táncoló fekete lakkcipők című örökzöldje idézi meg, amit az AC/DC Dirty Deeds Done Dirt Cheap rock-himnuszával kereszteztek. Itt jegyezném meg, hogy a zenekar mindegyik mash-up esetében a legnagyobb mértékig törekedett az eredeti hangzásvilág visszaadására - ebben vélhetően a régi barátnak, a hangmérnőki teendőket ellátó, Závodi Gábor producernek is elévülhetetlen érdemei vannak.

A bevezetőben már említett Jég dupla whiskeyvel Charlie gigasláger a Metallica mindent vivő Enter Sandman-jének „vegyesítésével” főként a külföldi érdekeltség miatt jött be. A kombót marha jó párosításnak, az Ambrus Attila főszereplésével hozzá forgatott klipet pedig vitathatatlanul vérprofinak tartom, de most már elárulhatom, hogy – mivel ez a nóta nem igazán domborítja ki Kori hangi adottságát, énektudását, így – anno én is kissé szkeptikusan álltam a választás helyességét illetően, ha rajtam múlt volna, lehet nem ezzel mutatom be őt legelőször a közönségnek… Persze, a lemez megjelenése után azonnal egyértelmű vált, hogy a banda miért volt ilyen merész, ők már tudták, hogy mi van a tarsolyukban.

 Barbaró a videoklipről:
„A videoklipben a Viszkis egy szerelmi csalódás miatt nekiindul a budapesti éjszakának. Jó néhány ital után, céltalanul bolyong a városban, szívecskét tetováltat, és még egy motoros csapathoz is becsatlakozik! Ambrus Attila, mint keramikus, fesztiválokon is kint szokott lenni, mi is így ismertük meg, és azonnal igent mondott, mikor megkerestük, főleg, hogy a dalválasztás is tetszett neki, mivel köztudottan szereti a whiskyt. (nevet) A 16-17 órás forgatás remek hangulatban telt, Attila rengeteget sztorizott, alig győztük követni!”

cikkbe Femforgacsok promo

 A saját dalokat terítékre helyezve: a címadó egy vokálokban gazdag, teljesen a klasszikus rock-szövegvilágot megidéző – egy torzított basszuskiállással még izgalmasabbá tett – hard rock nóta, míg az Űrmese egy stabil alapokon nyugvó, elég visszafogott tempójú, akár elszállósként is jellemezhető szerzemény. A Fekete Lovag új kedvenceként felcímkézett, savasan bekezdő, több mint hat perc felé kúszó Szombat szakíts szét meg egy súlyos riffekkel megpakolt, rendkívül húzós doomos/stoneres tétel.

A nyitásában és zárásában vadnyugati feelinggel átitatott, e közt pedig egy sodró metal-darabbá váló Petőfi-vers megzenésítéséről Hangya az alábbiakat mondta:
„Már több, mint tíz éve a fejünkben van ennek a feldolgozásnak az ötlete, elsőként Mikó István adta elő így a dalt Petőfi versével együtt, ezt a változatot pedig később már többen eljátszották… Januárban újra szóba került, és úgy néz ki, ennyi év után ennek most jött el az ideje…”

„Én rendkívül nehezen tanultam verseket az iskolában, de Hobó Hetedik című dala ezen változtatott, azt hallgatva könnyen belém vésődtek a József Attila versek, és ha valamelyiket fel kellett mondani, mindig azok a változatok ugrottak be. De ilyen a Dalriada A walesi bárdok feldolgozása, és a teljes Arany-album is, biztos vagyok benne, hogy sok gyereknek segítenek ezek a megzenésített változatok, hogy megtanulják, megkedveljék és szeressék ezeket a verseket. Remélem, hogy a mi dalunk is hasonló hatást érhet el.” - tette hozzá Barbaró.

 A tavaly nagykorúvá vált banda – kazettán is elérhető – új albuma megjelenésekor a Mahasz lista 2. helyén nyitott, azaz a rajongótábor megszavazta a bizalmat a (némelyekre viszont szinte sokként ható) változás után is. A már Korival lezajlott néhány koncerten – a hírek szerint – mind a csapat, mind a közönsége jól érezte magát, így a közeljövőt tekintve egyértelműen mindenki optimista... A Zorall-show megy tovább!

Hangya Koriról és a közeljövőről:
„Néhány próba és közös beszélgetés után már biztosak voltunk benne, hogy ő lesz a mi emberünk. Kb. két hét kemény gyakorlás után fel is tolta a lemezt a stúdióban. Őszinte leszek, ennyire még sosem voltam elégedett a végeredménnyel. Ráadásul végre olyan énekhanggal, amire titkon mindig is vágytam. Kori új kapukat nyitott a Zorall életében! Már alig várom, hogy elkezdjük a következő lemezt!”