Népszava: Budapestre látogat Kína védelmi minisztere

Népszava: Budapestre látogat Kína védelmi minisztere

A hét második felében Budapestre jön Vej Feng-ho kínai védelmi miniszter – értesült diplomáciai forrásból a Népszava

Vélhetően a látogatás lehetséges témája az lehet, hogy Magyarországon a napokban engedélyezték az egyoltásos CanSino-vakcinát, melyet kanadai-kínai együttműködésben fejlesztettek ki. Ugyanakkor a találkozóra hazarendelték Pekingből Kisvári Tamás véderő atassét is – hívják fel a figyelmet minisztériumi forrásaikra hivatkozva.

Mint írják, Kína védelmi minisztere athéni és belgrádi tárgyalásai után érkezik a magyar fővárosba, de azt egyelőre nem tudni biztosan, pontosan kivel és miről tárgyalna. 

A meglehetősen befolyásosnak tartott Vej Feng-ho Magyarországra érkezése kapcsán a lap megkereste a Külügyminisztérium és a Honvédelmi Minisztérium sajtóosztályát is, de még nem kaptak választ.