Az idei érettségi megtartása helyett megajánlott jegyeket javasol a Jobbik

Az idei érettségi megtartása helyett megajánlott jegyeket javasol a Jobbik

Eszeveszett erővel dühöng a pandémia 

– így kezdte Kásler Miklós emberi erőforrás miniszternek címzett írásbeli kérdését Ander Balázs, a Jobbik országgyűlési képviselője, aki most a hagyományos érettségi vizsga újragondolását javasolja hazánkban is. 

Ander azzal érvel, hogy Magyarország már "a legrosszabb covid-halálozási adatokat produkálja a világon", s egyúttal a Magyar Orvosi Kamara óvatosságra intő elnökségi közleményére is hivatkozik. 

A vírusmutációk már a fiatalokat sem kímélik, sokkal erősebben fertőznek, sokkal súlyosabb megbetegedést okozhatnak - fogalmaz beadványában az ellenzéki politikus. Hozzáteszi, hogy a pedagógusok, a diákok szülei és nagyszülei "igen komoly veszélynek vannak kitéve", hiszen a vírus "nem válogat". 

A jobbikos képviselő felidézte, már tavaly is kérték, hogy az érettségi legyen kiváltható a megajánlott jegy alapján. Idén pedig a tragikus járványügyi mutatók miatt most még inkább szükségét látnák az elővigyázatosságnak. Leszögezte, hogy a kontaktálások számát "radikálisan csökkenteni kellene", ha más nem, a járványgörbe laposítása érdekében. 

Ander javaslata szerint az érettségi tárgyak

  • év végi, vagy
  • a félévi és év végi, vagy
  • az évek során szerzett összesített jegyeinek

beszámításával, azok esetleges súlyozásával ki lehetne alakítani egy olyan megajánlott érettségi jegyet, amivel kiváltható lenne maga a vizsga. 

A kedden benyújtott kérdésében megemlíti,

Szlovákiában már meghozták erről a döntést: sem az írásbeli, sem a szóbeli érettségit nem tartják meg idén.

Helyette az érettségi bizonyítványba az adott tantárgyból szerzett év végi, valamint az utolsó két év félévi jegyeinek átlaga fog bekerülni, akárcsak tavaly. Igaz, aki nem fogadná el az így kapott érdemjegyet, szóbeli formájában korrigálhatja azt – mutat rá cikkében az eduline.hu, melyből az is látható, hogy a kérdésben érintett hazai diákok véleménye megosztottnak tűnik arra vonatkozóan, hogy milyen módon álljanak össze az idei érettségi jegyek.