„Ennyire elcseszett kormánya ennek az országnak még nem volt”; „Maguknak nem lesz kegyelem” - az ellenzék keményen beleállt Orbánékba

„Ennyire elcseszett kormánya ennek az országnak még nem volt”; „Maguknak nem lesz kegyelem” - az ellenzék keményen beleállt Orbánékba

Egészen durva hangnemben folytatódott a Parlament munkája a szerdai napirend előtti felszólalásokkal - egymást vádolta a kormánypárt és az ellenzék a koronavírus áldozatai miatt, 

Lesz labdarúgó-Európa-bajnokság? És milyen áron?

Egy nap alatt 311 áldozata volt a koronavírus-járványnak Magyarországon, miközben Orbán Viktor miniszterelnök tavaly szeptemberben még arról beszélt, hogy a megmentett életek számában mérhetjük a védekezés sikerét – hívta fel a figyelmet Szabó Tímea párbeszédes politikus. A frakcióvezető napirend előtti felszólalásában arról beszélt, most

5 percenként hal meg valaki koronavírusban Magyarországon, hazánk pedig világszinten vezető szerepet tölt be a negatív halálozási statisztikában.

A járványkezelés megbukott, de nem azért, mert Orbán Viktor nem tudott segíteni az embereken, hanem azért, mert nem akart – jelentette ki. Rámutatott: miközben az európai országok az egészségügyre és a válságba jutott emberekre költötték a pénzt, addig nálunk a miniszterelnök inasnak nevezte a rezidenseket, elüldözött 5500 egészségügyi dolgozót, és kórházat zárat be, míg ezalatt 80 milliárd forintot költ Semjén Zsolt vadászati kiállítására.

Szabó Tímea arról is beszélt, a mostani újranyitással milliók életét sodorják veszélybe, hiszen a 2,5 millió oltott ember még nem számít védettnek. Ezzel kapcsolatban megjegyezte azt is, hogy a nyitás akár összefüggésben lehet a labdarúgó Európa-bajnokság rendezésével is.

Dömötör Csaba államtitkár válaszában folytatta az ellenzékkel szembeni oltásellenes kampányt, kiemelve, hogy több százezer emberrel kevesebb lenne beoltva, ha rajtuk múlt volna.

A kormánypárti politikus szerint az ellenzék hónapokon át elbizonytalanító kampányt fojtatott, majd végül ők is beoltatták magukat. Kitért arra is, hogy Bányai Gábor fideszes képviselő is lélegeztetőgépre került, ezzel kapcsolatban érzéketlennek nevezte az ellenzéket, pedig a téma fel sem merült – miközben pont a Fidesz-kampány egyik eleme volt az, hogy az egyik DK-s képviselő azért halt meg, mert szerintük a pártja miatt nem oltatta be magát a kínai vakcinával. Egyébként az, hogy erről az érzékeny egészségügyi adatról honnan volt információjuk, továbbra is kérdéses.

Dömötör Csaba arra a kritikára, hogy a rekordszámú halottszámmal egy időben megkezdett nyitásnak köze van-e a labdarúgó Európa-bajnoksághoz, nem reagált.

Kimentik a vagyont az egyetemeken keresztül

Keresztes László Lóránt, az LMP frakcióvezetője felszólalásában a vagyonkezelő alapítványi átalakításokról beszélt, szerinte az Országgyűlés ahelyett, hogy válságkezelést folytatna, három nap alatt jelentős közvagyont szervez ki fideszes köröknek. A képviselő szerint aljasságok sorozatára készülnek a kormánypárti képviselők, mert a dohánytermékektől kezdve a szerencsejáték-felügyeleten át az egyetemi világig mindenre ráteszik a kezüket, méghozzá visszavonhatatlanul.

Mint mondta, az egyetemi átalakítások nem a fejlesztést szolgálják, hanem a vagyon kimentését és a politikai irányítás létrehozását. Az is hazugság, hogy erre önként jelentkeztek az intézmények, hiszen az uniós forrásokkal zsarolták őket – mutatott rá.

Szerinte az, hogy fideszes politikusok fogják irányítani a felsőoktatási intézményeket, nem nevezhető nemzeti politikának, mert valójában a fiatalok jövőjét élik fel, és ezért akár a sztrájkhoz is meg kell adni nekik a jogot.

Schanda Tamás János államtitkár válaszában kötelező jelleggel oltásellenesnek nevezte az ellenzéket, majd arról beszélt, történelmi lépétékű fejlesztéseket akarnak végezni, aminek célja, hogy a versenyképességet növeljék.

Az államtitkárt kinevették az ellenzéki képviselők, amikor azt mondta, nem szabad az egyetemi világot pártpolitikai csatározások terepévé tenni, és olyan emberek kellenek az alapítványok élére, akik helyi identitással és elköteleződéssel rendelkeznek.

"Önök ölték meg őket"

"Köszönöm a kedvességét! - Nem volt szándékomban.”

Ezzel a Kövér Lászlóval folytatott párbeszéddel kezdte Gyurcsány Ferenc napirend előtti felszólalását, aki szerint a legbotrányosabb „haláladat” ismerete után az a kérdés, hogy sikerült-e az életnek győzelmet aratni a halál felett.

Majd közölte a DK-elnöke, hogy olyanokat fog mondani, amiket hetekig fel fognak használni majd vele kapcsolatban.

Elmesélte, hogy az apja 4-5-ször volt börtönben, „nem volt egy igen nagy gazember, csak kicsi, de azt rendesen csinálta”, kis trógerságért sokszor került bajba, de a kormány sok tagja, aki mégiscsak felelős azoknak a százaknak a haláláért, akik az elmúlt hetekben elmentek – velük kapcsolatban Gyurcsány Ferenc szerint fennáll a foglakozási körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés, vagy még komolyabb gyanú is.

Apámat néhány 10 ezerért letartoztatták, van bűne, van – mondta a pártelnök, de van-e bűne a kormánynak, kérdezte. Még úgyis, hogy flottul ment az oltás (őt is beoltották). Ám azzal kapcsolatban, amit korábban művel a kormány, azt mondta az áldozatokkal kapcsolatban:

"Önök ölték meg őket!"

Az én apám pártízezrért börtönbe ment, az embereket sokkal kevesebbért elviszik – mondta, hozzátéve: „magukat is elfogják vinni, nem is olyan soká, egy év múlva, másfél év múlva”, amikor az ellenzék győzni fog.

"Maguknak nem lesz kegyelem"

– szögezte le a DK elnöke.

Kövér László ezután 10 másodperces hatásszünetet kért, majd Dömötör Csaba propagandaállamtitkár csapta le a magas labdát, és többek között azt javasolta a Gyurcsány Ferencek, hogy cserélje le a DK mostani logóját egy gumilövedékre.

Majd artról lamentált, hogy az ellenzék mennyire oltásellenes.

Ez nem nyitás

Az MSZP-s Harangozó Tamás a COVID-21 vizsgálóbizottság eredményeiről beszélt.

Azt kérte napirend előtti felszólalásában a kormányt, hogy

  • kezdjenek végre nekiállni a kontaktkutatásnak, és biztosítsanak ingyenes teszteket;
  • szervezzék meg flottul a nemsokára érkező több millió oltást beadását,, stadionokban, autós oltásokkal;
  • érdemben felül kell vizsgálni az iskolák kinyitását, minden szakember szerint nagy a kockázat, a 2,5 oltás nem jelent 2,5 védett embert.

A mai változásokkal kapcsolatban megjegyezte a szocialista politikus, hogy „ez hála Isten, nem egy nyitás”, ez semmi más, mint az eddigi káros szabályok felülvizsgálata

Rétvári Bence államtitkár az eddig szokásos oltásellenes paneleket mondta fel, annyi érdekes azonban volt az általa elmondattakban, hogy ő nem a harmadik hullámról, hanem a brit mutáns első hullámáról beszélt.

„Ennyire elcseszett kormánya ennek az országnak még nem volt”

Jakab Péter napirend előtti felszólalásában köszönetet mondott mindenkinek, aki a járvány alatt is hátán cipeli az országot, azonban ez alól kivételnek nevezte a fideszes képviselőket, mert ők szerinte nincsenek köztük.

A vezető ellenzéki párt elnöke felidézte Orbán Viktor egyik fotóját, amin a miniszterelnök saját magát nézi egy tükröződő táblán, amire motiváló szövegeket íratott fel magának Magyarország hét törvénye címen.

"Azért mennyire beteg jellem kell ahhoz, hogy valaki a saját törvényeit nézze a tükörben?"

- tette fel a kérdést Jakab Péter, aki szerint valójában azt kellett volna oda írni, hogy ne lopj, ne csalj, ne hazudj, és ne urizálj, amikor a nép nyomorog. Ehelyett azonban Felcsút mellett építenek repteret, hogy onnan lehessen útnak indulni üzbég krumplikutatást alapítani, vagy Dubajban nyaralni – mondta.

"Emberek százai halnak meg, Önöknek pedig üzbég krumpli kell – a hazai nem jó, azzal már nem lehet választást nyerni?"

A Jobbik frakcióvezetője rámutatott, az Országos Mentőszolgálat egy évben összesen 52 milliárd forintból működik, míg Semjén Zsolt vadászhobbijára 67 milliárd megy el, tízmilliókból épített szarvasagancsos kapuval.

Jakab Péter kijelentette: nem ez a kapu jelenti a nemzeti egységet, hanem az, ha a melósok visszamenőlegesen megkapják a 80 százalékos bértámogatást, az álláskeresési járadékot kibővítik, a végrehajtókat féken tartják, az egészségügyi dolgozók pedig minden szükséges támogatást megkapnak.

„Ennyire elcseszett kormánya ennek az országnak még nem volt”

- fogalmazott, idézve Kardos József Fidesz-alapítót, aki nemrég arról beszélt, hogy sem a miniszterelnök, sem a tiszti főorvos nem alkalmas a járványkezelésre.

Miközben az egészségügyi dolgozók naponta jelzik, hogy nagy baj van, Kásler Miklós belehazudja a képünkbe, hogy meg sem rendültünk – emlékeztetett, hozzátéve, a kormánypárti politikusok páros lábbal rúgnak bele mindenkibe, aki helyettük életben tartja a hazát.

A Jobbik vezetője bírálta, hogy 20 ezer magyar ember halála után pénzjutalmakat vettek fel a kormánypárti politikusok, és szerinte Orbán Viktorral kapcsolatban is csak az a kérdés maradt, hogy tud-e még egyáltalán tükörbe nézni.

{"preview_thumbnail":"/sites/default/files/styles/video_embed_wysiwyg_preview/public/video_thumbnails/-_J2ez7lTGs.jpg?itok=aqNSsQBx","video_url":"https://www.youtube.com/watch?v=-_J2ez7lTGs&ab_channel=JobbikMagyarorsz%C3%A1g%C3%A9rtMozgalom","settings":{"responsive":1,"width":"854","height":"480","autoplay":0},"settings_summary":["Beágyazott videó (Alkalmazkodó)."]}

Orbán Balázs államtitkár válaszában Gyurcsány Ferenchez hasonlította Jakab Pétert, szerinte a Jobbik elnöke a DK-s politikuson is túlmutatott. Felháborodva kikérte a kormány nevében, hogy Müller Cecíliát bármilyen kritika érje, majd arról beszélt, a gazdasági és munkanélküliségi adatok jobbak az uniós átlagnál, az ellenzék pedig hazudik.Az államtitkár szerint az ellenzéknek fáj a sikeres oltási program, aminek mértékét egyébként Orbán Viktor már februárban 0,5 százalékos hibahatáron belül megjósolta.

"Az egység az, amibe Önök tömörültek, de kétség az, ami nemsokára Önöket fogja sírba vinni"

– jelentette ki Orbán Balázs.