Beleznay Zsuzsanna: „Olyan javaslatokat készítünk elő, amelyek a nők foglalkoztatását, vállalkozóvá válását segítik elő”

Beleznay Zsuzsanna: „Olyan javaslatokat készítünk elő, amelyek a nők foglalkoztatását, vállalkozóvá válását segítik elő”

"Olyan jelölteket indítunk az előválasztáson, akik helyben már bizonyítottak és akik kellően integratívak ahhoz, hogy ne csak az elkötelezett ellenzéki szavazókat tudják megszólítani, de a bizonytalanokat is" - Jakab Péter, a Jobbik elnöke, miniszterelnök-jelöltje nyilatkozta ezt pártja jelöltjeivel kapcsolatban.

Interjúsorozatunkban bemutatjuk a Jobbik színeiben az előválasztáson induló politikusokat, és terveiket.

Beleznay Zsuzsanna nem csak Terézváros alpolgármestereként látja el feladatait, de ezen túl a Jobbik nő- és családpolitikáért felelős képviselője is. Alpolgármesterként azon dolgozik, hogy növekedhessen a helyiek esélye többek között a koronavírus utáni újrakezdésre. A női kabinet pedig javaslataival a nők foglalkoztatását, vállalkozóvá válását segíti elő amellett, hogy például felszólalnak az egyszülős családok érdekében a gyermektartás jelenlegi rossz rendszere miatt is. Interjú.

 

Milyen üzenetet fogalmazna meg az előválasztások előtt a választókörzetében élő választók számára? Miért fontos részt venni ezen választáson?

Mert az emberek szavazatain keresztül kell megtalálni az ellenzék számára azt az integratív személyt, aki – mindamellett, hogy hiteles, nem a saját egója vezérli, hanem az emberek érdekei, továbbá semmilyen korrupciós ügyhöz nem köthető –képes motiválni is a többi ellenzéki pártot, így pedig legyőzni a velejéig korrupt Fideszt.

 

Hogyan mutatná be Budapest 5-ös számú választókerületét?

A belváros szívében elhelyezkedő kerületekről van szó, hiszen a választókerület Terézvárosból és Erzsébetvárosból áll. Láthatóan hatalmas igény mutatkozik a zöldítésre, a belvárosi levegő megtisztítására, valamint a rendre. A két kerület ezeken a területeken fejlődött. A fejlődés viszont soha nem állhat meg, az itt érezhető lendületet, dinamizmust, változni akarást pedig be kell vinni 2022-ben is az országgyűlésbe!

Mi az ön legfontosabb feladata, kihívása mindezek fényében?

Számos kérdésben ahhoz, hogy valódi megoldást kapjunk, az önkormányzatnak és az államnak együtt kell működnie. Ehhez viszont Teréz- és Erzsébetvárosnak olyan országgyűlési képviselőre van szüksége, aki jól ismeri az önkormányzat és az országgyűlés folyamatait, jogi környezetét. Én azért fogok dolgozni, hogy nőjön a helyiek esélye, többek között a parkolásra, valamint a koronavírus utáni újrakezdésre. Nőjön a két kerület tisztasága, nőjenek a fizetések, és hogy nőhessen az életszínvonal!

 

A koronavírus-járvánnyal kapcsolatos kormányzati politika az egészségügyen, illetve a gazdaságon túl az önkormányzatokat is megterhelte. Mik a tapasztalatai Budapest közepén ezzel kapcsolatban?

Mind a két önkormányzat hatalmas összegtől esett el az elvonások, valamint az ingyenes parkolás lehetősége miatt, amely ráadásul óriási káoszhoz is vezet. Azt nem veszi észre a kormány, hogy ezáltal a kerületi lakosoktól vonják el a pénzt. Mi azonban mentőcsomagot nyújtottunk többek között a kerületi vendéglátósoknak, mert nem szeretnénk, hogy lehúzott rolók és bedeszkázott üzletek várják az újranyitás időszakát. A csomag nem csak az önkormányzati bérleti díj mentességet, hanem többek között a teraszdíjak elengedését is tartalmazza.

 

Ön szerint mi a legfontosabb feladata az ellenzéknek?

Visszaadni az emberek reményét arra, hogy együtt képesek vagyunk egy erősebb és élhetőbb országot létrehozni, hogy meg tudjuk alkotni együtt a jólét Magyarországát. A koronavírus miatti bezártság, kilátástalanság, bizonytalanság és a hatalmas mértékű lopás a kormány részéről szerintem sok emberben érdektelenséget, depressziót vált ki. Ezen az életérzésen, valamint azon, hogy a kormány legyen az emberekért és ne fordítva, mindenképpen változtatni kell! Az se mindegy, hogy a politika irányítja a gazdaságot, vagy a gazdaság a politikát. Jelenleg az első verzió valósul meg, de sokkal szerencsésebb lenne, ha arra törekednénk, hogy a második legyen a mérvadó.

 

Terézváros alpolgármestereként mi jellemezte munkáját az elmúlt időszakban, miért küzdött? Említette például a mentőcsomagot, mellyel a kerület egyébként elsőként reagált a vendéglátósok problémáira.

Kereskedelemért, turizmusért és köztisztaságért felelős alpolgármesterként vannak fő projektjeink, mint például elsőként alkottuk meg a kerület rövidtávú szálláshely szolgáltatással (airbnb-zéssel) kapcsolatos szabályozását, a turizmusban dolgozóknak mentőcsomagot alkottunk. A köztisztasággal is napi szinten kell foglalkozni ahhoz, hogy minden rendben legyen és hatékonyan tudjunk reagálni a problémákra. Elsőként én vezettem be a női fogadóóra intézményét, azaz: minden hónapban van egy nap, amikor a kerületi nőknek nyújtok tanácsadást, természetesen a legnagyobb diszkréció mellett. Májustól online formában is lehetőség lesz részt venni a fogadóórámon. Ugyanakkor elég sok „láthatatlan” munkát végzek a kerületben, amit felmutatni nem tudok, ugyanakkor jót teszek vele a kerületi lakosoknak.

 

Az alpolgármesteri teendők mellett a Jobbik család- és nőpolitikáért felelős képviselőjeként is megannyi ügyért áll ki. Hogyan értékelné az itt végzett munkát?

Nálunk a család- és nőpolitikának az a lényege, hogy valóban a családokról és a nőkről szól. Szeretnénk, ha éreznék: nekünk az ő szavuk is fontos, a ő munkájuk is értékes, az ő véleményük is számít! Mi ezért dolgozunk. A női politikán belül olyan javaslatokat készítünk elő, amelyek a nők foglalkoztatását, vállalkozóvá válását segítik elő. De felszólalunk az egyszülős családok érdekében a gyermektartás jelenlegi rossz rendszere miatt is, és még sorolhatnám.

 

Milyen jövőbeli tervei vannak a kabinetnek? Legutóbb például egy igen komoly kampányba kezdtek az egyszülős családok kapcsán. 

Mindenképpen szeretnénk minél több nőhöz eljutni és megkérdezni őket, hogy a koronavírus milyen hatással volt az életükre, hiszen – mint tudjuk – a nők otthoni feladatai sokszorozódtak: az átlagostól is sokkal nagyobb a teher mindenkin. Ugyanakkor ezt, valamint az őket érintő problémákat tőlük szeretnénk hallani, hiszen a megoldási javaslatainkat utána erre a problématérképre szeretnénk felépíteni.

A nők milliomosos lennének, ha a láthatatlan munkáért fizetnének. Amikor a nők mosnak, főznek, takarítanak, a gyermekeket nevelik, segítenek az idősebb hozzátartozóinknak, ápolják őket, vagy akár csak önkéntes munkát végeznek, ez mind-mind láthatatlan munka.

Miközben a hagyományos férfi, női szerepekkel leírható családmodell átalakult,  az otthoni munkamegosztás modellje nem változott meg gyökeresen. A láthatatlan munka nagy része továbbra is a nőket terheli, általában kereső munkájuk mellett is.

Egy valóban az emberekért tenni akaró kormány megtalálná a módját, hogy a nők által a családban elvégzett láthatatlan munkát honorálja. 

Kik segítik a munkáját és mennyire nehéz megtalálni a munka, illetve a magánélet közötti egyensúlyt egy ilyen terhelt időszakban nőként, édesanyaként? 

2020 októberében adtam életet a kislányomnak, és nagyon szerencsés embernek mondhatom magamat, hiszen remek család és támogató kollégák állnak mellettem. Családcentrikus vagyok, ugyanakkor az emberekkel szemben is egy megmagyarázhatatlan felelősséget érzek, így kevés alvással, fókuszált munkavégzéssel, állandó szervezéssel, na meg persze a pótolhatatlan és fáradhatatlan nagyszülőkkel össze tudom hangolni a kettőt. Fontosnak tartom, hogy ne csak beszéljünk arról, amit szeretnénk, ha a társadalomban megvalósulna, hanem példát is mutassunk. Itt most konkrétan arra gondolok, hogy a nőknek se kelljen választaniuk a munka és a család között. Úgy gondolom, hogy minden nehezebb időszak megélése fejlődést hoz az életünkbe.