Diplomatabotrány: most Moszkva szólt be Csehországnak és Bulgáriának

Diplomatabotrány: most Moszkva szólt be Csehországnak és Bulgáriának

A Kreml megfenyegette a Moszkvát fegyvergyárak és -raktárak felrobbantásával vádoló Csehországot és Bulgáriát, hogy nem fogja eltűrni, amit azok „művelnek” – jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője csütörtökön a Rosszija 1 televízió Bolsaja Igra (Nagy Játszma) című műsorában.

Moszkva nem fogja tűrni, „amit most a csehek művelnek, csakúgy mint a hozzájuk csatlakozó bolgárok, meg a hírhedt, úgynevezett szolidaritás nevében szintén csatlakozó baltikumiak és mások. És ezt világosan demonstráljuk. És ahogy Putyin elnök kijelentette, ez most már így lesz” – mondta.

Peszkov szerint a cseh és a bolgár fellépés ingerültséget, sajnálatot és értetlenséget vált ki Moszkvában, valamint azt a kívánságot, hogy ezek az országok változtassanak „skizofrén álláspontjukon”.

A szóvivő alaptalannak nevezte a vádakat, egyúttal megelégedettségének adott hangot amiatt, hogy ezúttal nem uralkodott el az „agresszív európai szolidaritás”, és „az EU alapját képező országok” megpróbálnak józan és kiegyensúlyozott álláspontot képviselni.

Napi sajtótájékoztatóján kilátásba helyezte, hogy Oroszország nem hagyja válasz nélkül Csehország és Bulgária „alaptalan” és „provokatív” vádjait, az „abszolút elfogadhatatlan” lépésekre adandó orosz választ azonban nem kívánta konkretizálni.

Csehország április 17-én azzal vádolta meg Oroszországot, hogy szakszolgálatai felelősek a vrbeticei hadianyagraktárban 2014-ben bekövetkezett robbanásokért, majd kiutasított 18 orosz diplomatát. Bulgária főügyészsége szerdán közölte: hat orosz állampolgárt gyanúsít azzal, hogy 2011 és 2020 között négy robbanást szervezett meg az ország fegyvergyáraiban, amelyek Emiljan Gebrev fegyverkereskedő készleteit tárolták. Szófia csütörtökön kiutasított egy orosz diplomatát.

Peszkov a tévéműsorban kifogásolta, hogy az Egyesült Államok és Európa „makacsul nem akarja meghallani” Putyin üzenetét, miszerint Oroszország békében akar élni velük. Úgy vélekedett, hogy „a szövetségesek manipulálása” az amerikai stratégiából fakad, ennek ellensúlyozása érdekében pedig Moszkvának „az EU józanul gondolkodó rendszeralkotó államaival” kell együttműködnie a teljes körű párbeszéd kialakítása érdekében.

A szóvivő szerint az orosz külpolitika Nyugat- és Kelet-orientált egyszerre. Európával kapcsolatban kijelentette, hogy Oroszország nem akar fejjel ütközni a betonfalnak. Hozzátette, hogy a nehéz idők ellenére remekül kommunikál Emmanuel Macron francia elnökkel, csütörtökön találkozott a francia üzleti világ meghatározó szereplőivel, és fenntartotta a kapcsolatot Angela Merkel német kancellárral is.

Mint mondta, Washingtonnak és „a kollektív Nyugatnak” az elmúlt évtizedben Moszkva feltartóztatására irányuló politikája konfrontatív megnyilvánulásokká alakult át. Úgy vélekedett, hogy az Oroszország körüli „konfrontációs potenciál növekvő tendenciát” mutat, amit nagyon nyugtalanítónak nevezett.

Leszögezte, hogy Oroszország minden állammal együttműködésre törekszik, de nem szándékozik eltűrni az orosz belügyekbe, gazdaságba és választásokba mindig beavatkozó Egyesült Államok és a Nyugat konfrontatív megnyilvánulásait.

„Többször találkoztunk a barátságtalan, ellenséges konkurencia megnyilvánulásaival. A nyugati országokban megsértették cégeink érdekeit. Természetesen felléptünk ez ellen” – mondta.

Az ígérte, hogy Putyin „nem sokat fog váratni” magára, és minden esetben meg fogja határozni, hogy hol húzódnak a  határvonalak az Oroszországgal folytatott viszonyban. Peszkov szerint az egész orosz vezetés egyértelműen értésre adta, hogy elfogadhatatlannak és felháborítónak tartja „az úgynevezett európai szolidaritás” formájában megjelenő „skizofréniát”.

Kifejezte reményét, hogy a délkelet-ukrajnai Donyec-medencében nem fognak kiújulni a harci cselekmények.

„Nyilvánvaló ténynek” nevezte, hogy a Kijevnek nyújtott amerikai katonai támogatás „kezére játszik” az ukrán fegyveres erőknek, amelyek „provokatív álláspontra” helyezkedtek. Nem tudta megmondani, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnök ellenőrzése alatt tartja-e a hadsereget, és el tud-e határolódni a nacionalisták és a szélsőségesek befolyásától.

A szóvivő szerint a feszültség növekedéséhez hozzájárult a Nyugat által alkalmazott „kettős mérce is”, amely a több tízezres NATO-csapatmozgást az orosz határok közelében „hadgyakorlatként”, az orosz csapatok orosz területen végrehajtott manővereit pedig „agresszióként” emlegette.

Az állította, hogy a szövetségesi viszony koncepciója Moszkva számára Washingtonnal ellentétben nem a mások ellen, hanem a tagok érdekében való együttműködést jelenti.

Arra a kérdésre válaszolva, hogy vajon Oroszország és Kína a rájuk nehezedő nyomás hatására fontolóra veheti-e az együttműködés elmélyítését, Peszkov azt mondta, hogy a két ország közösen tagja több regionális tömörülésnek, a többi között a Sanghaji Együttműködési Szervezetnek, amelyek „reagálnak a különböző tendenciákra”.

(MTI)