Hasonló cipőben - Magyarország és Izrael

izrael
Illusztráció
Pixabay.com

2014, az „Erős szikla” hadművelet óta a legnagyobb konfliktusát szenvedi a Szentföld most, amikor a  tartós fegyveres összecsapás robbant ki a Hamász és Izrael között. Több mint ezerrakétát lőttek ki a Gázai övezetből május 10-e óta izraeli célpontokra, az izraeli válaszcsapások pedig civil áldozatok életét követelték. Az elmérgesedő konfliktus gyújtópontja a Hamász ultimátuma volt, amelynek Izrael nem tett eleget. A feszültség azonban hetekkel ezelőtt indult a Templom-hegyen izraeli rendőrök és palesztin fiatalok összetűzésével, amely fokozódásához egy kelet-jeruzsálemi ingatlanvita is hozzájárult.

(Figyelem! Ez egy véleménycikk! A leírtak nem feltétlenül tükrözik a teljes szerkesztőség álláspontját, de fontosnak tartjuk, hogy helyt adjunk a kulturált és logikusan érvelő, vitaindító véleményeknek is.)

A három világvallásnak is otthont adó Jeruzsálem a vallások békére törekvő üzenete ellenére a világ egyik leghányatottabb sorsú városa. Hiába a törésvonalak, ellentétek és tragédiák bonyolult valósága, az utca embere – éljen akár több ezer kilométerre a helyszíntől – pár óra alatt Közel-Kelet szakértővé válik egy-egy elmérgesedő konfliktus alkalmával. Vérmérsékletétől, vallásától és politikai pártszimpátiájától függően látja Izraelt elnyomó agresszornak vagy szent seregnek, de a kiművelt emberfők számára mindig csábító középre állás sem jelent megoldást. A szélsőségektől megóv ugyan minket a cionizmust és az anticionizmust is egyaránt kritikával szemlélni, mélyebb igazságot azonban csak az Örökkévaló bevonásával érdemes keresni, a létezésével való számítás nélkül ugyanis ebben a sokszorosan terhelt és sújtott konfliktusban nincs értelme „az” igazságot kutatni.

Ha igazságra nem is, párhuzamokra annál inkább szeretnék rámutatni Magyarország és Izrael helyzete között. Amennyire más, amennyire távoli, annyira izgalmas, hogy mégis sok rokon vonás húzódik az izraeli belpolitikai térkép és a magyar között, de még a feloldhatatlannak tűnő izraeli-palesztin ellentét is könnyebben értelmezhetővé válhat egy közelmúltbéli tragédiánkkal összevetve.

A rakétacsapás-sorozatba torkolló véres konfliktusnak egy évek óta húzódó ingatlanvita ágyazott meg.

Egy 1970-ben Izraelben elfogadott törvény értelmében 13 palesztin családot lakoltatnának ki a Kelet-Jeruzsálemhez tartozó Sejk Dzsarra lakónegyedből. Az érv az, hogy 1948 előtt az ingatlanok zsidó tulajdonosokhoz tartoztak, de akkor a függetlenségi háború miatt menekülniük kellett. 1952-ben az akkor Jordániához tartozó területre palesztin menekülteket költöztetett a jordán kormány, a terület azonban 1967-ben izraeli kézbe került.

Az ide-odacsatolások szövevényes fordulatait nehéz ilyen távolról követni és megítélni, de képzeljük el, mi volna, ha nálunk a trianoni határok nem volnának kőbe vésettek. Mennyiféle vita, esetenként véres összecsapás, évtizedekre elhúzódó perek, és milyen mély, mindig robbanni kész szorongás kísérné azt, ha Arad, Nagyvárad vagy éppenséggel Kolozsvár utcái olykor hozzánk, olykor Romániához tartoznának. Mindkét fél részéről pedig mély volna a meggyőződés, hogy a juss jogosan az övék, míg a másik bitorolja azt.

Bevallom, én meg volnék róla győződve, hogy a jogtalan látszat ellenére jogosan volna a miénk minden négyzetcentiméter Kolozsváron, de a társadalmi béke olykor nem csak a lelki munka áldozatát, hanem négyzetméternyi földeket is követel. A határok - mert azok mesterséges, időleges képződmények - sosem igazságosak. Az igazság mély, magasztos fogalma idegen a politikai intézmények világától, a politikai intézmények szereplői számára azonban inspirációul szolgálhatnak. Fájdalmas konfliktusok árán a lehető legkisebb feszültségre kell törekedni, megelőzendő azt, hogy az egyezségért többet szenvedők mártírokká, a többet nyerők pedig agresszorokká váljanak. Életszentséget és államférfiúi hozzáállást követel egy-egy ilyen vita megközelítőleg békés rendezése. Trianonban az európai „bölcseknek és hatalmasoknak” nem sikerült sokat meríteni ebből az igazságból, ezért e súlyos mulasztással a második világháborúnak ágyaztak meg.

Mi, magyarok tudhatjuk, milyen nagy az ára minden egyes négyzetkilométernek, és milyen mély vágy lakik az úgynevezett történeti igazságban, de tudjuk azt is, milyen kórossá válhat és milyen súlyos következményekkel járhat az ahhoz való görcsös ragaszkodás.

Átéltük a XX. században, és megtapasztaltuk azóta azt is, hogy egyetlen egy, egy békés megoldás vezetett leginkább közel a feloldáshoz, Magyarország és Románia uniós csatlakozása. Történetünk megértőbbekké tehet bennünket a távoli, de mégis közeli izraeli-palesztin konfliktus szereplői iránt, sőt, ambiciózusabb felvetés szerint fájdalmas tapasztalatunk méltóvá tehetne közvetítő szerepre is.

A történelmi párhuzam után egy friss, belpolitikai párhuzam megvonásával is kecsegtetnek az izraeli közéleti fordulatok. Mielőtt újra véres összecsapás-sorozattá éleződött volna az izraeli-palesztin konfliktus, épp bukásra állt a Netanjahu korszak, és egy színes ellenzéki kormánykoalíció volt születőben. A sokadik előrehozott választást szűkösen megnyerő Netanjahunak nem sikerült ugyanis a tető alá hoznia egy koalíciót, ezért Reuven Rivlin államelnök az egyébként magyar származású Jair Lapidot kérte fel kormányalakításra.

Lapid a mögötte létrejövő széles körű megállapodásról a következőképpen nyilatkozott:

„Az egységkormány nem kompromisszum – hanem cél. Olyan kormány, amely azt tükrözi, hogy nem utáljuk egymást. Ahol a jobb- és a baloldal, valamint a centrum együttműködik a gazdasági és biztonsági kihívások kezelésében.”

Válaszában Benjamin Netanjahu veszélyes, felelőtlen, utat tévesztett baloldali kormánynak nevezte a lehetséges egységkormányt.

Ha kicseréljük a neveket, mintha a magyar politikáról olvasnánk. Netanjahu tudatosan baloldalizza azt az együttműködést, ami annál jóval több, amely együttműködés Izrael történetében a leghosszabb ideig tartó miniszterelnöki uralomnak vetne végre véget. A Soros-ellenes, a teljes izraeli médiát befolyása alá vetni igyekvő, a társadalmi konfliktusok kiélezésében érdekelt, korrupcióval megvádolt miniszterelnök-pártelnök, Benjamin Netanjahu uralmának.

Hogyan lehet egy távoli ország lélekben mégis ilyen közel? A tetszőlegesen kiválasztott rokon vonások ellenére igyekszem nem esni abba a kísértésbe, hogy pusztán a magyar belpolitika ismerete miatt Izrael-szakértővé avassam magam, a lelki közelség megállapítása azonban nem csak önkényes. Kevés ország megálmodójáról van egy másik ország fővárosának szívében tér elnevezve, ám nálunk van Herzl Tivadar tér.

A magyar történelem nagyjain kívül más országok nagyjai közül elvétve értette bárki is a magyar nyelvet, és egy se volt közülük, aki annak gyönyörű verselőjét, Arany Jánost egyik kedvenc költőjének tartotta volna, de Herzl ilyen volt. Megint kevés olyan ország van Magyarországon kívül, amelynek fővárosában Nagy-Magyarországról volna tér elnevezve, de Jeruzsálemben van. Mindig is árvának éreztük magunkat itt a Kárpátok árnyai alatt, talán érdemes volna genetikai rokonok helyett lelki rokont keresve Izraelre pillantanunk. Egy ismerős arcot fedeznénk fel benne.