Orbánék kínai hitelből vásárolnák vissza Ferihegyet?

Orbánék kínai hitelből vásárolnák vissza Ferihegyet?

A düsseldorfi AviAlliance, a Liszt Ferenc nemzetközi repülőteret üzemeltető Budapest Airport (BA) közvetett többségi tulajdonosa jelezte: a magyar kormány nyomást gyakorol rá, hogy egy általa kedvezményezett befektetői körnek adja el a repülőteret üzemeltető társaságot, ami gyakorlatilag annak újbóli államosítását jelentené – írja a HVG360. Ám az Európai Bizottság a lapnak küldött válaszában leszögezte:

a szabad tőkemozgás adminisztratív korlátozása európai uniós jogot sért, s ezt csak a független bírósági ítélkezés ellensúlyozhatja. Mindennek az a burkolt üzenete, hogy Magyarországon ez utóbbi már nincs meg.

A BA-nak jelenleg három tulajdonosa van, az AviAlliance mellett egy szingapúri befektetési társaság és kanadai nyugdíjalapok, és úgy tudni, a Jellinek Dániel ingatlanmogul tulajdonolta Indotek-csoport – bevonva a magyar állam 25 százalékos tulajdonában álló Molt – élénken érdeklődött a részvények iránt. A jelentkezőket azonban kikosarazták, mint fogalmaznak:

tulajdonosai hosszú távon gondolkodnak, olyannyira, hogy egymilliárd eurós értékben további fejlesztéseket készítenek elő, amelyek közt egy új terminálépület és tömegközlekedési csomópont is szerepel.

A BA 75 százalékát a Gyurcsány-kormány 2005-ben, maradék 25 százalékát már az Orbán-kormány 2011-ben privatizálta. Ez azonban nem végleges eladást jelent – írja a lap –, hanem 75 évre szóló koncessziót (ami így 2080-ban járna le). A megállapodás szerint a koncessziót tulajdonosainak kötelessége annyi fejlesztést létrehozni, amennyivel amortizálódik a vagyon.

A reptér szépen fejlődött, utasforgalma 2019-ben meghaladta a 16 millió főt, míg a korábbi veszteség helyett 30 milliárd forint körüli profitot hozott.

Azonban megromlott a tulajdonosok és a kormányzat között a kapcsolat, például a reptér 50 millió eurós likviditási hitel iránti kérelmét Orbánék levetették az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank napirendjéről. Sőt, a hatemeletes parkolóház már kiadott építési engedélyét is visszavonták, mondván, inkább a tömegközlekedési kapcsolatokat kellene fejleszteni, aminek fő eleme lenne egy 250 milliárd forintnyi uniós forrásból épülő, 160 kilométeres óránként sebességgel repesztő gyorsvasút.

„Ám úgy tűnik, a kormánynak sem sürgős a dolog, hiszen egy ilyen projektnek már a beindulása is nagyban felértékelné a repülőteret, amit nyilván nyomott áron szeretne visszavenni” – mondta a HVG360-nak Dorner Lajos, a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület elnöke, amit alátámaszt a Miniszterelnökség lapnak adott válasza is: „A repülőtér 2-es termináljára közlekedő vasút terve készen van, de a Budapest Airporttal egyelőre nem sikerült megállapodni az építéshez szükséges terület használatáról.”

A BA ezzel szemben azt állítja, hogy tavaly nyáron mindenben megegyezett a kormánnyal közös munkacsoportban.

Csakhogy a részvénypakett megvásárlása nem kevés pénz. Az eszközértéke 700 milliárd forint, de figyelembe véve a reptérben rejlő potenciálokat,

a lapnak nyilatkozó szakértő szerint ezermilliárdos értékről van szó,

amennyi szabad forrása Mészárosnak, Csányinak és Jellineknek együtt sincs.

A lap szerint – ha komoly a vételi szándék – két lehetőség van:

  • vagy egy banki konzorcium hitelezi meg a vételárat,
  • vagy újabb kínai gigahitelből vásárolnák vissza.

A lap utóbbi melletti jelként értelmezi, hogy a kínai Csengcsou nemzetközi légikikötőt is egy kínai–magyar vegyesvállalat üzemelteti, amely a BA-val épp a napokban állapodott meg a légi Selyemút felfuttatásáról.