A vuhani útvesztő: mi van, ha tényleg laborból szabadult ki a vírus?

A vuhani útvesztő: mi van, ha tényleg laborból szabadult ki a vírus?

Figyelem! Ez egy véleménycikk! A leírtak nem feltétlenül tükrözik a teljes szerkesztőség álláspontját, de fontosnak tartjuk, hogy helyt adjunk a kulturált és logikusan érvelő, vitaindító véleményeknek is.)

2019 novemberében a Vuhani Virológiai Intézet laborjának három kutatója a koronavírus betegségéhez, és ezzel együtt a szezonális betegségekéhez hasonló tünetekkel olyannyira megbetegedett, hogy kórházi ápolásra szorultak

– írja egy amerikai hírszerzési jelentésre hivatkozva a Portfolio. A jelentésből nem derül ki, hogy mitől lettek betegek, de ha igaz a titkosszolgálati információ, az legalábbis tovább erősíti a gyanút, hogy a koronavírus az intézetből szabadulhatott el, ahol többek között a koronavírus és más, potenciálisan halálos kimenetelű vírusokat vizsgálnak.

Azt nem lehet mondani, hogy ez az értesülés tóba hajított jókora kavicsként kavarta fel a járvány állóvizét, hiszen világszerte szenvedélyes, érzelmes, sokszor kevésbé értelmes módon zajlik a vita különböző Covid-nézetek követői között, de kétségtelenül hozzátette a magáét annak az elméletnek az erősítéséhez, hogy nem a helyi piacon vásárolt denevérről ugrott át a vírus az emberre. Mint ahogyan a cikk is emlékeztet rá, az Egyesült Államok már a kezdetek óta az állítja, hogy a kínai laborból szabadult el a vírus. Amit Kína természetesen tagad, szóval a meccs: 1-1.

Mit érdemes mindebből tanulságként levonni? Akár azt is, hogy olyan nagyon nem érdemes tanulságokat levonni. Mert ha ennyire képlékeny, a két nagyhatalom által befolyásolt az az alap, amiből ki kéne indulnunk a következtetés levonásához, akkor az eredmény is finoman szólva csak kétséges lehet. Mert az átlagember számára elérhető információforrások felhasználásával semmilyen fontos, az egész világra hatással lévő kérdésben nem ismerhető meg az igazság. Még azok számára sem, akik elementáris erővel vetik bele magukat a kutakodásba, ami egyfajta csapdahelyzetként azt is eredményezi, hogy óhatatlanul belefutnak dezinformációkba, félinformációkba, pontatlanságokba, hazugságokba, és onnantól már képtelenség ebben az útvesztőben eligazodni. Ha valaki ezt a csapdát felismeri, akkor megvan az esélye, hogy minden rossz mellett tudjon olyan dolgokkal foglalkozni az életében, amiket nem terhel ennyire az információkáosz, aki viszont inkább ás tovább, az jó eséllyel még a valóságot is elkezdi hajlítgatni a meggyőződése felé, csak hogy ne kelljen belátni azt, hogy valahol elvesztette már az igazság, de legalábbis az igazságkeresés lehetőségének a fonalát.

A járvánnyal összefüggésben igyekszem arra szorítkozni, hogy a lehető legtöbbet megtegyem a környezetem és a magam védelmében, feltételezve azt, hogy a világ orvosainak, ápolóinak, gyógyszerészeinek, kutatóinak, biológusainak és virológusainak döntő többsége azért választotta a hivatásának azt, amit, mert másokon segíteni akarnak, ezért inkább hallgatok rájuk, mint semmilyen releváns képesítéssel nem rendelkező önjelölt megmondóemberekre. Mert nem hiszem, hogy orvosok, ápolók, gyógyszerészek, kutatók, biológusok és virológusok a médiával, a kormányokkal, a háttérhatalmakkal összejátszva részesei egy ravasz népirtásnak. Ezért oltattam be magam, mert függetlenül attól, hogy denevérről ugrott-e át, vagy egy laborból került ki a vírus, a járvány létezik. És azt is tudom, hogy a családban, az ismeretségi körömben hányan betegedtek meg, közülük kik azok, akik súlyosan, és kik azok, akik bele is haltak a fertőzésbe. Olyan is, aki még ma is élhetne, ha igent mondott volna az oltásra.