Szerdától megint lehet Eb-jegyeket vásárolni

Szerdától megint lehet Eb-jegyeket vásárolni

Az európai szövetség (UEFA) újabb belépőket tett elérhetővé a jövő hét pénteken rajtoló labdarúgó Európa-bajnokság mérkőzéseire, így a budapesti találkozókra is. A magyar szövetség (MLSZ) honlapjának hétfői beszámolója szerint szerdától lehet ismét jegyeket venni az UEFA felületén a kontinensviadalra. A jegyeket ezúttal a jelentkezés sorrendjében értékesíti az UEFA. Pénteken pedig azok a szurkolók kapnak lehetőséget belépők vásárlására, akik idén májusban visszaváltották jegyeiket. Mivel csak korlátozott számban érhetők el a belépők, nem garantált, hogy minden igénylő jegyhez jut.

A Puskás Arénában június 15-én 18 órától Portugáliával, 19-én pedig 15 órától Franciaországgal játszik a magyar válogatott. Június 23-án Budapesten rendezik a címvédő portugál és a világbajnok francia csapat találkozóját 21 órától, majd a csoportkör befejezése után június 27-én egy nyolcaddöntőnek is a Puskás Aréna ad otthont. A budapesti meccsek mellett az Eb más mérkőzéseire is kaphatók lesznek még belépők.

Az MLSZ egyúttal arra is felhívta a figyelmet, hogy a Puskás Arénában a belépéshez az érvényes jegy mellett védettségi igazolványra is szükség van, ami alapján a szurkolók karszalagot kapnak.

Csak karszalaggal lehet meccsre menni a Puskás Arénába

A Magyar Kormány döntése és az MLSZ vállalása értelmében nézők is részt vehetnek az Európa-bajnokság budapesti mérkőzésein. A belépéshez az érvényes jegy mellett védettségi igazolványra is szükség van - írja a Magyar Labdarúgó Szövetség honlapja. A közlemény szerint a plasztikkártyát és a mobil applikáción bemutatott igazolásokat is elfogadják a szervezők, ezek meglétét azonban nem a stadionnál, a közvetlen belépés előtt ellenőrzik.

A tájékoztatás szerint a Groupama Arénánál a Sas-szobor mellett, a Városligetben a Dózsa György úton és a Papp László Budapest Sportarénánál lehet hozzájutni a karszalagokhoz, amelyek elengedhetetlenek a belépéshez a Puskás Arénába. Ezek a pontok a mérkőzések előtti napokon 8 órától 20 óráig tartanak nyitva, míg a meccsnapokon 7 órakor nyitnak és a második félidő kezdetekor zárnak. Minden mérkőzésre különböző színű karszalaggal lehet belépni, azaz aki több mérkőzésre is váltott jegyet, annak újra be kell mutatnia a védettségi igazolását.

„A legnagyobb sorok várhatóan az Aréna közelében lesznek, javasoljuk mindenkinek a másik két helyszín igénybevételét, lehetőleg már a mérkőzések napja előtt! A meccsek kezdése előtt nagy sor várható!” – fogalmazott Sipos, aki hozzátette, a külföldről érkező szurkolók a repülőtéren is átvehetik a karszalagjaikat. „A kiskorú drukkerek igazolvánnyal rendelkező felnőtt kíséretében vehetnek részt a találkozókon, nekik nem szükséges a karszalag kiváltása kivéve azon 16-18 évesek számára, akik már rendelkeznek védettségi igazolvánnyal és kísérő nélkül kívánják megtekinteni az Eb-mérkőzéseket”.

(MTI)