Kína elutasítja, hogy Amerika ellenségként tekintsen rá

Kína
Wikipedia

Kína szerdán elutasította,  hogy az Egyesült Államok képzeletbeli ellenségként tekintsen rá, miután az amerikai szenátus 68 támogató és 32 ellenző szavazattal elfogadott egy átfogó törvénycsomagot az Egyesült Államok technológiai képességeinek fejlesztésére Kína növekvő befolyásának ellensúlyozására - számol be róla a Magyar Távirati Iroda.

A jogszabály 190 milliárd dollárt irányoz elő az amerikai technológia és kutatás fejlesztését célzó intézkedésekre, illetve 54 milliárd dollárt félvezetők és telekommunikációs eszközök kutatására és gyártására.

A kínai parlament felháborodással és határozott tiltakozással fogadta a törvénycsomagot. Közölték, hogy a jogszabály "a kizárólagos győztes paranoid téveszméjének" megnyilvánulása, valamint az innováció és a verseny eredeti szellemének kifordítása.

A törvényt a képviselőháznak is el kell fogadnia, ezt követően kerül csak Joe Biden amerikai elnök elé ellenjegyzésre. Egyelőre nem tudni, hogy ez mikor fog megtörténni.

A csomag számos Kínához kötődő intézkedést fogalmaz meg. Egyebek között megtiltja a kínai kormány támogatta vállalatok által gyártott drónok vásárlását, valamint azt, hogy amerikai kormányzati eszközökre letöltsék a TikTok közösségimédia-alkalmazást. A jogszabálycsomagban lehetővé teszik, hogy a tajvani diplomaták és katonák a tajvani zászlót használják és saját egyenruhájukat viseljék, amikor hivatalos ügyben az Egyesült Államokban tartózkodnak. Ezenkívül széleskörű és kötelező szankciókat írnak elő a kínai kibertámadások, valamint az amerikai szellemi tulajdon ellopása esetére, illetve felülvizsgálják azoknak a termékeknek az exportját, amelyeket emberi jogi bűncselekmények elkövetéséhez használhatnak.

Joe Biden is dicsérte a javaslatcsomagot.


"Versenyben vagyunk azért, hogy megnyerjük a 21. századot, és a startpisztoly eldördült. Nem kockáztathatjuk meg a lemaradást"

- hangoztatta.

Maria Cantwell szenátor rámutatott, hogy a jogszabály támogatja az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) Artemisz nevű Hold-misszióját.

"Kína egyértelművé tette, hogy úti célja a Mars, mi pedig visszamegyünk a Holdra, hogy felkészüljünk a Mars-utazásra"

- húzta alá Cantwell.