Megszólalt a müncheni rendőrség az előállított, illetve a határon feltartott magyar szurkolókról

Allianz Arena
Allianz Arena
pixabay.com

Mivel a rendőrség tudatában volt annak, hogy a 2000 érkező magyar futballszurkoló közül 200-an problémásabb szurkolói csoporthoz tartoznak, ellenőrzéseket hajtottak végre az úton Münchenbe. Több pirotechnikai eszközt koboztak el, birtokosaik ellen a hatályos jogszabályok megszegése miatt eljárást indítottak, a Német Labdarúgó-szövetség (DBF) pedig visszavonta a jegyüket a meccsre

- írta válaszában a müncheni rendőrség az Index kérdésére.

A bajor hatóság közölte, szerdán a délutáni órákban a német és magyar szurkolók is a központi Wiener Platz környékén gyülekeztek, ahol külön fogadószekciót alakítottak ki a magyaroknak. Délután négy óra utánra mintegy 600 magyar szurkoló gyűlt össze, hangosan éltették csapatukat, miközben pirotechnikai eszközöket gyújtottak meg.

Több „gyújtogató" ezért letartóztatásba került. Később pedig 20 szivárványos busszal szállították a magyar szurkolókat az arénához. 

A német rendőrség szerint a meccs előtt a stadionban a magyar drukkerek homofób szólamokat kezdtek el skandálni, és áthaladtak egy másik, a német szurkolókhoz közeli szektorba. 

Idővel a két tábor egy helyszínre került, de a potenciális összecsapást a biztonsági szolgálat és a rendőrség gyors reagálásának köszönhetően meghiúsították. Valaki egy üveget dobott a rendőrök felé, őt később letartóztatták

- állítja a müncheni rendőrség. 

Reagálva arra, hogy rohamrendőröket vezényeltek a magyar szurkolói szektor elé, a müncheni rendőrség úgy fogalmaz: a forrongó hangulat és az agresszív viselkedés miatt a mentőszolgálatokat készenlétbe helyezték, a meccs után pedig „egyenruhás erőket” vezényeltek a helyszínre, hogy megakadályozzanak egy esetleges balhét. Mindazonáltal a rendőri jelenlétnek köszönhetően a stadiont különösebb problémák nélkül hagyták el a szurkolók, München belvárosából sem érkeztek jelentések rendbontásról. 

Több szurkolót letartóztattak különböző cselekmények, köztük pirotechnikai eszközök és kábítószerbirtoklás, valamint alkotmányellenes jelképek használata miatt

- zárul a müncheni rendőrség tájékoztatása.

A bajor rendőrség 18 honfitársunkat állította elő a mai nap folyamán, tíz főt már kiengedtek, nyolc esetben még zajlik a jegyzőkönyv felvétele

- közölte a mérkőzés után Szijjártó Péter, külgazdasági és külügyminiszter.