A magyarok nem balekjai az EU-nak, az EU balekja Orbánnak

Orbán Viktor EU-csúcs, Facebook
Orbán Viktor az EU-csúcson 2021. május 25-én.
Facebook

(Figyelem! Ez egy véleménycikk! A leírtak nem feltétlenül tükrözik a teljes szerkesztőség álláspontját, de fontosnak tartjuk, hogy helyt adjunk a kulturált és logikusan érvelő, vitaindító véleményeknek is.)

A valósághoz nem illeszkedő, provokatív orbáni koncepciók már nem lepnek meg, de azt nekem is sokszor újra kellett olvasnom, mert nem hittem a szememnek, hogy országom miniszterelnöke szerint mi kárvallottjai vagyunk az Uniónak. Ezt Mikulas Dzurindának írt válaszában fejtegette Orbán Viktor. Számadatokkal bíbelődve annak az akrobatamutatványnak veselkedett neki, hogy bizonyítsa, rosszul járnak a magyar polgárok az EU-s tagsággal! Mi, Közép-Európa népei az EU balekjai vagyunk, Orbán szerint. A helyzet azonban fordítva közelebb áll az igazsághoz. De nem pusztán úgy, hogy mi az EU haszonélvezői vagyunk. Ez egyébként igaz, de ennél többet állítok. Azt, hogy nem mi vagyunk az EU balekja, hanem az EU a mi – legalábbis Orbánék – balekja.

Ha már Orbán Viktor megtornáztatta összeadó-kivonó-átlagot számoló képességeinket, pár számadatot én is felvetek, hogy közelebb kerüljünk az igazsághoz. Talán nem meglepő, hogy mi nem az EU nettó befizető, hanem a nettó haszonélvező tagállamai közé tartozunk. Ebben a sorban 2016-ban az ötödik helyen álltunk. 2008-2015-ig pedig egy főre vetítve a harmadik legtöbb uniós támogatás érkezett hazánkba.

Kiss Gábor Ferenc közgazdász a Portfolión pár számadattal mutatta be, mire is jutott a magyar gazdaság a csatlakozásunk óta eltelt 16 évben. Az EU átlagához viszonyítva a bruttó hazai termékünk 12%-kal nőtt. Nőtt tehát, nem csökkent. Három európai közgazdász pedig a VoxEU projekt keretén belül arról végzett kutatást, mi lenne Európával az Unió nélkül. A komplex vizsgálatok eredményeként arra jutottak, hogy az EU léte 109 százalékkal emelte meg az áruforgalmat, a szolgáltatások 58 százalékkal állnak magasabb szinten, a jóléti bővülés pedig átlagosan 4,4 százalékra tehető, amely utóbbi adatban azért nagy a szórás a tagállamok között.

A három közgazdász következtetésképpen arra jutott, hogy a kis méretű, nyitott gazdaságok járnak leginkább jól az EU-s tagsággal. Tehát pontosan az olyan szlovák és magyar gazdaság-félék, amelyek Orbán Viktor szerint a közösség balekjai. A kutatók ráadásul egyedüliként külön nevesítették is Magyarországot, mondván milyen nagy a jelentősége a közös európai piachoz való tartozásnak. A legoptimistább becslés szerint is 4,7%-nyi GDP-nk bánná azt, ha nem lenne EU, a legpesszimistább számítás szerint pedig 17,7%.

Volt idő, amikor a tagságunkról még a Miniszterelnökség is pozitívan gondolkodott. 2017-ben egy általa rendelt kutatásból kiderült, hogy az EU-s támogatások nélkül nem nőtt, hanem csökkent volna a magyar GDP. Ez több mint 6%-os különbséget jelentett a 2007-2013-as költségvetési időszakra vetítve.

Az Európai Unió tehát egy win-win szituáció a tagállamokra, még a nettó befizetőkre nézve is, ahol nálunk, mint kis, nyitott gazdaságnál a win szavacska fölé egy hatványszám is kerülhet. Ezzel szemben Orbán Viktor már 2017 decemberében is mondott olyan butaságot, hogy a magyar gazdaság prímán meglenne EU-s pénzek nélkül is, a motorját ugyanis a magyar dolgozó emberek jelentik. Egy pár héttel későbbi adat azonban épp' az ellenkezőjét mutatta. Azt, hogy milyen kimagaslóan függtünk 2017-ben az uniós támogatásoktól.

Nem vagyunk tehát az EU balekjai, de ezt nálam már csak Orbán Viktor tudja jobban, akinek Nemzeti Együttműködésnek csúfolt rendszere az ünnepélyes alapkőletétel utáni pillanatban omlott volna össze, ha nincs az EU által megnyitott pénzcsap. Helytelen és leegyszerűsítő az a szemlélet, hogy ingyen pénzt követelünk az EU-tól. Eltorzítja gazdaságunkat és sajnos politikai berendezkedésünket is az a mérhetetlen pénztömeg, amelyet Brüsszel felzárkózás céljából folyósított a számunkra. Azt sokkal könnyebb ellopni a magyar polipnak, mint abból nagyot ugrania a „pannon pumának” (a magyar szarvas talán kevésbé tájidegen példa lett volna).

Abban igaza van Orbánnak, hogy a Magyarországnak szánt uniós pénzekből magasabb százalékban részesülnek külföldi cégek, mint részesülünk mi más országok uniós pénzeiből. De ez nem feltétlenül Orbánt támasztja alá, hanem azt is mutatja, hogy rosszul élünk az uniós támogatásokkal. A Marshall-segélynél is nagyobb összegből nem sikerült megteremteni azt a hőn áhított nemzeti tőkésosztályt, amely képes felvenni a versenyt nyugati társaikkal. Sőt, lassan már térségbeli társaikkal sem. Ez nem az EU fukarságából fakad. Vállalatainkat épp a túlzott uniós kegy, az uniós pénzek bősége, és annak nem kellően pallérozott elköltési módja kényelmesíti el, és őrzi meg egy piacilag természetellenes helyzetben. Bojár Gábor 2014-ben a BBC-nek egyenesen azt nyilatkozta, hogy az uniós támogatások infantilizálják a gazdaság szereplőit.

Bojár Gábor a napokban a Central European Affairs podcastjében Kész Zoltán kérdéseire elmondta, hogyan miben hibázik az EU a támogatási pénzek terén. (Angolul itt, magyarul itt olvasható.) A Graphisoft alapítója hiába volt korábban maga is tagja az Európai Innovációs és Technológiai Intézet igazgatói testületének, nem ért egyet annak támogatási gyakorlatával. A cégeknek kerestek tőkebefektetéseket, miközben sokkal könnyebb ma tőkét szerezni egy vállalkozás számára, mint fogyasztót, akik aztán eltarthatják az adott céget. Ma tőkéből túlkínálat van a világpiacon – hangsúlyozta Bojár. A vállalkozószellemet kell segíteni, amely Amerikában már 200 éve pörgeti a gazdaságot. Ott az a szemlélet uralkodik, hogy „ha egy cowboy vagy a prérin, egyedül kell túlélned”. Sokkal helyesebb az államok részéről az oktatásba fektetni, amely ugyan azonnal nem térül meg, de hosszú távon csak színvonalas oktatás által teremthetünk adaptálódni és megújulni képes vállalkozói szektort és gazdaságot.

Kiss Gábor Ferenc már idézett cikkében nem azzal vitatkozik, hogy haszonélvezői vagyunk-e az EU-nak, mert az nem lehet kérdés, hanem hogy vagyunk-e annyira, amennyire lehetnénk?! Hozzánk érkezett egy főre vetítve majdnem a legtöbb támogatás, ehhez képest sereghajtók vagyunk azon a számsoron, amely az uniós átlaghoz való közeledést mutatja. Egyedül az a Szlovénia szűkítette kevésbé ezt az ollót, amely gazdasága már a kezdetekkor is sokkal előrébb volt nálunk. A 2004-ben belépettek közül csak Csehország és Szlovénia előzött meg bennünket, ma már csak Szlovákia és Lettország nem, de az utóbbiak dupla annyit fejlődtek, míg Románia pedig lassan utolér.

Nem mi vagyunk tehát az EU balekja, hanem az EU a miénk, vagy inkább saját magáé. Az EU korábbi tagállamai rövidtávon így is profitálnak a mi tagságunkból és még a tengernyi ránk öntött pénzből is. Hosszabb távon azonban ez már kérdéses. Az EU lélegeztetőgépen tart ugyanis egy olyan politikai rendszert, amely aláássa a tagállamok együttműködését, megkérdőjelezi a közös értékeket, a közös érdekek helyett pedig az Unió ellenfelei érdekeit szolgálja. A csatlakozásunkkal járó hatalmas összegek elapadása után pedig kérdéses, hogy a hirtelen jött pénzbőség egy életképes gazdaságot hagy-e maga után. Kivételesen abban nagyon is egyetértek Orbán Viktorral, hogy itt az idő változtatni ezen.

Legolvasottabb híreink