Mi tart tovább, az Orbán-kormány vagy a szabad sajtó?

újságírás; sajtó
Illusztráció
Shutterstock

(Figyelem! Ez egy véleménycikk! A leírtak nem feltétlenül tükrözik a teljes szerkesztőség álláspontját, de fontosnak tartjuk, hogy helyt adjunk a kulturált és logikusan érvelő, vitaindító véleményeknek is.)

Magyarország második legolvasottabb közéleti hetilapját, a Magyar Hangot mondvacsinált okokra hivatkozva rendre nem hívja meg a központi sajtótájékoztatójára a magyar kormány. Egy nem idilli, csak egy átlagos demokráciában egy polgári értékekre hivatkozó kormány hány nap után bukna meg ezek után? De az is lehet, hogy mielőtt megbukna, észbe kapna, és inkább csak meghívná azt az újságot. Egy közös van az Orbán-kormány és Magyar Hang között, mindkettőt az adófizetők tartják el. Csak amíg az előbbit rengeteg olyan polgár is finanszírozza, aki nem akarná, addig az utóbbit önkéntesen, polgári elkötelezettségből tartják fenn.

Sokat kritizálják újságíró berkeken belül az újságírói szolidaritás hiányát. Mint a tizedelésnél, úgy fogynak el a hatalomtól független sajtótermékek hazánkban, de a többi szerkesztőség egy kisebb vállrándítás után teszi a dolgát tovább – tartja a sztereotípia. Ezt túlzónak érzem. Azzal tisztelegnek leginkább a még megmaradt szerkesztőségek a megszűntek előtt, hogy tovább végzik, sőt, fokozzák a hiteles tájékoztatás munkáját. Ráadásul, amikor egy-egy szerkesztőség megszűnt vagy bajba sodródott, akkor általában a többi, kormánytól független médium nyilatkozatokat adott ki. Többet nem tehetnek.

Fontos lépés volt az, hogy a koronavírus járvány harmadik hulláma derekán a hatalomtól független sajtóorgánumok közösen fordultak az operatív törzshöz, hogy végezhessék szabadon a munkájukat, és tájékoztathassanak a vírussal szembeni küzdelem folyamatairól. Igaz, az ilyen közös fellépéseket elbátortalaníthatja az, hogy a célt ugyanúgy nem érték el. Nem tájékoztathattak a kórházak frontvonalából, a Nemzeti Népegészségügyi Központtól nem kaphattak az „erre nincs jobb szövegünk”-nél jobb szöveget, az igazat pedig szinte soha. Orbán Viktor pedig válaszul leálhírgyártózta őket. Remélem, azért az együttműködést kereső sajtólerakatoknak ez mégsem szegte egészen kedvét, mert bár sovány vigasz, de hatást váltottak ki. Az jelezte volna, hogy értelmetlen a közös fellépésük, ha még válaszra sem méltatják őket. Érezte azonban a hatalom, hogy erre reagálni kell, még ha gonoszan tették is ezt.

A július eleji kormányinfó is egy újabb példája volt a szolidaritásnak. A Magyar Hangot már sokadjára nem engedték be. Ez azonban nem maradt visszhang nélkül. Két médium is részletesen kérdezte erről a kancelláriaminisztert. Az RTL Klub riportere először feltette a kérdést, hogy a Magyar Hang miért nem vehet velük együtt részt a sajtótájékoztatón, de aztán nem hagyta annyiban a lerázó választ, kétszer is visszakérdezett. Később pedig még a 24.hu munkatársa is visszatért a témához. Kínosabbnál kínosabb válaszokba kényszerítve ezáltal a minisztert. A kényszerítést ebben az esetben az újságírók elismeréseként értem, hiszen Gulyás Gergelynek megvan a szabadsága igazat mondani, ő választja azt mindig önként, hogy mellébeszél, ellentmondásokba és sértésekbe bonyolódva ezáltal.

Márpedig sértésekbe bonyolódott. Először is gúnyosan úgy beszélt a Magyar Hangról – amely az ország második legolvasottabb közéleti hetilapja –, hogy nem bír „nagy jelentős befolyással”, másodszor egy groteszk párhuzammal a Dörmögő Dömötörrel vetette össze. Gulyás Gergely ugyanis azt szúrta oda a Magyar Hangról kérdező újságíróknak, hogy bezzeg Karácsony Gergelytől, ha tájékoztatót tart, majd nem fogják megkérdezni, hogy az ismert gyermekfolyóiratot meghívta-e.

Ez a fajta cinizmus a nyári hőségbe is rosszkedvünk telét hozza el, de ehelyett inkább időzzünk el azon, ahogy éledezik a szolidaritás a magyar társadalomban. A mai magyar kormány mindent megtesz azért, hogy bennünket szétziláljon, hogy megérje közömbössé lennünk mások sérelmei miatt, a bizalmatlanság kultúráját építve közöttünk. Mégis piaci versenytársak emeltek szót a Magyar Hangért.

Jól véssünk elménkbe a Magyar Hang sikerét is. Gulyás Gergely hazug sugalmazása ellenére ugyanis rangos lap a Magyar Hang, de sikere nem hatalmi hátszél, sem valamifajta sanda háttérhatalom keze, sem a kormányzati hirdetéseké, hanem az olvasók bizalmának köszönhető. Amelyre a lap rászolgál. A Magyar Hang a polgári Magyarország lapjaként épp azon polgárokat szolgálja ki értékteremtő tartalommal, akiket a kormány elárult. Ha valaha is újjáépül a polgári Magyarország, és megerősödik a magyar polgárság, azért nem a valaha polgárinak nevezett Orbán-kormányé lesz a köszönet. Épp ellenkezőleg. Az ő ámokfutásuk ellenére épül újjá, erősödik meg. De köszönet illeti majd a Magyar Hangot, és köszönet illeti a szabad sajtót.

Az Orbán-kormány ugyan önkényesen nem hívja meg Magyar Hangot, de a lap lesz akkor is, amikor már nem Orbán Viktornak hívják a magyar miniszterelnököt, sőt, leváltásának okairól Orbán majd megfontolandó gondolatokra lelhet a lapban. Bátorítsunk bennünket ez a vízió! Bátorítson bennünket az is, hogy a szabad sajtó léte csak tőlünk, és nem a hatalomtól függ.