Közel ötezer tanár hiányzik az oktatási rendszerből

Közel ötezer tanár hiányzik az oktatási rendszerből

A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) elnöke, Szabó Zsuzsa szerint óriási a baj, ugyanis jövőre mintegy 4800 tanár hiányzik majd a szakmából.

A Spirit FM-nek nyilatkozó szakszervezeti elnök jól mutatja a probléma nagyságát, hogy egy fővárosi, elit budai iskola 24 főre hirdetett meg üres állást, de mindössze 9-en jelentkeztek, így a vidéki tanárhiány most már a fővárosban is megjelent.

Szabó Zsuzsa a 2017-es adatokat vizsgálva azt mondta, ezek a pedagógusok 2022-ben, vagyis jövőre lépnek pályára, de összevetve az abban az évben nyugdíjba vonuló pedagógusok számával, jól látszik, hogy 4800-al kevesebb tanár lesz abban az évben.

{block:block_content:83f6f420-ec81-488d-9ade-46fde05c55af}

A PSZ elnöke szerint ezt a hiányt még az is fokozza majd, hogy a frissen végzettek egy része el sem kezd majd dolgozni, hiszen a bruttó 230 ezer forintos pályakezdő fizetésnél szinte mindenhol jobban lehet keresni egy diplomásnak. Szabó Zsuzsa azt mondta, 300-400 milliárd forint hiányzik a szektorból. A "vákumidő" alatt nem lesz elég tanár, így nem garantálható a minőségi oktatás, hiszen a meglévő állománnyal próbálják majd helyettesíteni a hiányt, vagyis a pedagógusok túlhajszoltak, kimerültek lesznek.