Az apró kellemetlenségek ellenére is nagyszerű fesztivált nyújt az EFOTT

Az apró kellemetlenségek ellenére is nagyszerű fesztivált nyújt az EFOTT

Ahogy a két évvel ezelőtti, úgy a mostani EFOTT-on is nagy népszerűségnek örvendett a civil falu. Ahol különböző állami és civil szervezetekkel, szerveződésekkel ismerkedhetnek meg a fesztiválózók. 

Változatos programokkal találkozhatnak az EFOTT fesztiválra kilátogató fiatalok, igaz a bejutás már eleve kalandosnak tűnik. Hiszen a fesztiválszervezők és a velencei önkormányzat igencsak összerúgta a port. Pedig csupán 300-400 méterrel került arrébb a fesztivál.

Az, aki autóval szeretne bejutni, még annak is igen nehéz dolga akad, hiszen az EFOTT ingyenes parkolója közel 8 km-re van. Ezen sorok írói is több mint egy óra után találtak megoldást arra, hogy mégis hova lenne érdemes parkolni, annak érdekében, hogy ne kelljen kilométereket gyalogolni. Persze lehet busszal is eljutni a helyszínre, ha éppen jókor érkezünk meg.

A helyszín tehát változott, így pedig a fesztivál felépítése is, míg két évvel ezelőtt a civil sátor és a kemping között akár 25-30 perces sétát is meg kellett tenni, addig most 10 perc alatt el lehet jutni a kempinghez. Ráadásul az eddigiekkel ellentétben valóban közvetlen közelségben van a vízpart, és jóval zöldebb is lett a rendezvény helyszíne, ami némileg enyhít a hatalmas forróságon (szombatra 37 fokos hőmérséklet várható - szerk.).

Ugyanakkor, ha az ember korán megéhezik és ebédidőben enni szeretne, akkor nem sok lehetősége akad a táplálkozásra. Egy 4 betűs élelmiszerlánc boltjában tudtunk jobb esetben délután 3-4 óráig vásárolni. 

Azt azonban hiba volna állítani, hogy nem érte meg így is a pár kellemetlen dolog ellenére is, hiszen a fesztivál szervezői két év elteltével is igyekeztek kitenni magukért. Jobbnál jobb hazai fellépőket hoztak színpadra, de akad 1-2 külföldi fellépő is (Scooter vagy Flo Rida). A csütörtöki napon Bagossy alapozta meg a kiváló koncerthangulatot, amely után a Scooter és a Road is nagyszerű hangulatot és bulit varázsolt. A 30Y és az Esti Kornél pedig gyönyörű szövegvilágukkal ejtették rabul, főleg a női közönséget.

Vitán felül áll, hogy közösségi élmény terén sokat javult a fesztivál. A civil sorba érve különböző feladatokkal mérethetjük meg magunkat és tudásunkat. Itt van a rendőrség, a katasztrófavédelem, de még a NAV kvízkérdéseivel is tesztelhetjük pénzügyi ismereteinket. 

Az EFOTT-on körülnéztünk a Civil sátrak területére kitelepült pártok ifjúsági szervezeteinél is. Jelen volt az idei fesztiválon az ellenzék soraiból a Jobbik Ifjúsági Tagozata, a Momentumhoz tartozó TizenX, a DK-hoz kötődő Demokratikus Lendület (DEL), a nemrégiben alakult Polgári Válasz, a Mi Hazánk Ifjai, valamint a kormánypártok ifjúsági szervezeteit reprezentálva a Fidelitas, és az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ).

Ahogy a különféle civil szervezetek, egyetemek (az ELTE-től a Pázmányon át a Pannon Egyetemig), vagy épp utóbbiak tudományos műhelyei (pl. Politológus Műhely) esetében, úgy az egyes pártok, fentebb említett ifjúsági szervezeteinek sátraiban is különféle feladatokkal készültek a fesztiválozók, érdeklődők számára. Többek között tájékozottságot, műveltséget felmérő kvízekkel, ügyességet, vagy épp kreativitást igénylő feladatokkal is találkozhattak a fiatalok. Az elmaradhatatlan Nagy-Magyarország kirakós ezúttal is rendelkezésre állt a jobbikos sátorban. Ezek sikeres teljesítése, megoldása esetén (amelyhez nekünk is volt szerencsénk) számos ajándéktárgy közül választhattunk mi is.

Egyebek mellett igen menő, s a kisebb méretű nyeremények tárolásához praktikus hátizsákokat is lehetett szerezni: például a Jobbik IT-sek

"Én vagyok a zsák. Leszel a folt?"

felirattal ellátott zsákot adtak, a DEL-nél a valamelyest önironikus "Kígyók kígyóznak" mondás, míg a TizenX-nél a "Kormányváltáska" szöveg szerepelt az ajándéktáskáikon. Ezek mellett strandlabda, karszalag, toll, továbbá újrahasznosítható és -tölthető kulacs is megjelent a kínált repertoárban, a már évek óta visszatérő kiadványfüzettel, melyben a rendkívüli népszerűségnek örvendő, a politikai tematikát humorral feloldó matricákat helyeztek el.

Természetesen valamennyi ifjúsági szervezet bázisán bizonyos időpontokban lehetőség nyílt saját vezető pártpolitikusaikkal (adott esetben pártelnökkel vagy miniszterelnök-jelölttel) személyesen találkozni, beszélgetni, illetve közös fotót, szelfit készíteni.