Orbán Viktor riogat: még tíz évig háború lesz

Orbán Viktor riogat: még tíz évig háború lesz

A miniszterelnök már nem bízik Donald Trumpban? Van különbség a „véglények” és „poloskák” között? Soros-terv után itt a Zelenszkij-terv. Péntek reggel ismét a rádióban beszélgetett a kormányfő.

Természetesen még mindig az esetleges ukrán uniós csatlakozással kezdődött Orbán Viktor péntek reggeli Kossuth rádiós beszélgetése. A kormányfő szerint az országok többségében, de lehet, hogy minden egyes országban nemet mondanának az emberek Ukrajna EU-csatlakozására. Úgy vélte, ha Ukrajnát felvennénk az unióba, egyrészt felvennénk a háborút, másrészt tönkretennénk a gazdaságot is. A kormányfő azt mondta, az ukránellenes „szavazás” eredménye miatt

„nem tudnak bennünket átugrani, nem tudnak minket kikerülni”.

A miniszterelnökétől eltérő véleményekre vonatkozó felvetésre Orbán Viktor azt mondta, nem szép dolog gúnyolódni a „szavazáson” részt vett 2 millió emberen, és szerinte „véglényezni” nem helyes – tette hozzá a március 15-i „ünnepi” beszédében politikai ellenfeleit poloskáknak (így, többes számban) nevező kormányfő.

Orbán szerint a brüsszeli bürokraták rengeteg pénzt küldenek, hogy befolyásolják a magyar belpolitikát, és meg akarják mondani a magyar embereknek, kire szavazzanak. Szerinte ez visszaélés a hatalommal, ehhez nincs joguk.

Az ukrán titkosszolgálati akciókról a miniszterelnök úgy vélekedett, „le van gyártva a terv, a termék”, egy nagy párt, azzal meg kell nyeretni a választásokat, és végre kell hajtani az ukrán uniós csatlakozást

„A legfontosabb kérdése Európának a következő tíz évben a háború és a béke kérdése lesz, vagyis Ukrajna. Felveszünk-e egy háborúban álló országot vagy nem az unióba? Beengedjük-e a háborút az unióba vagy sem?”

– mondta Orbán, hozzátéve, háborúban álló országot nem szabad felvenni.

Arra a felvetésre, hogy a Tisza Párt azt közölte nem támogatja Ukrajna gyorsított uniós csatlakozását Orbán Viktor azt mondta, ennek a kifejezésnek már nincs értelme, mert az európai Bizottság szerinte 2030-ig fel akarja venni az országot, „ez az ügy itt kopogtat az ajtón”

Az orosz energiaembargóval kapcsolatban a kormányfő azt mondta, „a németek ne győzzenek meg semmiről”, mert a történelemben már kétszer győztek meg minket, hogy vegyünk részt háborúban. Szerinte ha leválnánk az orosz energiáról, akkor a gáz 3,5-szeresére, a villany 2,5-szeresére nőne.

„Ez a Zelenszkij-terv”

– cserélte le Soros György nevét egy újabb szlogenre Orbán Viktor. Azt mondta, a gazdaságnak vannak pillérei, amit ha kirúgnak, összeomlik. Úgy gondolja,

a magas energiaár munkanélküliséggel, a bérek csökkenésével és a családi tartalékok felélésének veszélyével fenyeget.

A kormányfő hosszan beszélt az agrárium helyzetéről is. Feltette a kérdést, hogy vajon az aszály, a forróság vajon átmeneti, vagy klímaváltozás van folyamatban. Azt mondta, van egy terv, ami alkalmazkodik a klimatikus viszonyokhoz: jelenleg 100-110 ezer hektárnyi területet öntözünk, ezt fel kell vinni 300-400 ezer hektárra, az alföldi területeket meg kell menteni. A miniszterelnök szerint „ide sokkal több pénzt” kell fordítani a jövőben. Úgy látja, a kalászosokat már betakarították a gazdák, és annak jó a terméshozama. Szerinte a baj a napraforgónál és a kukoricánál van, ezt öntözni kell, és ha nincs hó, ami felolvadva beszivárog a talajba, azt is pótolni kell. Leszögezte,

a vizet minél olcsóbban, ha lehet ingyen kell adni a gazdáknak „akkor is, ha Brüsszel a feje tetejére áll”.

A múlt hétvégi Pride-ról úgy gondolja, az ellenzék úgy döntött, egyesülnek a Pride égisze alatt. Úgy fogalmazott, azt hitte, a Pride-ügy le van zárva, hogy ez nem komoly veszély, mert a 2022-es szavazáson 3,5 millió ember elutasította azt. Azt mondta, a politika dolga abban áll, hogy nehogy engedjen a nyomásnak, és nehogy visszaengedje az iskolákba, sőt óvodákba az érzékenyítést.

Végül szóba került a napokban bejelentett Otthon Start program. A miniszterelnök azt mondta, a 40 év fölöttiek fölött 80 százaléka saját lakásban él, míg a 40 alattiaknál ez az arány 40 százalék. Ráébredt, hogy a fiataloknak nehéz saját lakást szerezni.

Azt mondta, ezzel az év eleji évértékelőn tett bejelentések közül újabb mellé kerülhet egy pipa. A nyugdíjasok áfa-visszatérítésének elbukását Orbán Viktor nagyvonalúan elhallgatta.

A teljes beszélgetés itt hallgatható vissza: