Club Aliga - Ha így folytatódik, a közemberek nem juthatnak le a Balaton partjára, civilek, politikusok közösen fordulnak az AB-hoz

Club Aliga - Ha így folytatódik, a közemberek nem juthatnak le a Balaton partjára, civilek, politikusok közösen fordulnak az AB-hoz

Az Aligai Fürdőegyesület (AFE) vasárnapra fórumot hívott össze, ugyanis újabb lendületet kapott az Club Aliga 2 fejlesztése, a Somogy Megyei Kormányhivatal megindította a tervezett fejlesztések előzetes környezeti vizsgálatát.

Az AFE és a helyiek szerint a tét az, hogy egyáltalán közúton eljuthatnak-e az emberek a Balaton partjára, vagy pedig Balatonvilágosnál előbb-utóbb lesz egy sorompó, amin közember nem mehet át. 

Jellemző a NER-féle megalomán gondolkozásra továbbá az is, hogy Aligára egy 700 férőhelyes parkolót álmodtak meg. Ezt az egyik szakértő a fórumon úgy mutatta be, hogy a fővárosi bevásárlóközpont, a Mamut 1-2 teljes kapacitásának több mint a fele kerülne a Balaton partjára. Az esztétikum mellett ennek környezeti hatásai vannak, éppen ezért 300 parkolóhely után előzetes környezeti vizsgálatot kell végezni, míg NAtura2000-es besorolású terület esetében ez a szám 100 parkolóhely. Tehát a környezeti engedélyeztetés oldaláról mindenképpen van keresnivalója a helyieknek. 

Az AFE emellett több petícióval is próbálja hallatni a hangját, ugyanis elutasította beadványát az Alkotmánybíróság (AB). Ezért arra kérik az országgyűlési képviselőket, támogassák az alkotmányos normakontroll elindítását. A parlamenti képviselők 25 százaléka közösen már el tud indítani egy ilyen folyamatot az AB-nél, a fórumon elhangzott, hogy ennyien támogatják is az ügyet. Ugyanakkor valószínűleg nincs közöttük Witzmann Mihály, a térség fideszes országgyűlési képviselője, aki el sem jött meghallgatni azokat, akiket képviselnie kellene a Parlamentben, de hiába hívták meg Balatonvilágos polgármesterét, Takács Károlyt is. 

Nemzetgazdasági érdek, hogy földi halandó ne közelíthesse meg a Club Aliga partszakaszát

Rövidre zárta a kormány azt a régóta húzódó vitát, hogy miként lehetne lezárni az egykori pártüdülőt, a Club Aliga területét a helyiek elől. A kabinetnek csak annyit kellett tennie, hogy egy múlt héten meghozott kormányrendelettel kiemelt jelentőségű beruházássá minősítsék a Club Aliga fejlesztését.

Az egész történet előzménye kiderül a civilszervezet háttéranyagából, eszerint 44 Balaton-parti településre 20 évvel ezelőtt társadalmi konszenzus alapján lépett hatályba a balatoni vízpart-rehabilitációs szabályozás követelményeiről szóló kormányrendelet, amely kijelölte a parti sétányokat, közutakat, közparkokat és a strandterületeket. Ennek alapján alkották meg az önkormányzatok a Helyi Építési Szabályzatokat (HÉSZ).

Balatonvilágos az első olyan parti település ahol a kormány a Club Aliga terület fejlesztését nemzetgazdasági szempontból kiemelt beruházássá minősítette. A kormányrendelet kimondja, hogy a rendelet mellékletében megjelölt “telkek és az azokból telekalakítással kialakításra kerülő telkek közterületként, illetve közútként nem alakíthatók ki”.

A kiemelő rendelettel érintett 25 telekből az úttörőtábor telkéről sikerült töröltetni – lakossági tiltakozásnak köszönhetően – a kiemelő státuszt – az egyesületi összefoglaló szerint.

Az AFE szerint a most napvilágot látott fejlesztési tervek jól mutatják, hogy a közút nyomvonalának megváltoztatásával lehetőség nyílik a Club Aliga területének teljes lezárására. Mint írják,

az egyesület célja, hogy a Club Aliga területén található Balaton-part hozzáférhetősége közterületeken biztosítva legyen a helyi ingatlantulajdonosok és velük együtt a magyar családok számára is.

A Club Aliga közterületi partszakasza védelmében álltak ki az ellenzéki képviselők

1948 után most ismét egy hatalom akarja lezárni a közterületeket, közparkokat - közölte Potocskáné Kőrösi Anita, a Jobbik alelnöke a Club Aliga bejáratánál tartott sajtótájékoztatón. Emlékeztetett, egy augusztus eleji kormányrendelet értelmében ugyanis az ingatlan eddigi közparkjának közterület jellegét már nem kell fenntartani.

Fennáll annak a veszélye, hogy hogy a mostani közúthálózat-rendszer egyszeriben magánútvonallá változzon, így a tulajdonos jóindulatán fog múlni, hogy beengedje az embereket, ezzel biztosítva a lejárást a Balatonhoz – fogalmazott a fórum után az Alfahírnek Potocskáné Kőrösi Anita, a térség jobbikos képviselőjelöltje. 

Emlékeztetett, egy 610 méteres parti sávról beszélünk, ahol partig lenyúló telkek vannak, 16 felparcellázott ingatlan, szóval most sem lehetne végigsétálni a parton. Ugyanakkor nem is arról van szó, hogy a magántulajdonba került ingatlanokat visszavegyék, egyszerűen azt akarják megakadályozni, hogy az évtizedes küzdelem után biztosított jogukat ne veszítsék el az itt élők. 

Az utolsó órában vagyunk, de még nem vagyunk az utolsó percben,

minden lehetőséget ki kell használni, most ez a legfontosabb, Alkotmánybírósághoz fordulunk a kormányrendelet miatt, és minden segítséget megadunk a helyieknek, hogy a Balaton szabad elérését semmivel se lehessen meggátolni – szögezte le a Potocskáné Kőrösi Anita.

Potocskáné Kőrösi Anita: a Balaton magánosításával csak a kiváltságosoknak lesz lehetősége itt üdülni, pihenni

Csak az épületegyüttes mögött, eldugva található meg a 468 millió forintos uniós támogatásról árulkodó tábla a balatonfüredi Villa Vitaenél - derült ki az N1 TV helyszíni riportjából. Az internetes televízió azt is kiszúrta, a NER-közeli kúria honlapján azt a HA-FLY lajstromszámú helikoptert is mutogatják, mely Rogán Antal propagandaminisztert is reptette.

Egyébként azt az ígéretet kapták a Club Aliga vagyonkezelője és tulajdonosa, a Pro-Mot Hungária Kft., valamint Mészáros Lőrinc és Tiborcz István korábbi közös cége, az Appeninn Holding képviselője részéről, hogy legkésőbb októberben bemutatják a terveket egy lakossági fórum keretében.

{block:block_content:83f6f420-ec81-488d-9ade-46fde05c55af}

S ha már a tervek. A kormányközeli pénzből működő Index épp tegnap mutatott be a projektről egy pr-cikket, amit aztán az állami tévé híradója is szemlézett. Ebben az anyagban is felmerül a Club Aliga előtti parti sétány hozzáférhetősége.

Budvári Róbert, a Pro-Mot Kft. ügyvezetője azt mondta, hogy a vagyonkezelésükben lévő állami területhez nem kívánnak hozzányúlni, nem lesz beépítve. A nyári szezonban a strandhasználatért belépőt kell fizetni, a helyi lakosoknak, nyaralótulajdonosoknak ingyenesen hozzáférhető marad a jelen kor igényei szerint felújított partszakasz. Szezonon kívül továbbra is bárki által ingyenesen hozzáférhetővé teszik a területet.

Egyébként Potocskáné Kőrösi Anita arra is figyelmeztetett, hogy hiába tesz ígéretet a szabad lejutásra a jelenlegi tulajdonos, ha később megveszi valaki ezt a céget, és nincsenek garantálva a helyiek jogai, akkor ott találhatunk egy sorompót a Balaton előtt, amin közember nem mehet át.