Trükkök százaival tartják szinten a lánglovagok létszámát

tűz, tűzoltóság
MTI/Lakatos Péter

Kritikával kell kezelni az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) adatait, mert a tűzoltóság létszámába olyanokat is beszámítanak, akik segítik ugyan a munkát, de maguk nem oltanak, nem mentenek – mondta a Népszavának Salamon Lajos, a Hivatásos Tűzoltók Független Szakszervezetének (HTFSZ) elnöke. A szakszervezeti vezető rámutatott:

Fokozatosan csökken a káresetekhez kivonuló hivatásos tűzoltók száma Magyarországon, egyes városokban lassan már egyharmaddal vannak kevesebben, mint a katasztrófavédelem mostani rendszerének 2012-es létrehozása előtt. Vagyis romlik a lakosság tűzvédelmi biztonsága.

Az OKF a napilapnak azt írta, jelenleg több mint 7500 tűzoltó lát el „készenléti feladatokat”, és ez a létszám érdemben nem változott 2012 óta, de nem titkolják, hogy

ebbe beleszámítják a „gépjárművezetőket, különleges szer kezelőket, tűzoltásvezetőket, vegyi/radiológiai/ biológiai felderítő szakembereket, a búvárokat, kutyavezetőket és hajósokat” is.

Azokra a kérdésekre viszont kitérő választ adtak, hogy pontosan miként alakult a beosztott tűzoltók száma, illetve hogy az új szervezeti struktúra bevezetése előtt is benne volt-e a kivonuló létszámban minden általuk most felsorolt szakterület képviselője.

A HTFSZ vezetője példaként említette Győr esetét, ahol a 29 fős minimális szolgálati létszám nem csökkent, csak ma már beleszámítják a mobil laboratórium személyzetét és műveleti szolgálatot ellátó, vagyis a nagyobb eseteknél az irányítást végző, tapasztalt kollégákat is, akik nem vonulnak a riasztást követő két percen belül. Például a mobil labor személyzete csak munkanapokon és hivatali munkaidőben tartózkodik a tűzoltóságon.

Salamon rámutatott,

egy ideje több a leszerelő tűzoltó, mint az újonc:

idén 73-an tettek esküt, ám 2008-ban még 700 tűzoltót avattak.

A lánglovagok szerint ennek oka az alacsony megbecsültség, van olyan tűzoltó, aki

5 éves szolgálati viszony után nettó 240 ezret keres, a kezdők viszont nettó 170 ezret vihetnek haza.

Legutóbb tavaly januárban volt 10 százalékos bérfejlesztés, az azonban nem épült be az alapbérbe. A tűzoltók nem azt várják vissza, amikor az adminisztráció is elmehetett nyugdíjba 40 évesen, de kevesen bírják a fizikai terhelést a most elvárt 60 éves korig. A szakszervezeti vezető szerint a fiatalabbak harmada öt éven belül leszerel, holott igazi tűzoltóvá egy ötéves folyamat alatt válik valaki.