A Monetáris Tanács három intézkedéssel folytatja a szigorítást

A Monetáris Tanács három intézkedéssel folytatja a szigorítást

A Monetáris Tanács három intézkedés együttesével folytatja a monetáris kondíciók szigorítását, a kamatemelés havi ütemezése változatlan marad, a 15 bázispont pedig irányadó lesz a következő hónapokban - mondta Virág Barnabás, a jegybank alelnöke online háttérbeszélgetésen a monetáris politika aktuális kérdéseiről.

Az emelés 15 bázispontos mértékén a következő, decemberi Inflációs jelentéskor módosíthatnak a tervek szerint.

Rámutatott, hogy az inflációt emelő tényezők tartósabban maradnak, ezért az inflációs kilátásokat övező kockázatok változatlanul felfelé mutatnak.

Közölte: három intézkedéssel folytatódik a szigorítási ciklus, az első az alapkamat és a kamatfolyosó 15 bázispontos emelése. A második értelmében az állampapír-vásárlások heti célmennyiségét szeptember 27-től 10 milliárd forinttal, 40 milliárd forintra csökkentik, a harmadik lépésként pedig a forintlikviditást nyújtó swapeszköz fokozatos kivezetésével szűkítik a forintlikviditást. Mindhárom intézkedésre szükség van a közlése szerint. A forintlikviditást nyújtó swapeszköz állománya jelenleg 1100 milliárd forint, ennek több mint a fele év végéig lejár.

Az állampapír-vásárlási programot legközelebb decemberben értékelik majd átfogóan. A tanács értékelése szerint az állampapírpiac stabil likviditási helyzete továbbra is kulcsfontosságú a monetáris transzmisszió szempontjából - hangsúlyozta, hozzátéve: folyamatosan értékelik az eddig meghozott intézkedések hatását.

Azt mondta, hogy az inflációs cél elérése kitolódott. A jelenlegi kilátások szerint a következő hónapokban 5 százalék felett lehet az infláció. A mutató majd 2022 őszén érheti el ismét a 3 százalékos célértéket.

Kitért arra, hogy a magyar gazdaság sikeresen újraindult, az élénk növekedés a harmadik negyedévben is folytatódik, amikor 7-8 százalékos növekedésre van esély. A negyedik negyedévben némi lassulás lehet a negyedik hullám megjelenése miatt. Idén a GDP bővülése 6,5-7 százalék között lehet, ez kedvezőbb a korábban vártnál. Az éves növekedés 2022-ben is dinamikus 5-6 százalék közötti lehet. Magyarország 2022 végére Európa öt leggyorsabb helyreállást felmutató országa közé tartozik majd a jelenlegi kilátások alapján.

Megismételte: a jegybank elkötelezett az árstabilitás fenntartása mellett. A kamatemelést addig folytatják, ameddig az inflációs kilátások fenntartható módon a jegybanki célon stabilizálódnak, és az inflációs kockázatok a monetáris politika időhorizontján újra kiegyensúlyozottá válnak.

(MTI)