Váratlanul érte az embereket, ahogy kártyavárként omlott össze a nyíregyházi stadion lelátója

Nyíregyháza, stadion
Youtube

Javában zajlik a nyíregyházi Városi Stadion bontása, szombat este azonban egy olyan szerkezet is összeomlott, amit eredetileg úgy tűnt, meg akartak tartani. Egyelőre nem világos, hogy szándékos bontás, vagy pedig baleset történt.

Először egy városi Facebook-csoportban jelezték egymásnak a helyiek, hogy valami megrengette az épületeket és komoly morajlást is hallani lehetett. Hamar kiderült, hogy a stadion bontása lepte meg az embereket, ugyanis a hangzavart és porfelhőt az acélszerkezetű lelátó összeomlása okozta.

A lelátó összecsuklásáról több videó is megjelent, ezek egyikén úgy tűnik, parkoló autók közvetlen közelében zajlott az eset. Tudomásunk szerint az eredeti tervek alapján ezt a nyugati lelátót akarták megtartani, legalábbis a közbeszerzési kiírás úgy fogalmaz, „a meglévő stadionból – lehetőség szerint – egyedül a nyugati lelátó egyes szerkezeti elemei maradnak meg, amely részben átalakításra is kerül, a stadion többi része elbontandó”. Ezt a részt 2002-ben építették a régi stadionhoz.

Mivel a szerkezet összeomlása váratlanul érte a helyi lakókat, ráadásul szemtanúk szerint rendőrök és tűzoltók is megjelentek a helyszínen, felmerült a kérdés, hogy baleset történt-e. Ugyancsak erre utal az a körülmény, hogy a lelátó egyik, csonkolt része állva maradt, míg az ellenkezőjét sugallja, hogy több amatőr videó is van az omlásról, tehát ezek alkotói előre készülhettek az eseményre.

Lapunk megkereste a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányságot, ahonnan azt a tájékoztatást kaptuk, hogy a bontási munkálatok lezárt területen zajlanak, ezért annak felügyelete nem tartozik a hatókörükbe. Ugyanakkor a hatóságot nem értesítették problémáról, tehát anyagi kár vagy személyi sérülés ezek szerint nem történt.

A nyíregyházi stadiont az Épkar Zrt., valamint a Nyír-Wetland Generál Zrt. építi, alvállalkozóként a Magyar Építők Zrt.-vel karöltve. A Nyír-Wetlandtól lapunknak azt mondták, nyilatkozatot csak a konzorcium vezetője, tehát az Épkar tehet. Megkerestük őket is, azonban cikkünk megjelenéséig nem kaptunk választ tőlük.

nyiregyhazaspartacus.hu

A másodosztályban szereplő Nyíregyháza Spartacus FC új stadionja az eredeti tervek szerint 10,3 milliárd forintból épült volna, de a közbeszerzést már 13,8 milliárddal nyerték meg, majd a keretet Orbán Viktor miniszterelnök egy kormányrendeletben 19,1 milliárd forintra emelte, ami jó eséllyel jelentheti azt, hogy a végösszeg az eredeti kiadások közel dupláját fogja jelenteni.