Erdélyből is szerveznek buszos utazást a Békemenetre, szerintük nincs kockázata

Erdélyből is szerveznek buszos utazást a Békemenetre, szerintük nincs kockázata

„Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és az Erdélyi Magyar Néppárt, csakúgy, mint eddig minden alkalommal, ezúttal is utazást szervez a budapesti Békemenetre. Az EMNT és a Néppárt szervezésében eddig minden alkalommal részt vehettek a nagyváradi, illetve erdélyi magyarok a magyarországi Békemeneteken. Ezúttal is várják az érdeklődőket és jelentkezőket az EMNT nagyváradi székhelyén …”

- szúrta ki a Népszava a nagyváradi Bihari Naplóban megjelent felhívást.

A Néppárt élére vasárnap újraválasztott Csomortányi István a Népszavának egyébként elmondta, Erdély több megyéjében szerveződnek ilyen utak, van ahol a Néppárt, van ahol „baráti társaságok” révén, de pontos számot nem tud mondani. „Nem gondoltuk, hogy ennek központi szervezési formát kellene adni, mert önkéntességi alapon működik a dolog és ki ahol él, megoldja” - hangsúlyozta az elnök.

Egyébként a cikkből az is kiderül, hogy az Erdélyből érkező békemenetelők esetében fontos szempont a koronavírus-járvány elleni védettség megléte. "Mert ezt a szép alkalmat nem szeretnénk azzal terhelni, hogy esetleg olyanok mennek oda, akik betegséget terjeszthetnek" - tette hozzá Csomortányi István.