Magasan a Pfizer a legnépszerűbb emlékeztető oltás

Magasan a Pfizer a legnépszerűbb emlékeztető oltás

Az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC) honlapján a 24.hu rábukkant a Magyarország által küldött statisztikára, amelyben heti bontásban meg lehet nézni, korcsoportonként kiket milyen vakcinával oltottak be harmadjára.

A központi tájékoztatási honlap adataival összhangban augusztus 2-től november 7-ig 1 366 907 főnek adták be az úgynevezett booster vakcinát. Közülük

csaknem 1,2 millióan Pfizert kaptak (87,53 százalék),

a második helyen „utcahosszal” lemaradva a Moderna áll (90 625 fő, 6,63 százalék). Az egydózisú Janssen vakcinát 51 306 fő kapta (3,75 százalék), majd következik a kínai Sinopharm oltóanyaga, amit 25 130 fő kért (1,84 százalék). Érdekesség, hogy

a kínai vakcinát emlékeztető oltásként felvevők kétharmada 60 évnél idősebb személy volt.

Az AstraZeneca oltóanyagát már csupán 2571 fő kérte (0,19 százalék), míg a kétkomponensű Szputnyik V vakcinában 803-an részesültek (0,06 százalék), igaz, utóbbiból már beszereztük a lekötött mennyiséget, és azt zömmel el is oltották az első két körben.

{block:block_content:83f6f420-ec81-488d-9ade-46fde05c55af}

Korcsoportos bontásban a 70-79 év közötti korosztály a legaktívabb emlékeztető oltás tekintetében, az érintettek 45,71 százaléka beadatta a harmadik dózist. Őket a 80 év felettiek követik 39,31, majd a 60-69 éves korosztály követi 29,27 százalékkal. Az 50-59 éves korcsoport 13,71, a 25-49 évesek 6,69, a 18-24 évesek 2,6, a 12-18 évesek 0,04 százaléka részesült emlékeztető oltásban, így a harmadik dózis eddig a lakosság 13,99 százaléka vette fel.