A belarusz vezetés fenyegetőzik

A belarusz vezetés fenyegetőzik

Abszurdnak nevezte csütörtökön az emberi jogok ismételt megsértésével és az Európai Unió felé irányuló migránsáradat megszervezésével vádolt Fehéroroszország az EU és partnerei által ellene elrendelt szankciókat.

„A döntés abszurditásának a mélysége kezd minden logikával szembeszállni” – vélte közleményében a fehérorosz külügyminisztérium. Minszk „súlyos, aszimmetrikus, de helyénvaló intézkedésekkel fog válaszolni” – figyelmeztetett.

Az Egyesült Államok, Nagy-Britannia, az Európai Unió és Kanada csütörtökön jelentettek be újabb gazdasági szankciókat Fehéroroszország ellen. Minszket azzal vádolják, hogy bevándorlóáradatot szervezett Lengyelországgal közös határára, hogy így álljon bosszút a korábban ellene hozott büntetőintézkedések miatt.

{block:block_content:83f6f420-ec81-488d-9ade-46fde05c55af}

A korábbi szankciókat azután fogadták el, hogy a minszki rendszer kemény kézzel sújtott le az erősen vitatott tisztaságú – 2020 augusztusában rendezett – elnökválasztás eredménye ellen tiltakozó ellenzékre. Aljakszandr Lukasenkát a választás hivatalos végeredménye szerint a szavazatok több mint 80 százalékával választották újra – immár hatodik – államfői mandátumára.

„Országunk démonizálása folytatódik” – olvasható a fehérorosz külügyminisztérium közleményében. A tárca szerint a nyugatiak célja Fehéroroszország „gazdasági megfojtása” és „szuverén államként való elpusztítása”.

„Nem első ízben történik, hogy Fehéroroszországnak hasonló kihívásokkal kell szembenéznie a Nyugat részéről” – emlékeztetett a minisztérium, amely szerint „mint korábban, a fehérorosz állam ismét megerősödik, és méltósággal lép át ezen az időszakon, jó életszínvonalat biztosítva a lakosságnak”.

(MTI)