Németország - Megalakult Olaf Scholz kormánya

Németország - Megalakult Olaf Scholz kormánya

Megalakult szerdán Berlinben Németország új kormánya, a Német Szociáldemokrata Párt (SPD), a Zöldek és a liberális Szabad Demokrata Párt (FDP) Olaf Scholz vezette koalíciója.

Olaf Scholzot szerdán kora délelőtt választotta meg kancellárnak a szövetségi parlament (Bundestag). A politikus ez után átvette megbízólevelét Frank-Walter Steinmeier szövetségi elnöktől, majd letette hivatali esküjét a parlamentben. Esküjének szövegéből kihagyta azt a  szabadon választható részt, hogy "Isten engem úgy segéljen".

Scholz után a kormány tagjai is átvették megbízólevelüket az államfőtől - akinek hivatalába Cem Özdemir mezőgazdasági miniszter kerékpáron érkezett -, majd miniszteri esküt tettek a parlamentben.

Olaf Scholz kormányában 16 miniszter dolgozik, nyolc nő és nyolc férfi.

  • Az SPD-nek 7,
  • a Zöldeknek 5,
  • az FDP-nek 4 minisztere van.

Az új német kancellár 63 éves, házas - felesége Britta Ernst, a brandenburgi tartományi kormány SPD-s oktatási minisztere -, jogász végzettségű, a kilencvenes évek végéig munkajogi ügyvéd volt Hamburgban. Hivatásos politikusként 1998 óta dolgozik, akkor választották meg először szövetségi parlamenti képviselőnek.

Pártja 2020 nyarán jelölte őt kancellárnak, miután korábbi ellenfelei belátták, hogy népszerű pénzügyminiszterként neki lehet a legnagyobb esélye győzelemre vezetni a szociáldemokratákat a 2021 szeptemberi Bundestag-választáson. A 2005 óta minden választáson egyre gyengébben teljesítő SPD egészen a kampány utolsó szakaszáig, a július-augusztusi időszakig, a második-harmadik helyen állt a felmérésekben, győzelmét pedig a legtöbb elemző elsősorban annak tulajdonítja, hogy Olaf Scholz a CDU/CSU jelöltjével, Armin Laschettel ellentétben nem követett el komoly hibákat a kampányban.

A három párt közös munkáját megalapozó koalíciós szerződésben nem szerepelnek például olyan klasszikus szociáldemokrata törekvések, mint a leginkább jómódú rétegek adóterheinek emelése. A megállapodás fő szervező elve a három partnert a legszorosabban összekötő közös érték, a haladás. Ez a gyakorlatban mindenekelőtt az ország modernizálását - például a digitális infrastruktúra fejlesztését - szolgáló állami beruházások növelését jelenti. Ugyanakkor a koalíciós pártok elkötelezettek az úgynevezett alkotmányos adósságfék szabálya mellett, amely előírja, hogy a konjunkturális hatásoktól megtisztított költségvetési hiány nem haladhatja meg a hazai össztermék (GDP) 0,35 százalékát.

{block:block_content:83f6f420-ec81-488d-9ade-46fde05c55af}

A szerződés alapján Németország az eredetileg ütemezett 2038 helyett 2030-ra felhagy a kőszén alapú áramtermeléssel, és ugyancsak 2030-ra a jelenlegi 45 százalékról 80 százalékra emelik a megújuló forrásokból termelt áram arányát. A kormány legelső intézkedései között 9,60 euróról 12 euróra emelik az óránkénti bruttó minimálbért. A kiemelt témák közé tartozik a nagyvárosi régiókban jellemző lakásínség enyhítése, a tervek szerint a szabályozási eszközökkel és támogatásokkal az utóbbi éveket jellemző 250-290 ezres szintről 400 ezerre emelik az évente épített lakások számát. A többi között arról is megállapodtak, hogy bevezetik a kannabisz legális és ellenőrzött értékesítését.

Az utóbbi évek egyik leginkább vitatott ügyével, a menekültügyi rendszer alakításával kapcsolatban a szerződés folyamatosságot jelez. A középpontban továbbra is az illegális migráció visszaszorítása és a folyamatok rendezett, ellenőrzött keretbe szervezése áll. Így a többi között rögzítették, hogy el kell indítani egy "hazatelepítési offenzívát", amelynek célja a bűnöző és más veszélyes elutasított menedékkérők kitoloncolása.

(MTI nyomán)