A Fidesz ma megmutatta, valójában semmit nem jelent nekik az Országház tekintélye

A Fidesz ma megmutatta, valójában semmit nem jelent nekik az Országház tekintélye

Az ellenzék 2021 utolsó parlamenti ülésnapján az Orbán-kormányok hibáival foglalkozott volna az ellenzék, azonban Tállai András végül nem kicsit csorbítva az Országház tekintélyén, durván beleszállt Jakab Péterbe. Nyilván büntetlenül megtehette.

"Orbán Viktor számtalan gyermekét" támogatja a kormány

Tordai Bence (Párbeszéd) „a zaklatást” hozta fel a Fidesz elmúlt 11 éves politikája kapcsán. A politikus figyelmeztetett, hazánkban lakásszegénység van, miközben a magyar háztartások 80 százaléka energetikai szempontból korszerűtlen. A Párbeszéd politikusa szerint a kormánynak a középosztályt sem sikerült megfelelően segítenie. Példaként felhozta, hogy amíg 2002-2009 között évente 32-44 ezer új lakás épült, addig a 2010-es években négy év is volt, amikor 10 ezer alatt volt ez a szám, illetve az Orbán-kormány legjobb éve is elmaradt a baloldali kormányok legrosszabb évétől. „Megbuktak a lakásépítések támogatásában” - jelentette ki.

Tordai Bence arra is felhívta a figyelmet, hogy 2019-ben a fiatalok 62 százaléka a szüleivel él, nem tudják megengedni az önálló életkezdést, és szerinte emiatt nem is születik elég gyermek – jelentette ki, hozzátéve: „Orbán Viktor számtalan gyermekét” viszont támogatják, de „Orbán papa” is - ki tudja kinek - egy hatalmas majorságot épít, mert azt hiszik ez itt a magyar Versailles. Tordai Bence szerint az egyik oldalon az elképesztő nyomor, a másik oldalon pedig az elképesztő luxus tapasztalható. Majd megígérte, a Márki-Zay Péter vezette kormány véget vet a lakhatási válságnak.

A kormány nevében válaszoló propaganda-államtitkár egészen más képet próbált lefesteni, Dömötör Csaba évek óta futó otthontámogatási rendszerről, zöld és falusi CSOK-ról beszélt, és arról, hogy 1,250 millió fővel csökkent a szegénységnek kitett emberek száma Magyarországon az Eurostat szerint.

"Rekord infláció, rekord halálozás, rekord korrupció"

Varga Zoltán, a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselője napirend előtti felszólalásában a Fidesz 11 évét, “Orbán őrült teljhatalmát” értékelte. Szerinte a kormánypárti képviselők gúnyt űznek ebből az országból és a magyarokból, nem kormányzással foglalkoznak, hanem a haza kifosztásával.

Az ellenzéki politikus szerint sokatmondó, hogyan bánnak az idősekkel. Felidézte, félmillió olyan ember van ma Magyarországon, akinek a nyugdíja a 100 ezer forintot sem éri el. Kiemelte, ma itthon egy havi nyugdíjból fele annyi élelmiszert lehet venni a boltokban, mint Ausztriában, de lassan már Romániában is jobb nyugdíjasnak lenni. Varga hangsúlyozta, leszámoltak a rokkant nyugdíjakkal, az elszállt infláció miatt pedig elértéktelenedtek a nyugdíjak.

“Háromszor annyi nyugdíjas él ma relatív szegénységben, mint 2010-ben” - mondta. A nyugdíjak svájci indexálását megszüntetésével 1 millió 200 ezer forintot vettek el minden nyugdíjastól - hívta fel a figyelmet, hozzátéve, hogy az Orbán-kormány leértékelte a végig dolgozott életeket és csak a választások előtt “dobnak egy kis baksist” a nyugdíjasoknak.

Varga Zoltán az ukrán nyugdíjasokról is szólt, akik nem ritkán 300 ezer forintot kapnak, miközben soha egy percet sem dolgoztak Magyarországon.

Úgy véli, az ukránok luxusnyugdíja csak pár fideszes mandátumhoz kell.

“Rekord infláció, rekord halálozás, rekord korrupció” - ezzel a hármassal foglalta össze a kormány bizonyítványát.

Zsigó Róbert államtitkár válaszában azt mondta, nem most kevés a 13. havi nyugdíj, hanem akkor volt az, amikor 2009-ben elvették. Szerinte nem igaz, hogy a nyugdíjkorhatárt emelték, a Gyurcsány Ferenc vezette kormány pedig mindent elvett a nyugdíjasoktól, miközben a gáz,- és áram árát megemelte.

A fideszes politikus ezután a már jól ismert Márki-Zay Péter “rezsicsökkentés-ellenes” narratíváját mesélte el. Zsigó végül közölte, az infláció miatt 3 helyett 5 százalékkal fogja emelni a kormány a nyugdíjakat jövőre.

A német autóiparnál nincs fontosabb

Az LMP-s Ungár Péter arról beszélt, hogy a magyar környezetpolitikát jóll jellemzi, amit 2018-ban Szijjártó Péter mondott, miszerint a kormánynak mindig fontosabbak lesznek a német autóipar érdekei, mint az EU- s klímacélok. A kormány minden valódi törekvést, ami a szennyező nagy vállalatokat érintette volna, megvétózott – tette hozzá.

Elmondta, hogy hazánkban nem működik a szennyező fizet elve. Példaként felhozta, hogy a magyar adófizetők pénzéből támogatják stratégiai megállapodásokon keresztül a Coca Colát. Ungár Péter arra is felhívta a figyelmet, hogy egy valódi jobboldali kormány nem hagyta volna, hogy a magyar természeti kincseket szétverjék – példaként a Balatont, a Velencei-tót és a Fertő tavat hozta fel.

Ungár Péter szerint sok mindent elmond, hogy nincs önálló környezetvédelmi minisztérium. Az LMP-s honatya szerint Orbán Viktor bár bejelentette a klímavédelmi akciótervet, de az érdemi intézkedések elmaradtak, nem valósultak meg az erdősítési célok nem és a folyóink megtisztítása sem.

Schanda Tamás államtitkár szerint ugyanakkor Maygarország 2050-re klímasemleges lesz, majd arról beszélt, hogy Karácsony Gergely mit csinált, vagy mit nem csinált Budapesten. Érdekes motívum, hogy bár az államtitkár kitért a nukleáris energia fontosságára, Ungár Péter szóba sem hozta a paksi kapacitásbővítést.

A járvány vámszedői

Az MSZP-s Bangóné Borbély Ildikó, a Népjóléti Bizottság tagja az egészségügy válságáról beszélt, megvonva a járványhelyzet mérlegét. A friss adatok alapján már több mint 37 ezer honfitársunkat veszítettük el. Felidézte, a koronavírus-járvány közepén a kormány megrendelt egy tanulmányt arról, hogyan akarják átalakítani az egészségügyet, ugyanakkor ezt a dokumentumot titkosították, és továbbra sem beszélnek arról, hogyan akarják javítani az egészségügy helyzetét.

Bangóné kiemelte, míg 2020 augusztusában 460, ma már 578 tartósan betöltetlen háziorvosi körzet van.

A szocialista politikus arról is beszélt, hogy a végeláthatatlanul hosszú várólisták miatt egyre többen kényszerülnek a magánegészségügyi ellátást igénybevételére. Elmondta, 50 ezer ember vár műtétre itthon.

”Önök a járvány vámszedői voltak” - hangsúlyozta, kifejtve, hogy a Fidesz a pandémia kezdetétől azon volt, hogy lopjon és a kormányhoz közel állók nyerészkedni tudjanak a járványkezelésen.

Az ellenzéki képviselő az ingyenes tesztelés és a kontaktuskutatás hiányáról, illetve a nemrégiben 5 milliárd forintért megsemmisített PCR-tesztekről is beszélt. “Ez lenne a felelős készletgazdálkodás?” - tette fel a kérdést.

Bangóné végül elmondta, az oltási akcióhét bizonyította, hogy az ellenzéknek igaza volt abban, hogy a vakcina felvétele előtti regisztráció szükségtelen.

Rétvári Bence miniszterhelyettes válaszát azzal kezdte, hogy jövőre 2284 milliárd raknak bele jövőre az egészségügybe. Közölte, miközben a Gyurcsány-érában bezárták a kórházakat, bevezették a vizitdíjat, a Fidesz-kormány kórházakat hozott létre.

Az EMMI minisztere arról is beszélt, hogy fejlesztik az orvosok és ápolók bérét. A baloldal kormányzását kórházbezárások és folyamatos privatizáció jellemezte - mondta.

Tállai András ráült arra a bohócsipkára, amit Jakab Péternek próbált odaadni

Kínos perceket okozott Tállai András a Parlamentnek azzal, hogy bevállalta, ma ő fogja – úgymond – kiosztani Jakab Pétert. A Jobbik elnöke ugyanis napirend előtt szólalt fel, amely során arról beszélt, hogy a „magyar gazdaság az összeomlás szélén áll”. Felidézte, hogy árakban gyakorlatilag utolértük Ausztriát, de már Szlovákiában és Romániában is jobban megéri dolgozni, vásárolni.

„Mit tettek ezzel az országgal?” - tette fel a kérdést, hozzátéve: oly mértékben emelkednek az árak, hogy az szja-visszautalás és a 13. havi nyugdíj sem érzékelhető.

Amit jövőre adnak, most veszik el tőlünk – utalt Jakab Péter a 480 forintos benzinárra, és hogy az alapvető élelmiszerek áfáját nem csökkenti az állam, miközben Írországban a kenyér, a vaj, a cukor után 0 százalék az áfa. „Ez az igazi uzsora” - hozzáfűzve: egy kiló krumpli után is ki kell fizetni a 27 százalékos áfát a kisnyugdíjasnak is, ha nem akar éhen halni.

Felidézte azt is, hogy 140 ezer forintos fizetésből, amit egy kezdő rendőr visz haza, nem lehet megélni, és januártól még az autópályadíjakat is emelni fogják, mert követni kell az inflációt. Jakab Péter szerint hiába állítja a propaganda, hogy ez az EU legerősebb gazdasága, „a magyar gazdaság az összeomlás szélén áll”. S szerinte egyszerűbb lesz leváltani a kormányt, mint követelni tőlük intézkedéseket.

Tállai András államtitkár válaszolt, de az egész felszólalása Jakab Péter személyéről szólt. A nem túl acélos kommunikátor pechére Jakab Péter pont mögötte ül a parlamentben, így a következő 5 perc azzal telt, hogy Tállai papírból olvasta a korábban megcáfolt álhíreket, a Jobbik elnöke pedig mögötte hangosan kommentálta az egészet. Amikor már Jakab Péter magánéletével foglalkozott, az egész Jobbik tiltakozott a levezető elnöknél, de Jakab István nem utasította rendre fideszes párttársát – most nem volt fontos a Tisztelt Ház tekintélye. Végül Tállai egy bohócsipkát vett elő, és megpróbálta odaadni a Jakabnak, a jobbikos azonban azt visszahajította, így az államtitkár ráült.

Tegyük hozzá, ez egy előre be nem jelentett szemléltetés volt, amiért Kövér László milliós büntetéseket szokott kiszabni az ellenzéki politikusok számára.