Amerika szerint az oroszok bármikor háborút indíthatnak Ukrajna ellen

Amerika szerint az oroszok bármikor háborút indíthatnak Ukrajna ellen

Rendkívül veszélyeket rejt magában az ukrán válság, Oroszország ugyanis bármelyik pillanatban támadást indíthat Ukrajna ellen - jelentette ki kedden a Fehér Ház szóvivője.

A Magyar Távirati Iroda tudósítása szerint Jen Psaki ismételten Vlagyimir Putyin orosz elnököt hibáztatta a helyzet elmérgesedése miatt. "Putyin elnök idézte elő ezt a válságot azzal, hogy százezer orosz katonát vont össze Ukrajna határai mentén" - hangoztatta a szóvivő.

"Egyértelműen fogalmazva: a helyzet rendkívül veszélyes. Olyan szakaszhoz érkeztünk, amelyben Oroszország bármikor megindíthatja támadását Ukrajna ellen"

- húzta alá Psaki.

A szóvivő egyben közölte azt is, hogy Antony Blinken amerikai külügyminiszter pénteken Genfben tárgyal orosz hivatali partnerével, Szergej Lavrovval és világossá teszi számára, hogy "van diplomáciai kiút". Súlyos gazdasági következményekkel járhat Oroszországra nézve, amennyiben Putyin a katonai konfrontációt választja - szögezte le Psaki.

Az Egyesült Államok, a NATO és az ukrán vezetés a napokban azzal vádolta meg Oroszországot, hogy Ukrajna elleni esetleges invázió céljából vonultatott fel közel százezer katonát a közös határ mentén. Moszkva cáfolja ezt, hangsúlyozva, hogy saját területén lévő csapaterősítésről van szó, és a NATO keleti bővítésének leállításával kapcsolatos biztonsági garanciákat követel.

{block:block_content:83f6f420-ec81-488d-9ade-46fde05c55af}