Már a temetési koszorúkon is fideszes politikus neve virít Kisvárdán

Seszták Miklós koszorú
Facebook

Egészen morbid módon folyt bele a választási kampányba a Fidesz Kisvárdán. Az egyik helyi temetői virágárus, Seszták Miklós fideszes országgyűlési képviselő koszorújával népszerűsíti a kormánypártot és nem utolsó sorban a saját virágboltját.

Arról nem lehet tudni, hogy a volt fejlesztési miniszter kérésére, kampánycélból helyezték-e ki a Seszták Miklós által megrendelt koszorút vagy a virágárus hölgy így akarja támogatni a Fidesz kampányát, esetleg valóban ezzel a kétségtelenül a fekete humort idéző akcióval akarja valahogyan növelni a forgalmát. 

Az viszont biztosnak tűnik, hogy a kormánypropaganda hatása elérte még a temetkezést, mint üzletet is. Ez alapján egy magára valamit is adó fideszes Orbán-hívő lehet, hogy tényleg azoktól vesz vagy rendel temetési koszorút, akikről úgy véli, a Fideszt támogatja. Sokan talán már látják is maguk előtt a képet, amint a kampány kellős közepén sorok állnak a temetők környékén lévő virágboltok előtt és koszorúk sokaságán díszeleg Seszták neve.

Akik pedig odaállnak boldogan állapítják meg, hogy a Fidesz még az elhunyt szeretteikre is gondol.

Hosszú lesz nagyon az április 3-ig tartó időszak és igazából még el sem kezdődött a kampány.