Friedrich Merzet választották a CDU pártelnökévé

Németország, CDU, Friedrich Merz
A német Kereszténydemokrata Unió (CDU) elnökének a párt belső szavazásán megválasztott Friedrich Merz felszólal a CDU online pártkongresszusán Berlinben 2022. január 22-én.
MTI/EPA/Action Press/Pool/Jörg Carstensen

Friedrich Merz gazdaságpolitikust választotta elnökévé a német ellenzéki Kereszténydemokrata Unió (CDU) a szombaton megrendezett szövetségi kongresszusán.

Az MTI beszámolója szerint az online megtartott kongresszuson a 983 küldöttből 915-en (94,62 %) támogatták Merz megválasztását, 16-an pedig tartózkodtak. A döntést még formálisan is meg kell erősíteni egy levélszavazáson, melynek eredményét január 31-én fogják közzétenni.

Angela Merkel 2018-ban még kancellárként jelentette be, hogy 18 év után visszavonul a pártelnöki tisztségből. A frissen megválasztott Friedrich Merz három éven belül a CDU harmadik elnöke. A 66 éves politikus nem először pályázott a tisztségre: 2018 decemberében Annegret Kramp-Karrenbauerrel, 2021-ben pedig Armin Laschettel szemben is alulmaradt.

Miután a CDU tavaly ősszel elveszítette a német választásokat, a párt teljes vezetőségét újraválasztják. A párt főtitkárának Mario Czaja szövetségi képviselőt, korábbi berlini szociális szenátort választották meg.

Szociáldemokrata győzelem Németországban, történelmi mélyponton a CDU/CSU

A szavazatok összeszámlálása után kialakult a végeredmény a vasárnapi németországi szövetségi parlamenti választásokon: eszerint a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) nyerte meg a választást Olaf Scholz jelenlegi alkancellár és pénzügyminiszter vezetésével. Az SPD a szavazatok 25,7 %-át szerezte meg, amellyel 2002 után tudta újra maga mögé utasítani a CDU/CSU pártszövetséget, amely 24,1 %-ot szerzett.