Így állítaná talpra az egészségügyet az ellenzék

Így állítaná talpra az egészségügyet az ellenzék

Az Egységben Magyarországért szerint az egészségügyi szolgálati jogviszony hátráltató tényezőnek számít, ezért annak megszüntetését ígérte Komáromi Zoltán arra az esetre, ha kormányra kerülnek.

A DK szakpolitikusa az Egységben Magyarországért hétfői sajtótájékoztatóján arról beszélt, szeretnék lelassítani, megállítani, és ha lehetséges, megfordítani az egészségügyben dolgozók létszámának mostani, csökkenő trendjét.

„Fiatalokat szeretnénk egészségügyi pályára állítani, és nagyon sok idős nyugdíjast szeretnénk úgy visszacsalni az egészségügybe, hogy közben a nyugdíjukról ne kelljen lemondaniuk”

- közölte Komáromi.

Kilátásba helyezte, hogy az egészségügyi közkiadások GDP-belüli arányát, amely jelenleg az Európai Unió legvégén kullog, az európai átlagra fogják felhozni.

Kiemelte, hogy bővíteni kell a szakdolgozók számát, és ennek jegyében a védőnői béremelést is újra kell gondolni.


Havasi Gábor, a Momentum egészségpolitikusa, a Főváros egészségügyi tanácsnoka a tájékoztatón emlékeztetett arra, hogy egyetlen év alatt 17 ezer egészségügyi dolgozót üldöztek el a pályáról.

„A koronavírus-járvány ötödik hullámánál tartunk, közel 42 ezer honfitársunk vesztette életét. A világon Magyarországon a negyedik legrosszabb a lakosságarányos halálozás, s eközben a Fidesz-kormány az egészségügyet továbbra is a saját hitbizományaként kezeli”

- állapította meg, és hozzátette: szakorvosi ellátásra hónapokat, egyes műtétekre akár éveket is várni kell, az orvosok, asszisztensek, ápolók pedig kimerültek és túlterheltek.

A Fidesz-kormány Havasi szerint továbbra is csak azzal foglalkozik, hogy a médiát távol tartsa a kórházaktól. Szigorúan tiltja az egészségügyi dolgozóknak, hogy a valóságról nyilatkozzanak, titkosítja az operatív törzs üléseiről készült jegyzőkönyveket, nehogy kiderüljön, hogy nem szakmai szempontok alapján, hanem

„a Fidesz pártpolitikai érdekei alapján hoznak döntéseket”.

Szelényi Zoltán, az MSZP egészségpolitikai szakértője szerint újra önálló egészségügyi minisztériumot kell létrehozni, megfelelő hatás- és jogkörrel újjá kell szervezni az egészségpolitikai döntéshozatal egyeztető és koordinációs fórumait, továbbá az érdekegyeztetés rendszerét. A szocialista politikus arról is szólt, hogy erős jogosítványokkal és megfelelő pénzügyi forrásokkal ismét fel kell állítani az egységes, területi szervekkel és szakmai intézetekkel rendelkező Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálatot.