Jakab Péter: „Önmagában nem elég az ellenzéki összefogás, az emberek összefogására is szükség van!”

Jakab Péter: „Önmagában nem elég az ellenzéki összefogás, az emberek összefogására is szükség van!”

Én bevallom négy éve a Fideszre szavaztam, de most a Jánosra szavazok az biztos

- mondta lapunknak a Tolna megyei Tamásiban élő Tihanyi Annamária, a kisváros főterén, ahol Bencze János, Tolna megye 3-as számú választókerületének közös ellenzéki jelöltje tartott utcafórumot.

Elsőként adtam le az ajánlóíveket. Még a Fidesz jelöltjét is megelőztem

- kezdte kampánybeszédét Bencze János.

Az Egységben Magyarországért jobbikos jelöltje felidézte, hogy a Fidesz már 2010-ben azt ígérte, hogy segítik a kisvállalkozásokat, munkahelyteremtő beruházásokat hoznak Tolna megyébe, de mint fogalmazott, Paks 2 gigaberuházáson kívül nem sok minden valósult meg az elmúlt 12 évben.

A kisvállalkozások támogatása helyett csak egy óriási szeméthegyet hoztak ide Tamásiba. De említhetném az egészségügyi ellátást is. Azt ígérték, hogy modern kórház és rendelő lesz, ehelyett az orvosok és szakápolók tűntek el az alacsony bérezés miatt. Ezeken kell tehát változtatni, hogy sikeres országunk és városunk legyen

- tette hozzá Bencze János.

Nem ismerem az ellenzéki jelöltet, de mindenképpen rászavazok majd, mert a Fidesz itt egyetlen ígéretét sem tartotta be

- közölte az Alfahír kérdésre Tamás.

12 éve megy az ígérgetés, hogy a Paks 2 beruházás majd fellendülést hoz a megyében, de a fideszes strómanokon kívül eddig nem láttunk senkit meggazdagodni

- mondta az Alfahírnek Bencze János.

A jobbikos közös jelölt szerint a korrupció érdekli az embereket, érzik, hogy nem jó ez így, de a saját fizetésükhöz, vagy nyugdíjhoz képest, nem tudják felfogni a különféle zsebekbe kerülő milliárdokat.

Tehát, ha valakinek 80 ezer forint a nyugdíja, azzal már nem nagyon tudnak mit kezdeni, amikor például, azt mondják neki, hogy 1 milliárd forintot tett valaki zsebre. További gond a kampány során, hogy a választókerület polgármestereit a kormánypárt fenyegeti. Amikor beszélgettem velük elmondták, bántónak találták a politikai elvárásokat, mint például, hogy a független polgármester gyűjtsön a fideszes jelöltnek aláírásokat

- hívta fel a figyelmet Bencze János, az egységes ellenzék közös jelöltje.

Jakab Péter azzal kezdte, hogy az előválasztáson győztes jelöltet mindenképpen támogatni kell.

Mert ott, ahol megbomlik az egység, ott azonnal benyomul a Fidesz. Ezt csinálják már 12 éve. Oszd meg és uralkodj! Négy évig csak örültek, hogy az ellenzék egymással veszekszik, hiszen ebben az országban mindig gyűlölni kell valakit, mindig meg kell állítani valakit

- mondta beszédében a Jobbik elnöke.

Jakab Péter szerint nagyon fontos, hogy a parlamenti ellenzék összfogott, de önmagában ez nem elég.

Az emberek összefogására van szükség! A ti összefogásotokra van szükség, hogy igenis kiállunk a honfitársunkért! Emeljük meg a rendőrök bérét, mert a biztonságunkat bízzuk rájuk, emeljük meg az ápolók fizetését, mert az életünket bízzuk rájuk! Ez a valódi nemzeti politika

- hangsúlyozta Jakab Péter.

A Jobbik elnöke kitért az elszámoltatásra is, amikor felidézte, hogy például Szlovákiában még a legfőbb ügyészt is elítélték, amikor kiderült, hogy a vádhatóság vezetője is korrupciós botrányba keveredett.

14 év börtönre ítélték. Felkészül Polt Péter! Kormányra kerülve fel fogjuk állítani a korrupcióellenes hatóságot, és tagja leszünk az Európai Ügyészségnek is. Ha pedig elzárjuk a korrupciós csatornákat, akkor már nem lesz üres az államkassza! Talpra tudjuk majd állítani a gazdaságot, az egészségügyet, lesz miből fizetni a magasabb béreket, a minimálnyugdíjat, lesz miből csökkenteni az szja-t, a bérlakások építését, és még egy sor szociális és jóléti kiadást

- tette hozzá Jakab Péter.

A Jobbik elnöke emlékeztetett, hogy az Orbán kormány hazai és brüsszeli politikájának eredményeként az Európai Uniós kötelezettségi eljárást indított és visszatart 6 ezer milliárd forint uniós forrást. Jakab Péter végül arra kérte a megjelenteket, hogy április 3-án szavazatukkal segítsenek a Fidesz-kormány leváltásában. 

{block:block_content:83f6f420-ec81-488d-9ade-46fde05c55af}