Forma-1: Hamilton kiesett a Q1-ben, hatalmasat bukott Mick Schumacher, Pérez elhappolta a pole-t a Ferrarik elől

Forma-1, Mick Schumacher
F1 / Twitter

Az izgalmak legszélesebb skáláját hozta a Forma-1-es szaúdi nagydíj időmérője. Váratlan kiesések és meglepő körök mellett bizony Mick Schumacher épségéért is aggódhattunk.

Az időmérő első etapjában Nicholas Latifi kisebb balesete mellett az volt a nagy meglepetés, hogy a hétszeres világbajnok, Lewis Hamilton csak a 16. lett, így még a kvalifikáció második körében sem jutott be. Mellettük Alexander Albon, Nico Hülkenberg és Juki Cunoda esett ki.

A Q2 legemlékezetesebb eseménye Mick Schumacher nagyon súlyos balesete volt.

A német pilóta óránként 272 kilométeres sebességnél oldallal ütközött a falnak, a pilótaüléshez felcsapódott a jobb első kerék is, így valószínűleg a néhány éve bevezetett glória mentette meg a nagyon súlyos, akár halálos sérüléstől.

Schumacher állapotáról nagyon sokáig nem is lehetett semmit sem tudni, csak olyan hírek érkeztek, hogy „már nincs a kocsiban”, majd később, hogy „a körülményekhez képest jól van”. Végül az FIA és Schumacher csapata, a Haas is azt közölte, az orvosi központban megvizsgálták, majd megfigyelésre a dzseddah-i kórházba szállították.

A Q2-ből Lando Norris, Daniel Ricciardo, Kuan-jü Csou, Mick Schumacher és Lance Stroll esett ki.

A kvalifikáció harmadik részében nagyon sokáig úgy tűnt, a két Ferrari-pilóta Charles Leclerc és Carlos Sainz megszerzi a rajtrács első sorát. De jött a Red Bulltól Sergio Pérez, és valami hatalmas hajrával, 25 ezredmásodperces (!) előnnyel elhappolta az első helyet a két piros autó elől. A világbajnoki címvédő Max Verstappen a negyedik pozíciót szerezte meg.

Ötödik helyen Esteban Ocon végzett, míg a hatodik az elején kiesett Hamilton csapattársa, George Russel lett. A hetedik Fernando Alonso, a nyolcadik Valtteri Bottas, a kilencedik Pierre Gasly, a tizedik pedig Schumacher csapattársa, Kevin Magnussen lett.

Péreznek ez élete első pole pozíciója.

A szaúdi nagydíjat vasárnap magyar idő szerint este 7 órakor indítják.