Válság - 254 ezer forintos fizetésemelést kapott Kövér László

Válság - 254 ezer forintos fizetésemelést kapott Kövér László

A hét frakcióvezetőnek, a hat parlamenti alelnöknek és a háznagynak, Mátrai Mártának a 212 ezer forintos emeléssel 2,6 millió forint fölé nő a bére. Kövér László házelnök pedig 254 ezer forintos fizetésemelést kap, ezzel bruttó 3,6 millió forint már a havi illetménye.

Márciustól több mint 100 ezer forinttal nő minden országgyűlési képviselő fizetése a törvénybe beépített, az átlagkeresetek alakulását követő automatizmus miatt. Kövér László házelnök bruttó 254 ezer forinttal kap többet, az Állami Számvevőszék elnökének pedig havi 424 ezer forint a növekménye - írja a 24.hu.

Az alapilletmény 8,7 százalékkal, azaz 106 ezer forinttal emelkedik, de a különféle szorzóknak köszönhetően a politikusok túlnyomó része ennél jóval nagyobb béremelésnek örülhet.

A képviselői alapilletményt az előző évi átlagkereset háromszorosában állapítja meg a jogszabály, így ez márciustól 1 millió 316 ezer forintra nő.

A 24 szerint a hét frakcióvezetőnek, a hat parlamenti alelnöknek és a háznagynak, Mátrai Mártának a 212 ezer forintos emeléssel 2,6 millió forint fölé nő a bére. Kövér László házelnök pedig 254 ezer forintos fizetésemelést kap, ezzel bruttó 3,6 millió forint már a havi illetménye.

A most záruló parlamenti ciklusban szépen gyarapodtak a képviselői fizetések, mivel 2018 nyarán még csak 750 ezer forint volt a havi tiszteletdíj.

{block:block_content:83f6f420-ec81-488d-9ade-46fde05c55af}