Budapesten már 60-70 millióba is kerülhet egy panellakás, vidéken még van lehetőség az otthonteremtésre

Budapesten már 60-70 millióba is kerülhet egy panellakás, vidéken még van lehetőség az otthonteremtésre

Továbbra is kilátástalan helyzetben érezhetik magukat azok az ingatlanvásárlás előtt álló fiatalok, akik szeretnének a fővárosban élni és családot alapítani. Budapesten már a hagyományosan a piac alját jelentő panellakások árai is az egekbe szöktek, az előkelőbb kerületekben megközelítik, sőt a II. kerületben meg is haladhatják a négyzetméterenkénti egymillió forintot.

Az Alfahír megkeresésére Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője rámutatott: legolcsóbban a XXIII. kerületben lehet budapesti panellakáshoz jutni, ahol az idei év első félévben eladott lakások átlagos négyzetméterára 567 ezer forintot tett ki.

Idén a legdrágább környék a II. kerület lett, ahol az átlagos panel négyzetméterárak panelprogramos felújítást követően meghaladták az egymillió forintot (1.039.600 forint/m2). Panelprogramot nem számolva viszont a XI. kerület lett a legdrágább kerület, 867 ezres árakkal.

Balogh László lapunknak úgy nyilatkozott, jelenleg négyzetméterenként átlagosan 710 ezer forintot kérnek a tulajdonosok Budapesten egy-egy panellakásért, ami 22 százalékos drágulást jelent az elmúlt egy évben.

Az árszabást viszont számos tényező befolyásolhatja, többek között a lakóközösség, a lakókörnyezet, valamint az épület és az ingatlanok belső állapota is. A szakértő szerint bár a panellakások élettartamával kapcsolatban gyakran felmerülnek aggályok, ez egyelőre nem jelent problémát, a lakások nagy előnye pedig az, hogy konstrukciójukat tekintve hasonlóak az újépítésű ingatlanokhoz.

Drága városban mit sem ér a jobb kereset

Persze az is fontos kérdés – főleg, hogy milyen gyakran esik szó a közéletben az országon belül tapasztalható bérkülönbségekről -, hogy hol lehet legolcsóbban panellakásokhoz jutni.

Az ingatlan.com szakértője szerint a nagyvárosok közül a legolcsóbb Salgótarján, ahol átlagosan 231 ezer forintot kell fizetni egy négyzetméternyi panellakásért. Érdekes, hogy ez szinte harmadakkora összeg, mint amit a legdrágább megyei jogú városban, Érden kérnek az eladók.

 

Ha végzünk egy kis összehasonlítást, az ingatlanárak közötti különbség azt mutatja, hogy egy 51 négyzetméteres, 1+2 félszobás panellakás Salgótarjánban akár 12 millió forintos keretből megvásárolható, míg ugyanez a főváros XIII. kerületében már 40 millió forintba kerülne, de még a legolcsóbb kerületben, Soroksáron is 30 milliót kérnének érte.

Ebből is jól látható, hogy a fővárosi, jellemzően magasabb fizetésekből eredő előnyt egy évtizedeken át törlesztett banki hitel fel is emésztheti, hiszen gyakorlatilag ugyanazokért a lakásokért tízmilliókkal többet kell kifizetniük a budapesti családoknak.

Nem a minőség, hanem a hely számít

A rezsiköltségek csökkentése érdekében az is fontos kérdés, hogy mekkora különbség észlelhető a panelprogramos, és panelprogram nélküli ingatlanok árai között. A szakember szerint nagyon nehéz ilyen minőségi különbséget beárazni a korábban említett, egyéb tényezők miatt, de alapvetően a fővárosi panelprogramos lakások kb. 3 százalékos árprémiummal rendelkeznek a nem panelprogramos lakásokhoz képest.

Azért itt is vannak kiugró értékek; legnagyobb különbség Budapesten a IX. és II. kerületben van, ahol a felújított épületekben található lakások 15, illetve 30 százalékkal drágábbak.

Természetesen ilyen magas árak mellett az is kérdés, egyáltalán működik-e még a piac, és mennyi idő alatt cserélhet gazdát egy 30-40-50 millióért kínált panellakás. Nos, úgy tűnik a kereslet így is élénk, hiszen a panellakások a relatív értelemben vett alacsonyabb áruknak köszönhetően továbbra is az egyik legkelendőbb ingatlantípusnak számítanak a piacon.

Az ingatlan.com kimutatása szerint az átlagos értékesítési idő tavalyhoz képest jelentősen lerövidült. 2021 első félévében Budapesten és a megyei jogú városokban 85 napra volt szükség az eladáshoz, az idei első félévben pedig átlagosan 50-55 nap alatt értékesítik ezeket a lakásokat a tulajdonosaik.