Szlovák sárkányrepülőgép miatt kellett riasztani a honvédségi Gripeneket

gripenek
A Magyar Honvédség három Gripen JAS 39 típusú vadászrepülőgépe díszelgő repüléssel tiszteleg az űrutazások közben elhunyt űrhajósok emléke előtt, a Nemzetközi Űrhajós Szövetség (ASE) budapesti, 33. kongresszusához kapcsolódóan Budapesten.
Fotó: MTI/Kovács Attila

Riasztást kaptak a Gripenek, miután szombaton kora este egy Szlovákia felől érkező motoros sárkányrepülőgép nem létesített rádiókapcsolatot a polgári légiirányítással

- közölte a Honvédelmi Minisztérium az MTI-vel.

A tájékoztatás szerint a NATO déli Egyesített Légi Hadműveleti Központ riasztását követően a légvédelmi készültséget ellátó Gripenek haladéktalanul felszálltak. Miközben azonosították a repülőgépet, annak vezetőjével a légiirányítás is felvette a rádiókapcsolatot.

A vadászrepülők a sárkányrepülőgép azonosítása után visszatértek a kecskeméti bázisukra - áll a közleményben.